Milyen jövő?

Kategória: Eheti Megjelent: 2014. október 13. hétfő

Nyilvánvalóan másképp képzeli el a jövőt, akinek a cége Föld körüli pályára állítható lakókabinokat épít, mint aki épp Putyin elől menti a maradék vagyonát. Az egyik az Iszlám Állam terrorizmusát rettenetesnek találja, a másik ettől várja a világ „felszabadulását”. Van, aki örül annak, hogy az elektronikus rendszerek lassan mindent átszőnek, és van, aki ezt a totális kontroll felé vezető útnak látja. Az egyik szerint hálózatba kapcsolódva épül a közösségi jövőnk, a másik szerint ezek a hálózatok elszigetelnek és magányossá tesznek. A választásokat is ki-ki vérmérséklete szerint értékelheti nagyszerűnek vagy iszonyúnak…

Most tekintsünk el azoktól, akik számára a jövőkép kimerül valami ködös biztonság utáni vágyban, a hosszú élet reményében és a haláltól való szorongásban – és azoktól is, akik a megélhetési gondjaik vagy testi-szellemi állapotuk miatt csak a mai nap nyomorában tudnak élni. Ezek után is sokan maradnak, akik remélnek valamit a jövőtől, akik egy szép tervbe teszik munkájukat, tehetségüket, alkotóerejüket. Az élet része számukra a jövő lehetőségeiben való gondolkodás - például amelyik vezetőnek nincs valamilyen jövőképe, annak cége nem is nagyon tud fejlődni.
Itt vannak aztán a művészek, akik a korszellem által vezettetve írnak, rajzolnak, filmeznek, alkotnak a jövőről szóló víziókat. A huszadik század ’60-70-es éveiben ezek inkább pozitívak, később inkább apokaliptikusak, mára posztapokaliptikusak lettek. Időnként csodálatosan rátapintanak egy-egy történésre, időnként a technika és tudomány emberei is a tőlük kapott ihlet útján haladva fedeznek fel vagy alkotnak meg valami újdonságot.
Most azonban álljunk meg egy pillanatra, mielőtt tovább lépnénk a hazai tájakra. Mindezek mögött ugyanis ott húzódik két hatalmas – bár korántsem egyenértékű! - szellemi erő, ami inspirálja, mozgatja az embereket. Ebből az egyik az, akit a Szentírás „evilág fejedelmének”, vádolónak, széthúzónak, azaz a sátánnak nevez. Ez a bukott angyal seregeivel, démonaival és ördögeivel együtt arra törekszik, hogy az emberi elme minden felfedezését – amit az Isten világosságánál csak megérthet – a maga romboló céljai szolgálatába állítsa. Manipulál, megkötöz, megfélemlít, zsarol, pénzzel, hatalommal, az ösztönök kiélésével csábít és ösztönöz. Célja egy olyan birodalmi rendszer kiépítése, amellyel minden embert – erőszakkal vagy csábítással – hatalma alatt tarthat és végső soron elpusztíthat. A sátán által inspirált ember minden felfedezést, technikai eszközt ebbe az irányba fordít. Erre használja a tömegkommunikációs eszközöket, a számítógépes hálózatokat, orvosi tudományt, haditechnikát… (A Jelenések Könyve leírja a végső időknek azt az állapotát, amikor megszólalnak a bálványok – lásd tv, komputer, stb. – amikor az adás-vevés is csak teljes kontroll alatt működhet – lásd elektronikus fizetési és azonosító rendszerek – és félelmetes haditechnikai eszközök pusztítják az embereket… - már ha elfogadjuk ezt az olvasatot.) A sátán sugall egy jövőt – azt, amit ő szeretne. Minél inkább alávetjük magunkat a hatalmának, annál inkább valósággá válik gyötrelmes vágya.
Van azonban egy másik, a sátánénál mérhetetlenül hatalmasabb erő, Isten ereje. Istené, aki nem erőszakos, nem manipulál, mégis mindent a kezében tart. Szabad akaratot adott az embereknek ezért azt is engedi, hogy az emberek a szívük gonosz szándékát kövessék – és aztán learassák ennek gyümölcseit -, de képes mindent jóra is fordítani!
Isten annak a természetfeletti hatalmas küzdelemnek, amit a sátán kezdett ellene, már győztesévé lett Jézus Krisztusban. Az Apokalipszis sem a pusztulás végső stádiuma – mint ahogy a gonosz lélek szeretné -, hanem a sátán végső bukásának pillanata, ami után a béke és szeretet korszaka jön.
És akkor most aktualizáljunk: megválasztották polgármestereinket, képviselőtestületi tagjainkat. Hogy örülünk vagy sem, az ízlés dolga. A kérdés az, hogy ezek az emberek most kinek az ihletése alatt fognak dolgozni és ebből következően kiknek a javára gyakorolják hatalmukat. Isten ihletése alatt és a rájuk bízottak javára, és/vagy a gonosz lelkek befolyása alatt, saját önző céljaikat és indulataikat követve?
Segíteni kell őket a jó úton – elsősorban imával, hogy a Szentlélek kegyelme folyamatosan megvilágosítsa és a jó út felé terelgesse őket -, aztán jó tanáccsal (ha hajlandóak meghallgatni) és segítő kézzel. Akár jobb-, akár baloldali. Akár férfi, akár nő. Akár szerettem, akár volt vele vitám. Mert sokkal több forog itt kockán, mint a mi siralmas kis egoizmusunk…
Sípos (S) Gyula (honlap: www.szeretetfoldje.hu)