Itt élned, halnod kell…
Bevallom, én az országhatáron se szívesen megyek át. Azt is nehezen tudom elfogadni, amikor szülők arra biztatják gyerekeiket, hogy menjenek külföldre és éljenek ott, mert ott jobb lesz nekik. Lehet, de milyen áron? Mikor érik utol ott is őket az itt hátrahagyni vélt anyagi és lelki problémák? Ami pedig ennél is komolyabb kérdés: vajon véletlenül születtünk ebben az időben, erre a helyre? Talán annyira reménytelen hazánk helyzete, hogy innen már menekülni kell?
Mélységes hitem, hogy Isten nem kockázik velünk. Mindannyiunkat abban az időben és arra a helyre hívott életre, ahol a legnagyobb esélyünk van az üdvösségre – és ha ez igaz, akkor itt és most feladatunk van, annál is inkább, mert Isten a Szentírás tanúsága szerint nem csak egyes emberként, hanem népként is megítél minket. Az örök hazában sem veszítjük el nemzetiségünket, és ottani helyünk, de itteni felemelkedésünk vagy lesüllyedésünk sem független ettől.
Gyermekként nem gondoltam volna, hogy nekem „boldog gyerekkorom” van, csak felnőttként jöttem rá, milyen meghatározó volt az az időszak az életemben. Városszéli lakótelepen, de folyó és erdő mellett, könyvtárral és mozival együtt észrevétlenül szerethettem meg környezetemet és hazámat. Hőseim között Winnetou mellett ott volt a Tenkes kapitánya és Kittenberger Kálmán, Csinom Palkó és Hermann Ottó, Rákóczi és Hunyadi… A maga félrecsúszott módján még a kisdobos és úttörő élet is hazaszeretetre nevelt, bár ez csak megtérésem után tudatosodott bennem.
Igaz, hogy megtérésem előtt is fontos volt nekem az ország, ahogy azt egy lázadó fiatal elképzeli, s reméli: holnapra megforgatjuk a világot! De hogy hová is akarnánk forgatni, mi van a közvetlen környezetvédelmi és/vagy kulturális akciók, programok mögött, az legfeljebb derengett. Az Istennel való találkozás után azonban hamarosan megértettem, hogy Ő nem csak személyesen szeret minket, hanem közösségileg is, mint népet és nemzetet. Minden népnek ő ad helyet és hivatást, s bizony nagyon sok minden függ attól, hogy ezt megértjük és megéljük-e.
Megtérésem után a törökbálinti kis művelődési ház vezetője lettem, ami nagyszerű lehetőségeket biztosított a személyes és közösségi hazaszeretet megélésére. Azt gondoltam, hogy Törökbálint a Szeretet földje lehet - Isten országa közöttünk, ahol az Ő kegyelme átjárja az egész teremtett világot, beleértve a kulturális, gazdasági életet is –, és ha ez kicsiben működik, akkor működik országosan is.
Saját példámból megértettem, hogy a hazaszeretet ott kezdődik, hogy megismerjük és megszeretjük szűkebb hazánkat, lakóhelyünk épített és természetes értékeit és az itt élő embereket. Így ezt segítettük, éltük programok szervezésével és kiadványok elkészítésével is. Az első komolyabb írásokat is ebben az időszakban írtam a magyar nemzet hivatásáról és megújulásáról, a magyar jelenségről, a hazaszeretetről. Később szervezni kezdtük a nemzeti imanapokat és egyéb imaalkalmakat és olyan könyveket adtunk ki, amelyeken keresztül rácsodálkozhatunk népünk és kultúránk gazdagságára és nagyszerű példaképeinkre. (Magyar örökség, a magyar nemzet hivatásáról és megújulásáról, könyvek a szentjeinkről és szentéletű embereinkről, többek között Szent István királyról, Galgóczy Erzsébetről, Csépe Kláráról, a Szeretetlángról és a karizmatikus megújulásról, hazánknak szóló próféciákról és magánkinyilatkoztatásokról, stb.)
Mélyen hiszem, hogy Isten arra vágyik, hogy hazánk – és tágabb értelemben a Kárpát-medence – a Szeretet földje legyen, kegyelmi kehely, ahonnan az Ő áldásai kiáradnak a világra. Neki van terve az egész Kárpát-medence megújítására is, csak meg kell azt értenünk és beleállnunk a munkába.
Ezt a megértést szeretné szolgálni az idei Szeretet Földje Találkozóra (október 1. szombat, Törökbálint) megjelenő „Magyar jelenség – hazánk a hit, remény és szeretet fényében” című könyvünk is, ami kicsit összefoglalója annak, amit az elmúlt évtizedekben megértettem hazánkról. A mű három részre tagolódik. Az első rész, a Hit – ebben olvashatunk a magyar nemzet hivatásáról és megújulásáról, a magyar jelenségről, stb. A második rész a Remény, annak feldolgozása, hogy miért gondoljuk azt, hogy a XXI. században Isten ezt a megújulást munkálja és végzi hazánkban és milyen eszközökkel. A harmadik nagy fejezet pedig a Szeretet: itt vesszük a bátorságot, hogy átvilágítsuk hazánkat, a gyógyulás és szabadulás érdekében felfedjük sebeinket, beszéljünk azokról a hibákról és bűnökről, amelyekből betegítenek és rombolnak minket. Bárcsak ez is kovász és gyógyszer lehetne, ami elősegíti a tisztulást és sok ember szívében megerősíti a hazaszeretetet, munkára késztetve minket, Isten dicsőségére és mindannyiunk javára.
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)