Jézusról készíti következő filmjét Martin Scorsese

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2023. május 31. szerda

Cannes-i körútját követően Martin Scorsese a Vatikánba ment, ahol előbb egy magánaudiencián találkozott Ferenc pápával, majd bejelentette: következő filmjét Jézusról készíti – írja a Variety.

Az amerikai rendező azt követően érkezett a Vatikánba, hogy a filmfesztiválon bemutatta új filmjét, a Megfojtott virágokat. Feleségével és lányával A katolikus képzelet globális esztétikája című konferencián vettek részt, ahol egy negyvenfős, költőkből és írókból álló csoporttal találkozott a pápa. A rendező nem sokkal később egy sajtótájékoztató jelentette be: nemsokára belekezd következő filmjébe, amit Jézusról készít.
"Ferenc pápa művészekhez intézett felhívására az egyetlen általam ismert módszerrel válaszolok: megálmodom és megírom annak filmnek a forgatókönyvét, amely Jézusról szól. Hamarosan neki is fogok" – nyilatkozta a rendező. A lap értesülései szerint a beszélgetés során Scorsese több filmet is megemlített: csodálatát fejezte ki Pier Paolo Pasolini Máté evangéliuma című alkotásával kapcsolatban, de megemlítette saját filmjét, az 1988-as Krisztus utolsó megkísértését, valamint a 2016-ban bemutatott, szintén a hit és a kereszténység témájáról szóló Némaságot is.
Az Oscar-díjas rendező még egy ideig Olaszországban lesz: kedden mesterkurzust tart egy római filmes iskolában, pénteken pedig Bolognában lesz a Cineteca di Bologna filmarchívum vendége.
(24.hu)