Ilyen a háború - cikkek + ima

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. július 13. szerda

Több, mint ötezer civil halott és több, mint hatmillió menekült eddig Ukrajnában. És (az ima után) egy pillantás az orosz kommunikációs stratégiára - cikkek + ima:

- Több mint 5000 civil halt meg eddig a háború sújtotta Ukrajnában - Az ENSZ emberi jogi hivatala kedden közölte, hogy több mint 5000 civil halt meg Ukrajnában Oroszország február 24-i bevonulása óta. A valós áldozatok száma valószínűleg sokkal magasabb. Az ENSZ emberi jogi hivatalának többtucatnyi emberi jogi megfigyelője van az országban. A heti frissítésében azt közölték, hogy 5024 civil halt meg eddig, és 6520 megsebesült.

- Négy hónap alatt eddig 6,7 millió ukrajnai menekült érkezett az Európai Unióba, közülük azonban mintegy 3 millióan már visszatértek Ukrajnába – írja a Kárpáti Igaz Szó Ylva Johanssonra, az Európai Bizottság belügyi biztosára hivatkozva. Johansson szerint az ukrajnai menekültek közül csaknem 3,7 millió személy kért ideiglenes védelmet az uniós országokban. A legtöbb ukrajnai menekültet Csehország, Lengyelország és Észtország fogadta be. Az ENSZ menekültügyi főbiztossága szerint 8,8 millió állampolgár távozott Ukrajnából, közülük 3,3 millió tért eddig vissza. A hivatal szerint az összes európai országban tartózkodó ukrajnai menekültek száma 5,6 milliót tesz ki jelenleg.

Drága Istenünk! Kérünk Téged Jézus Krisztus nevében, a mindenkor segítő Szűzanya közbenjárásával, hogy szentlelkeddel járd át az emberek szívét, hogy meglássák gondolataik, szavaik és tetteik szörnyűségét, bűnbánatot tartsanak és visszatérjenek a békesség és szeretet útjára. Hiúsítsd meg a gonoszok terveit és hozd el a békét Ukrajnának és az egész világnak! Ámen. Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség...

- Egy pillantás az orosz kommunikációs stratégiára (Részletek Rácz András elemzéséből): Az is az eredeti orosz tervek meghiúsulására utalhat Kremencsuk esetében, hogy „egy picikét meglepte az oroszokat az, hogy tulajdonképpen mi történt”, mondja Rácz András: „Teljesen összevissza beszéltek a támadás utáni első 48 órában. Volt olyan »magyarázat«, hogy ez ukrán provokáció, és az ukránok saját magukat lőtték; volt olyan »magyarázat«, hogy a rakéták a szomszédos hadiüzembe csapódtak, és csak onnan terjedt át a tűz – ugye ez a magyarázat pontosan addig élt, amíg az ukránok meg nem mutatták a rakéta roncsait a bevásárlóközpontban. Volt olyan »magyarázat«, hogy az valójában nem is egy bevásárlóközpont volt, hanem katonai célpont; és volt olyan »magyarázat« is, hogy valójában nincsenek is halottak, mert a bevásárlóközpont üres volt – és ezek még csak a fő narratívák.”
Rácz szerint láthatóan az történik, hogy Oroszország azzal, hogy számos narratívát párhuzamosan futtat az eseményekről – amely narratívák egymásnak is ellentmondanak –, ezzel a tőlük már sokszor látott módon igyekeznek információt, zajt és zavart kelteni. „Ilyenkor sosem az a cél, hogy az orosz védelmi minisztérium által mondott egyik narratívát valaki elhiggye, hanem hogy az ukránoknak se higgyen senki. Ezzel a számos, egymásnak ellentmondó narratívával el lehet mosni a valóságot is.”
A Csubakka-védelem csúcsra járatása mellett abban is kiemelkedő szerepet játszik az orosz propaganda, hogy a különböző adatközlésekkel összezavarják a nyugati országok közvéleményét – például ha arról van szó, hány nyugati fegyverszállítmányt semmisítettek meg eddig az oroszok Ukrajnában. Mi is beszámoltunk ezekről az orosz állításokról többször, ezeket azonban az orosz védelmi minisztérium közlésein kívül semmi nem hitelesítette – és Rácz András sem látott még arra információt nyilvános forrásban, hogy nyugati fegyverszállítmányt ért volna találat. „Az oroszok ezt rendszeresen állítják – de ha az oroszok által hivatalosan az ukrán félnek okozott veszteségeket nézzük, az tényleg a »nevetséges« kategória. Az orosz védelmi minisztérium mindig közli, hogy épp aktuálisan mennyi ukrán technikai eszközt semmisítettek meg, illetőleg hogy összesen mekkora veszteséget okoztak az ukránoknak.
Néhány napja az orosz védelmi minisztérium azt kommunikálta, hogy 210 ukrán harci repülőgépet már megsemmisítettek – miközben Ukrajnának a háború előtt összesen nem volt 210 működőképes repülőgépe. De hasonló a helyzet a harckocsikról és a páncélozott járművekről közölt adatokkal is. Az oroszok által hivatalosan győzelemként közölt számok Rácz szerint teljesen nevetségesek.
„Ráadásul orosz oldalról ezeket mindig a védelmi minisztérium szóvivője, Igor Konasenkov altábornagy kommunikálja, Konasenkovot pedig már nagyon sokszor lehetett hazugságon érni – ugyanez az ember még 2014-ben, az orosz rakétával lelőtt maláj gép esete után két sajtótájékoztatót is tartott arról, hogy miért az ukránok lőtték le a gépet, de a két sajtótájékoztató egyébként egymásnak is ellentmondott.”
Fontos egyébként látni azt Rácz szerint, hogy nem morális kérdés, hogy miért nem mond igazat az orosz védelmi minisztérium – ez arról szól, hogy elültessék a saját narratívájukat nemcsak a hazai közönség, de a külső megfigyelők fejében is. „Egy nyugati újság nem nagyon teheti meg, hogy nem számol be az orosz védelmi minisztérium által közölt információkról. Ezt rengeteg uniós és NATO-ország híreiben lehet látni mindennap, hogy az orosz védelmi minisztérium mit kommunikál.” Holott ha eltaláltak volna egy különösen nagy fegyverszállítmányt Ukrajnában, arról szerinte jött volna már képi bizonyíték is, hiszen „az ukrán rendszer azért nem tökéletesen zárt”.
„Néhány hete, amikor egy vagongyárat lőttek szét az oroszok, azt állították, hogy ott nyugati fegyvereket, önjáró lövegeket tároltak és javítottak, és hogy ez mekkora fényes győzelem volt. Aztán az ukránok kihozták a fotókat a szétlőtt gyárból, és ott bizony csak rommá lőtt vasúti kocsik és alvázak voltak.”
Az orosz jelentésekkel szemben viszont érkezett már hír arról, hogy az ukránok sikeresen találtak el rakétáikkal orosz lőszerraktárakat, legutóbb Melitopolnál. „Már a többedik orosz raktárat lövik szét elég mélyen a frontvonal mögött, és a források eléggé egybevágnak abban, hogy ez már az amerikai HIMARS rakéta-sorozatvetők munkája. Korábban volt azzal kapcsolatban szkepticizmus, hogy néhány HIMARS mennyire tudja megváltoztatni a harcok menetét – de az látszik, hogy ezt a pár eszközt elég precízen és elég aktívan használják az ukránok. Már a többedik csapást mérik az orosz erőkre, elsősorban lőszerraktárakra, mélyen a frontvonal mögött: ez a melitopoli támadás például több mint 60 kilométerre a frontvonal mögött volt.” (telex.hu)