Egy szép példa: a szívbeteg kisfiú és szülei új otthonba költözhetnek

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. július 07. hétfő

A Karitász segítségével az eddigi ablaktalan fészerből egy kis házba költözhetett a család – a Katolikus Karitász beszámolóját olvashatják.

Húsvét előtt érkezett egy levél a Katolikus Karitász országos központjába egy borsodi település plébánosától, aki egy nehéz helyzetben élő fiatal pár számára kért segítséget. Az egri Karitász munkatársai kérésükre felkeresték a plébánost és a családot, hogy megnézzék, miben tudnak segíteni nekik.

A párt a plébános a templomból ismerte, és tudta, hogy másfél évvel ezelőtt gyermekük született, súlyos szívbetegséggel. Születése után nem sokkal pacemaker beültetése vált szükségessé. A plébános családlátogatás alkalmával döbbenten tapasztalta, hogy a fiatalok egy ablak és villany nélküli fészerben élnek, igen nehéz körülmények között. A szoba berendezése egy ágy és egy szekrény volt, illetve egy szék, amelyeken szépen összehajtva tárolták a ruhákat. Bár a lakás levegőtlen és sötét volt, tisztán volt tartva. A szülők odaadóan gondoskodnak gyermekükről, és ha szükséges, inkább ők nem esznek napokig, hogy a gyermeknek legyen mit ennie.

A fiatalok felváltva dolgoznak, hogy mindig legyen valaki a kisfiú mellett. Igyekeznek minden lehetőséget megragadni a munkára, és amit csak lehet, elvállalnak. Az alkalmi munka és a segélyek azonban nem teszik lehetővé, hogy hosszú távon javítsanak életkörülményeiken. Ehhez kért a plébános segítséget a Karitásztól.


A család számára – különös tekintettel a beteg kisgyermekre – mindenekelőtt a lakásproblémát kellett megoldani. A település egy lakója eladásra kínálta villannyal és gázzal felszerelt, felújításra váró kis házát. A Karitász munkatársai megnézték a házat, és a fiatal párral egyeztetve megvásárolták számukra az ingatlant. A fiatalok vállalták, hogy saját erőből rendbe teszik a házat, elvégzik a szükséges felújítási munkálatokat és bevezetik a vizet. A kétszobás házhoz egy melléképület is tartozik. Június végén megtörtént a ház átadása, így a fiatalok a nyáron már új otthonuk felújításán dolgozhatnak, jobb életkörülményeket teremtve ezzel kisfiuk és a maguk számára is. A ház megvásárlását az EMMI támogatta.

Fotó: Csapó Viktória

Magyar Kurír