Cigánysors – zenés könyvbemutatót tartottunk Százhalombattán

Kategória: Cigánymisszió Megjelent: 2015. február 19. csütörtök

A rendszeres családlátogatások és segítségnyújtások között szinte felüdülés, amikor cigánymissziónk keretén belül más programokat is szervezhetünk. Egy ilyen volt most a cigányság életéről szóló második könyvünk bemutatója múlt héten Százhalombattán.

A „Cigánysors – avagy a halott cigány a legjobb cigány” című kötet  Balogh Elemér rövid  írásaiból állt össze. A városi könyvtárban  kb. 15-20-an jöttünk össze – többnyire barátok, ismerősök akik Balogh Elemért ismerik, akiknek a cigányság problémája fontos  és jóindulattal, a jobbítás szándékával állnak ehhez a témához.
A műsor elemér kannázásával kezdődött, verte a ritmust és énekelt hozzá, olykor el-elcsendesült, ilyenkor  én vagy Gyula felolvasott egy-egy novellát, verset a kötetből. Ezek után röviden bemutattam elemért a közönségnek, majd ő beszélt magáról, a munkájáról.
Elemér egy személyes  találkozással indított, amit egy osztályfőnöki órán  megélt, ahol a cigányok iránti megértésre próbálta a diákokat rávezetni.
„Megkérdeztem a gyerekeket, ért-e valakit már megkülönböztetés és bántás valami miatt.
Egy szőke törékeny kislány fölállt és azt mondta, hogy ő nem cigány, de nagyon szegények és őt lenézik emiatt. Ez a lenézettség, kirekesztettség, a cigányság körüli ambivalencia  indította el ezeket az írásokat.”
A könyv egy-egy történetén keresztül betekinthetünk a cigányság életébe, nehézségeikbe, a felelősségérzetük hiányaiba, a többségiek hozzáállásába.
A könyv igyekszik kívülről és belülről láttatni ezt számunkra olykor érthetetlen világot, életformát.
Végül a találkozón résztvevők élénk beszélgetésével zárult, így tették még élőbbé azt amiről az írások is szólnak, és amiről manapság nem lehet elég sokat beszélni.

Tarnóczi Mária