Tervek és egyebek

Kategória: Munkanapló Megjelent: 2010. szeptember 13. hétfő

Többen kérdezték, hogy miért hagytam ott a Zarándok Kiadót, mik a terveim és egyáltalán, mib?l fogunk élni. Hát, mindenre nem tudok válaszolni (f?leg az utolsó kérdést illet?en egyel?re több az Istenbe vetett remény és a bizalom, mint a tényszer? valóság), de a terveinkr?l szívesen írok néhány szót, annál is inkább, mert hiszen a Kiadót és a Zarándok honlapot is ezek miatt adtam át…

A tervek egy része szeretném, ha mindannyiunk közös terve lenne. Ilyenek például:

- Minél több imacsoport létrehozása, az emberek és közösségek imára buzdítása, hiszen a közös ima nagyon erős és levonzza Isten kegyelmét közénk. Az „Imádságok hazánkért” imafüzet mellé szeretnénk kiadni egy „Szeretet földje elmélkedő- és imafüzetet” (szintén ingyenes), hogy még inkább tudjuk ezt erősíteni…

- Természetesen szeretnénk minél több helyre eljutni az Evangélium örömhírével: Isten a mi atyánk és szeret minket! Az Ő szeretete gyógyít, szabadít, megújít – ezért szervezzük a gyógyító összejöveteleket, előadásokat, missziókat…

- Szeretném, ha az országban mindenfelé lennének olyan emberek, akik magukénak érzik a Szeretet földje vízióját, és imával, szervező munkával segítik ennek megvalósulását.

- És persze kezdődik hamarosan a Missziós Iskola is…

Vannak aztán olyan tervek is, amelyek személyesebb jellegűek. Ezek inkább az alkotó munkához kapcsolódnak. Ilyen például, hogy be tudja fejezni a Márkot olvasva elmélkedés-sorozatát, vagy hogy meg tudjam írni azt a regényt és meseregényt, ami irodalmi formában próbál közelebb vinni minket Istenhez és a szeretetben való élethez. (És ott vannak még a képek, amiket szeretnék megfesteni, stb.)

Mivel nem szeretnék most kiadói tevékenységet folytatni, ezért abban reménykedem, hogy talán lesz olyan kiadó, amelyik lát fantáziát ezek kiadásában (de például itt van a „Mária titka” című előadás-sorozat felvétele, csak le kellene gépelni, kicsit megszerkeszteni, és persze kiadni… a kiadók máris jelentkezhetnek! J)

Eddig könnyebben tudtuk finanszírozni terveinket, most ez kissé megnehezül. Viszont nálam maradt a Zarándok Kiadóval való megállapodás alapján az általam írt könyvek egy része (pénzt nem kaptam), így azt most akciósan meghirdetem, abban a reményben, hogy ebből is befolyik némi pénz az ügyek finanszírozására.

Ami most legjobban előtérben van, az természetesen a szombati Szeretet Földje Találkozó. (De előtte pénteken még imádkozunk a bérmálkozókért, mert vasárnap bérmálás lesz nálunk – jó zsúfolt program… J) Még jó sok szervezési teendő van, és persze – ahogy az Eheti rovatban írtam – ilyenkor a remény tart meg minket…

(Sipos Gyula)