Paul esete Jézussal
Egy nap a medjugorjei templomban egy pap mesélt egy valós franciaországi esetet:
„Paul a szabadban töltötte ideje nagy részét, és nagyon szerette a Szent Jakab templomot, melynek előcsarnokában koldult. Meg kell mondanunk, hogy hűséges társa volt a borosüveg, és hogy több betegsége, májzsugorodása is volt. Arcszíne semmi jót nem jósolt, a környékbeliek arra számítottak, hogy egyik napról a másikra nem látják többé, bár senkit nem érdekelt közelebbről a sorsa.
N. asszony, egy jó lélek a plébániáról, mégis beszédbe elegyedett vele, mert nagyon elszomorította ennek az embernek a kegyetlen magánya. Észrevette, hogy a férfi reggelenként egy időre elhagyta az előcsarnokot. Paul bement a rendszerint üres templomba, leült egy székre az első sorban a tabernákulum elé. És…nem csinált semmit.
Megkérdezte tőle:
- Paul, látom, hogy gyakran mégy a templomba. De mit csinálsz? Egy órát ülsz s nem teszel semmit? Nincs rózsafűzéred, sem imakönyved, látom néha elszundikálsz egy kicsit…Mit csinálsz ott? Imádkozol?
- Hogyan is imádkoznék!!! Mióta kocsmába járok – egész kicsi korom óta – elfelejtettem minden imádságot! Semmit sem tudok! Nem túl bonyolult, amit csinálok: odamegyek a tabernákulumhoz, ahol Jézus teljesen egyedül van a szekrénykéjében, s azt mondom neki: „Jézus! Én vagyok az Paul! Eljöttem, hogy meglátogassalak!” És aztán maradok egy ideig, ez az egész, ott vagyok!
N. asszony elnémult. A napok teljesen egyformán teltek. de aminek meg kellett történnie, az megtörtént. Paul eltűnt az előcsarnokból. Beteg? talán meghalt? Az asszony érdeklődött, s a kórházban találta meg. Elment meglátogatni. Szegény Paul nagyon rosszul van, csövek lógnak belőle, a haldoklók jellegzetes szürkés arcszíne, az orvosi prognózisok a legrosszabbat jelzik.
A jótét lélek másnap visszatér, s attól fél, hogy rossz hír várja…De nem: Paul frissen borotválva, egyenesen ül az ágyán, szeme élénk és tekintete egészen megváltozott. leírhatatlan fény és boldogság sugárzik arcán.
N. asszony megdörzsöli a szemét…mégis, ő az!
- Paul ez hihetetlen, hiszen te feltámadtál! egészen más vagy, mi történt veled?
- Nos, ma reggel nem voltam jól, és hirtelen látom, hogy valaki áll az ágyamnál. Olyan, de olyan szép volt…el se tudod képzelni! Mosolygott rám és azt mondta: „Paul, én vagyok az Jézus! Eljöttem, hogy meglátogassalak!”
Szívből imádkozni annyit jelent, hogy úgy megyünk Istenhez, amilyenek vagyunk és amink van. És amikor nincs semmink, akkor ezzel a semmivel megyünk hozzá! Ahogyan az Evangélium szegény özvegye tette… Paul sikeresebben vígasztalta meg Jézust, mint sokan mások…”
(Emmanuel nővér)