Hétezer vállalkozást segített eddig a növekedési hitelprogram

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. április 13. vasárnap

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési hitelprogramja (nhp) első körében 7179 vállalkozás vett részt, 9853 szerződéssel; a vállalatok többsége mikrocég volt, mintegy 85 százalékuknak korábban is volt bankhitele, és átlagosan 60 millió forint értékű hitelt vettek fel - olvasható az MNB honlapján megjelent egyik legfrissebb tanulmányban.

Az MNB munkatársai által a monetáris tanács kérésére készített elemzés azt a célt szolgálta, hogy megvizsgálja a növekedési hitelprogram (nhp) 2013. szeptemberében lezáruló első körében résztvevő vállalatokat. A résztvevő cégek közel 5 százaléka külföldi tulajdonú vállalat, hasonlóan a teljes a kis- és középvállalkozói (kkv) körben jellemző arányokhoz.
A program makrogazdasági hatása többek között függ attól, hogy mekkora a programban résztvevők makrogazdasági súlya. Az nhp-ban résztvevők 2011-ben 4 és 7 százalék közötti részaránnyal bírtak az egyes makro aggregátumokban a termelést (áru, és szolgáltatás-kibocsátás), foglalkoztatást, beruházásokat tekintve. A külkereskedelemben ehhez képest alul voltak reprezentálva (2-3 százalék volt az arányuk), az összes hitelfelvételében viszont csaknem 13 százalékot ért el a részarányuk.
A 2011-es pénzügyi- és reálteljesítményüket összevetve az átlagos új hitelfelvevőkével megállapítható, hogy az nhp-ban résztvevők általában jobban vagy hasonlóan teljesítettek. Ezek a cégek méretüket tekintve nagyobbak, termelékenyebbek voltak, gyorsabban növekedtek, nagyobb valószínűséggel értek el nyereséget, beruházási rátájuk hasonló volt, ugyanakkor jobban el voltak adósodva, mint azok, amelyek ugyanebben az időszakban tudtak, vagy akartak hitelt felvenni.
Az nhp-ban résztvevők egy részéről nem áll rendelkezésre információ - ezek az egyéni vállalkozók és a 2013-ban alakult vállalkozások. Ezek a vállalkozók, illetve vállalatok közel 50 milliárd forintnyi nhp hitelt vettek fel.
A jegybanki elemzés alapján a legtöbb nhp-ban résztvevő vállalat mikrocég, az 1-20 fő közötti kategóriába esik. Ezek a vállalkozások átlagosan 60 millió forint értékű hitelt vettek fel. A kisvállalatok átlagosan 120 millió forint, míg a közepes méretű vállalkozások átlagosan 270 millió forint hitelhez jutottak.
Míg a korábban hitelt felvevő vállalkozások esetében a 2-4 év közötti csoport súlya volt a legnagyobb, az nhp-ban szereplők az 5 év fölötti korcsoportokban rendelkeznek relatíve nagy részaránnyal. Így a jegybanki programban résztvevő cégek átlagos életkora meghaladja a korábban banki hitelkapcsolattal rendelkezőkét.

(MTI, protfolio.hu)