Erkölcstelen vagyok?
Most olvasok egy második világháború idején játszódó regényt. Az amerikai százados Angliában megismerkedik egy fiatal nővel, összebújnak, lángol a szerelem, egyszer csak a lány megkérdezi: „Erkölcstelen vagyok?” Úgy meglepődtem ezen a mondaton, hogy gyorsan megnéztem, mikor is írta a szerző a művet – 1965-ben. Ja, így már érthető…!
Nemrégiben a tanulószobán 13-14 éves lányokkal beszélgettem. Az egyik meséli, hogy azt hallotta, a stricik több pénzt fizetnek a szűz lányokért (prostituált-rabszolgák lesznek belőlük), majd megkérdezte: mi olyan nagy szám a szüzességben, hogy az többet ér? – Ez a mondat pedig 2014-ben hangzott el. Ha a két kérdés közötti különbséget zongorázni tudnám, bármelyik tehetségkutatón győztes lennék!
Hogy tovább folytassam: az európai joggyakorlatból kivész – a törvényszövegekből kihúzzák - a „jó erkölcsbe ütköző” magatartásra való hivatkozást. Mert hát mit is lehet érteni ezen? Ma már semmi biztosat.
Nemrég hallottam egy riportot, amiből kiderült, hogy a nyugat-európai országokban, ahol jelentős muzulmán kisebbség él, engedélyezik a többnejűséget. Miért is ne – kérdezik -, ha nekik ez a hagyományuk, mi ebben a baj? (Az erkölcs szó nem hangzik el.)
Ezzel szemben viszont kezdeményezik, hogy miután már a homoszexualitás és a többnejűség is elfogadottá vált, vegyék ki a büntethetőség alól a vérfertőzést is, mert az „ütközik a személyes szexualitás megélésének jogával” – és sorolnak példákat, ahol a bírósági precedens-perek hagyják jóvá testvérek házasságát…
Mi jöhet még?
Egy mai hír: egy állatvédő szervezet sikeres személyiségi jogi pert folytatott egy állatkertben született és 26 éve ott élő orángután szabadon bocsátásáért… (Mások pedig az emberek „reprodukciós jogáért” és a „nők önrendelkezési jogáért” – ami többek között a gyermekgyilkosságokat jelenti – de legalább az állatkerten kívül amúgy életképtelen orángután végre szabad lesz!)
Láthatjuk, hogy amikor az erkölcs helyét átveszik a jogszabályok, akkor az emberek természetes erkölcsi érzéke is elhalványul és végül a legvadabb dolgokat is le lehet nyomni a torkukon. Nem ütközhet már semmi a „jó erkölcsbe”, mert az erkölcsi magatartás és az erkölcsi mérce (Isten jelenléte meg pláne) kikopik a társadalomból. Hiszen lehet lopni, csak ügyesen, jogszerűen. Lehet csalni, csak hívjuk reklámnak és marketingnek, lehet hazudni, csak hívjuk politikai stratégiának.
Most olvastam Németh Miklósról, a rendszerváltás miniszterelnökéről, hogy még a ’70-es évek elején templomban házasodott és kereszténynek tartja magát. Nem tisztem ezt megítélni, sem a templomban, sem az MSZMP Politikai Bizottságában nem ültem ott – de azt biztos, hogy képes volt vér nélkül átadni a hatalmat és nem lett belőle urizáló dzsentri se (bár pénze épp lenne hozzá). Ha összehasonlítom őt a fehér lovon Erdélybe belovagoló, vadászgató főkereszténydemokrata Tömjén Zsótival, nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek… na de ez már nem is „jó erkölcsbe”, hanem „csak” jó ízlésbe ütközik, mint Lézer Jani blokkolója (ámbár ha a hatalmi arrogancia védene a beméréstől, Janink lenne a legújabb fejlesztésű hadászati lopakodó…).
„Erkölcstelen vagyok?” – ki meri ezt a kérdést egyáltalán feltenni?
Talán nekünk kellene. Legelőször is magunknak, így az adventi időszak végén alapos önvizsgálatot tartva, nehogy aztán csak a más szemében lássuk a szálkát, bedeszkázott szemeink kis résein át. De nekünk kellene szembesítenünk kortársainkat is, mert az életünk függhet ettől. Istennek ugyanis mindig igaza van: ami erkölcstelen, ami a bűnre épül, az mindenképpen összeomlik – és nem lenne jó, ha minket is maga alá temetne.
Sípos (S) Gyula (honlap: www.szeretetfoldje.hu)