Ferenc pápa: Ahol nincs irgalmasság, ott nincs igazságosság

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. március 24. kedd

Ahol nincs irgalmasság, ott nincs igazságosság sem, és Isten népe sokszor ma is szenved az irgalom nélküli ítéletektől – erről beszélt Ferenc pápa március 23-án reggel a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. A Vatikáni Rádió híradása.

Aki merev, annak kettős élete van

A napi olvasmányokról és egy másik evangéliumi szakaszról is elmélkedve Ferenc pápa három nőről és három bíróról szólt: az ártatlan Zsuzsannáról, egy házasságtörő asszonyról és egy szükséget szenvedő özvegyasszonyról. „Mindhárman – egyes egyházatyák szerint – az egyház allegorikus alakjai: a szent, a bűnös és a szükséget szenvedő egyházé – magyarázta a pápa, majd így folytatta: A három bíró gonosz és korrupt; ott van mindenekelőtt az írástudók és a farizeusok által elítélt házasságtörő asszony, akit Jézus elé visznek. A szívükben a merevség visszatetszősége rejtőzött. Tisztának érezték magukat, mert betartották a törvény betűjét. A törvény ezt mondja, tehát ezt kell tenni – vélekedtek.”

„De ők nem voltak szentek, ők becstelenek voltak. Becstelenek, mert az ilyenfajta merevség kettős élethez vezet, és ők elítélték ezeket a nőket, aztán titokban keresték őket, hogy szórakozzanak kicsit. A merevek álszentek: kettős életük van. Akik mereven ítélkeznek, gondoljunk az egyházra – mindhárom nő az egyház allegorikus alakja –, azok kettős életet élnek. Mereven nem lehet lélegezni sem” –hangsúlyozta a pápa.

Isten népe olykor nem talál irgalmasságra

Aztán ott van a két vén bíró, akik  Zsuzsannát zsarolják, hogy adja oda magát nekik, de ő ellenáll: „Rossz hajlamú bírák voltak, a paráznaság megrontotta őket. És azt mondják, hogy a paráznaság bűnös szokása az évek előre haladtával erősödik, tovább romlik” – fogalmazott a pápa. Végül pedig ott van az a bíró, akihez a szegény özvegyasszony fordul. „Ez a bíró nem félte Istent, és nem törődött senkivel: semmi nem érdekelte, csupán önmaga. Nyerészkedő volt, olyan bíró, aki ítészi foglalkozásával üzletelt. Megrontotta a pénz, a presztízs. Ezek a bírák: a nyerészkedő, a bűnös hajlamú és a merev nem ismerték azt a szót, hogy irgalmasság” – mutatott rá a Szentatya.

„A romlottság messzire vitte őket attól, hogy megértsék az irgalmasságot, hogy mit jelent irgalmasnak lenni. És a Biblia azt mondja, hogy az irgalmasságban van a helyes ítélet. És a három nő – a szent, a bűnös és a rászoruló, az egyház allegorikus alakjai – szenved az irgalmasság hiányától. Ma is Isten népe, amikor találkozik ezekkel a bírákkal, szenved az irgalom nélküli ítélettől, a polgári és egyházi életben egyaránt. És ahol nincs irgalmasság, ott nincs igazságosság. Amikor Isten népe azzal a szándékkal közeledik, hogy bocsánatot kérjen, hogy megítéljék, hányszor, de hányszor találkozik ilyenekkel” – mondta a pápa.

Az evangélium egyik legszebb mondata: „Én sem ítéllek el.”

„Olyan bűnös hajlamúakkal találkozik, akik arra vetemednek, hogy megpróbálják kihasználni őt, és ez az egyik legsúlyosabb bűn – nyerészkedőkkel találkozik, akik nem adnak oxigént annak a léleknek, nem adnak neki reményt; merevekkel találkozik, akik azt büntetik a bűnbánókban, amit ők maguk rejtegetnek a lelkükben. Ezt úgy nevezik, hogy az irgalmasság hiánya” – jelentette ki Ferenc pápa.

„Az evangélium egyik legszebb mondatát szeretném most idézni, amely nagyon meghat engem: »Senki sem ítélt el téged?« – »Senki, Uram.« – »Én sem ítéllek el«, válaszol Jézus. Én sem ítéllek el: ez az egyik legszebb mondat, mert telve van irgalmassággal” – hangsúlyozta a Szentatya homíliáját zárva.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: ANSA

Magyar Kurír