Ez is Magyarország - használt Mercedesért vették a nőt

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2014. december 09. kedd

Vádat emeltek egy nő és négy férfi ellen, mert Pest, Fejér és Tolna megye több településén három nőt prostituáltként dolgoztattak, egyiküket pedig egymás között adták-vették...

A hétfőn benyújtott vádirat szerint a csoport tagjai az egyik férfi akkor még kiskorú élettársát rendszeresen prostitúcióra kényszerítették 2012 márciusától egy éven át. A vádlottak közül az asszony beszélte meg telefonon az üzlet részleteit a leendő ügyfelekkel, előre elkérte a pénzt, majd sok esetben a vádlottak vitték el a lányt a megadott helyre. Meg is várták, míg végez, de a kapott pénzből nem adtak neki semmit.
Ha a sértett nem volt hajlandó szexuális kapcsolatot létesíteni, akkor rendszeresen megverték, megrugdosták. A lány 2013 áprilisában megszökött, ezért kerestek helyette mást. Egyik ismerősük Pálfán élt, és abból tartotta el magát, hogy élettársát Cece, Dunaföldvár, Budapest és Kiskunlacháza környéki utakon prostituáltként dolgoztatja, megvásárolták tőle a gyakran bántalmazott nőt. Kétszázezer forintot és egy használt Mercedest adtak érte, majd Kiskunlacházán egy elsötétített szobába zárták. Naponta csak egy tál ételt adtak neki, nem engedték tisztálkodni, kábító hatású anyagot fecskendeztek a testébe, és rendszeresen – gyakran baseballütővel – bántalmazták is.
A fogva tartott nőt prostitúcióra kényszerítették, a kuncsaftokkal ismét az az asszony szervezte meg az üzletet, aki korábban. Olykor helybe vitték a férfiakat, máskor a sanyargatott sértettet fuvarozták a megrendelő házához. Az egyik ilyen alkalommal a nő kijátszotta a vádlottak figyelmét, felugrott egy Budapest felé tartó autóbuszra, majd ott – miután a vádlottak követték – villamosra szállt és elmenekült.
A vádlottak azután egyikük unokahúgát költöztették magukhoz, elfogásukig Kiskunlacháza és Ráckeve térségében a már bejáratott módszer szerint őt is prostitúcióra kényszerítették.
A Pest Megyei Főügyészség emberkereskedelemmel, személyi szabadság megsértésével, kerítéssel és más bűncselekményekkel vádolja az öttagú csoport előzetes letartóztatásban lévő tagjait.
(index.hu)

És ez csak a jéghegy kilátszó csúcsa... - van miért imádkozni! - szerk.