Nyáry Krisztián írása a KATA átalakításáról

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2022. július 13. szerda

Vajon a szellemit utálják jobban vagy a szabadfoglalkozásút? Mert indulati okokon kívül túl sok értelmét nem látom a KATA évközbeni eltörlésének. Több százezer ember másfél hónapot kapott – a nyár kellős közepén –, hogy áttervezze a teljes életét.

A bújtatott foglalkoztatásról szóló érv hazugság. Azt ugyanis már megoldották azzal, hogy évi hárommillióra korlátozták az egy cégnek kiszámlázható összeget. Ha a havi 250 ezer is sok, akkor tovább csökkenthették volna. Azzal, hogy most lényegében adócsalónak minősítenek minden szellemi szabadfoglalkozásút, csak még egyszer belerúgnak abba, akinek most havi tíz- vagy százezreket vesznek ki a zsebéből.
Igen, részben érintett vagyok, mint rajtam kívül sokan a szűk környezetemben. Egyiküket sem foglalkoztatták „bújtatva”, csak próbáltak megélni. Egy szabadúszó színész három színházban játszik, hat helyen szinkronizál, olykor forgat is. Egy író több folyóiratba ír, a könyvei után is így kapja az előre nem is kiszámítható honoráriumot, és szemmel alig látható összegért fellépéseket is vállal művelődési házakban, könyvtárakban. A műfordító, az újságíró, az operatőr, a grafikus, a fotós, a zenész is több helyre dolgozik. Nekik volt kitalálva ez az adónem, így is indokolták, amikor bevezették.
Azt már megszokták, hogy vagy van munka, vagy nem, de most azt sem tudják, hogy az elvégzett munkájukért hogy fogják megkapni a minden bizonnyal jóval kevesebb pénzt. Egy olyan gazdasági válság idején, amit főként az állam okozott. És mindezt bonyolítsák le megalázó másfél hónap alatt. Aztán szóljanak a partnereiknek, hogy bocsánat, mégsem tudom vállalni a munkát, vagy nem ennyiért. Vagy alakítsanak kényszerkáeftét, és gyűjtögessék az áfás számlákat, mint a 90-es években. Esetleg „oldják meg okosba”. Ebből nem lesz több bevétele az államnak, de legalább kibabrál azokkal, akik próbáltak a saját tehetségükből piaci körülmények között megélni.
Amikor először szó esett a KATA átalakításáról, azt mondtam, hogy ilyen gazdasági helyzetben érzéketlenség hozzányúlni, de elfogadom, ha megemelik az adó mértékét. A lányomat, aki szintén sokfelé dolgozik, arra biztattam, hogy csináljon egyéni vállalkozást, mert így becsületes. Hülye voltam. Magántőkealapot kellett volna létrehoznom, ott továbbra is garantálva van az oligarchákra szabott kedvezményes adózás és a névtelenség.

(Nyáry Krisztián facebook oldaláról)

ui.: Az iskolában is tudok néhány tanárról, aki mellékesen vállalkozik (Katázik), hogy kiegészítse a fizetését. A biciklis futárok, ilyen-olyan kiszállítók is valószínűleg katások és rengeteg kisvállalkozó, akinek hol jön be pénz hol nem...