A CBA, a Coop és a Reál is támogatja a vasárnapi boltbezárást

Kategória: Hírek, események Megjelent: 2014. november 18. kedd

A hazai tulajdonú élelmiszerkereskedelmi cégek, a CBA, a Coop és a Reál egy kedden kiadott közleményben határozottan kiállt a vasárnapi nyitva tartás korlátozása mellett. Hangsúlyozzák, hogy a törvényjavaslat őket nem diszkriminálja pozitívan és garantálják, hogy a lépés miatt nem bocsátanak el senkit.

A magyar élelmiszerkereskedelem három legnagyobb forgalmú (2013-ban együttesen 1441,4 milliárd forint bevételt elérő, összesen 77 000 dolgozót foglalkoztató) hazai tulajdonú üzletlánca a CBA, a Coop és a Reál a leghatározottabban támogatja a vasárnapi nyitva tartás korlátozására irányuló kezdeményezést.
A közlemény szerint a korlátozásra a több százezer kereskedelmi dolgozó pihenésének, családi életének biztosítása miatt van alapvető szükség.
A három társaság szerint a szabályozás semmilyen tekintetben nem diszkriminálja pozitívan egyiküket sem, hiszen mindhárom üzletlánc legtöbb egységének zárva kell maradnia vasárnap a törvény elfogadása esetén. A három lánc franchise partnereinek csak pár százaléka működik családi vállalkozás keretén belül, akik esetlegesen alkalmazottak bevonása nélkül tudnák a vasárnapi működést biztosítani.
"Meggyőződésünk, hogy a szabályozás miatt nem következik be forgalmi visszaesés, így elbocsátásokra sem fog sor kerülni. Ennek megerősítéseként mindhárom üzletlánc garantálja, hogy a szabályozás életbelépése esetén sem fog munkahelyeket megszüntetni" - áll a közleményben.
A társaságok szerint a vásárlók számára hat nap hosszított nyitva tartása elegendő lehetőséget ad a termékek beszerzésére, illetve a vasárnap nyitva maradó üzletek az élelmiszer-, és egyéb alapvető termékek megvásárlását is biztosítani tudják.
A "hosszabbított" nyitva tartás kapcsán egyetlen kérdés merül fel bennünk: ha a törvény előírja azt is, hogy vasárnapokon kívül este 10 óráig lehetnek nyitva a boltok (egyes láncok jelenlegi éjjel-nappali nyitásával szemben), akkor az miként értelmezhető hosszabbított nyitva tartásként?
Bár nem zárkóznak el a további szakmai egyeztetésektől kinyilvánították, hogy a vasárnapi nyitva tartás korlátozásának helyességét alapvetőnek, annak bevezetéséből származó pozitívumokat megkérdőjelezhetetlennek tartják.
(portfolio.hu)