Ferenc pápa: Ellenállok-e Jézus üdvösségének?

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. október 04. szombat

Isten egyetlen vágya, hogy üdvözítse az embert, a gond viszont az, hogy sokszor az ember akarja megszabni az üdvösség szabályait – hangsúlyozta a Szentatya október 3-án a Szent Márta-házban mondott reggeli homíliájában. A Vatikáni Rádió tudósítása.

„Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna a bennetek végbement csodák, már rég […] bűnbánatot tartottak volna” – idézte a pápa a pénteki, Lukácstól vett evangéliumot, és azt mondta: „Ez a kemény és elkeseredettséget tükröző példa összefoglalja az egész üdvtörténetet.”

A hívő nép megérti és elfogadja a Jézus által felkínált üdvösséget, ám épp a nép vezetői azok, akik bezárják a kapukat az előtt, ahogy Jézus meg akarja menteni őket. Olyan magatartás ez, amely alapvetően a parancsok betartására korlátozza az üdvösséget – parancsokra, amelyeket a vezetők intellektuális és teológiai szenvedélye teremtett. Ők nem hisznek az irgalomban, csak az áldozatokban hisznek. Abban hisznek, ami jól rendszerezett, ami világos. Ez az üdvösségnek való ellenállás drámája, ami mindnyájunkban benne van – figyelmeztetett a Szentatya.

„Hogyan akarok én üdvözülni? A saját módszereimmel? Egy jó, biztos, világos és kockázatmentes spiritualitás által? Vagy Isten módszere szerint, Jézus útján, amely mindig meglepetésekkel teli, amely mindig kitárja a kapukat Isten mindenhatósága felé, amely az irgalom és a megbocsátás?” – kérdezte a pápa. Hiszem-e, hogy Jézus a mester, aki megtanít minket az üdvösség útján járni, vagy a sok előírás és parancs biztonságának fedele alá menekülök inkább, és ezzel a biztonsággal akarom megvenni az üdvösségemet, amit Jézus valójában ingyen ad? „Jót tesz, ha elgondolkodunk ezeken és még egy kérdésen: »Ellenállok-e Jézus üdvösségének?«” – zárta homíliáját Ferenc pápa.

Fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír