A Szeretetláng ereje - 2.

Kategória: Szeretetláng Megjelent: 2021. április 14. szerda

 Az egyik legfontosabb jellemzője az, hogy személyes.

A Szeretetláng lelki napló elején olvashatjuk Erzsébet asszony drámai történetét, amely úgy kezdődik, hogy ő már azon gondolkozik, hogy a templomba se megy többet. Elfáradt, neveli a hat gyerekét, nehéz fizikai munkát végez, egyik helyről a másikra küldik a vallásossága miatt.

1961-62-t írunk, az ’56-os elítéltek még bent vannak a börtönben, az enyhülésnek a szele sem látszik, nagyon komoly elnyomás alatt van mindenki, ő pedig templomba jár még hét közben is. Azt olvassuk, hogy vasárnap a gyerekei figyelmeztetik: édesanyám, nem megy ma templomba? (Ismerhetjük mi is ezt az állapotot, amikor visszacsúszunk egyfajta szokás-kereszténységbe, amikor még elmegyünk misére, elmondjuk az imákat, de már nincsen bennünk tűz, élet…) Ebben az állapotban szólítja meg Isten és a Szűzanya, egészen személyes módon, a szeretetüket kifejezve.

Jézus Krisztus hívja Erzsébet asszonyt egy munkára, feladatra, küldetésre, ami egészen megváltoztatja az életét. Erről van szó mindannyiunk életében is! Isten egészen személyes módon szólít meg minket!

Ettől néha megriadunk, mert attól félünk, hogy ha most megszólít engem az Isten, akkor valami olyan dologra fog kérni, amit én nem akarok, esetleg el fogom veszíteni a barátaimat, a megélhetésemet, stb. Ez persze lehetséges, de az biztos, hogy amikor Erzsébet asszony megtapasztalta ezt a személyes megszólítottságot, egy olyan vágy és szeretet ébredt benne Isten iránt, amit nem lehetett többé kiradírozni a szívéből. Pedig nagyon nehéz helyzeteken ment keresztül!

Vannak olyan szituációk az életében, amikor olyan mértékig rányomul a gonosz lélek ereje és sötétsége, hogy szinte a getsemani kert sötétségét éli meg! Ebben a kétségbeesett állapotban visszamegy azokhoz a papokhoz, akikhez elvitte a szeretetláng üzenetet és azt kéri tőlük, hogy ne higgyenek neki, mert ez mind csak az ő képzelődése volt. Amikor pedig elmúlik a sötétség, akkor mondja neki Jézus, hogy menj vissza mindegyik paphoz, és mondd el nekik, hogy mégis igaz, amit mondtam. Hát ez sem könnyű szituáció! Ha nem lenne a Szentlélek ereje, ha nem lobogna már Erzsébet asszony szívében a Szeretetláng, ha nem élne ebben a személyes meg-szólítottságban, akkor nem is tudná ezt megtenni.

Nekünk is vannak lelki konfliktusaink és össze-veszhetünk nagyon sok emberrel – talán ki se akarunk velük békülni, örülünk, hogy távol vannak. De ha a saját családunkban veszünk össze valakivel, akkor előbb utóbb mégis ki akarunk békülni. A saját gyerekével, vagy házastársával nem akar az ember haragban lenni. A szeretetláng azonban belső családi kapcsolatba hoz minket Istennel is, és olyan erőt ad amelyikkel ki akarunk békülni, rendezni akarjuk a dolgainkat Vele és minden emberrel!

Ez a személyesség nem csak abban nyilvánul meg, hogy erőt kapunk a hibáink leküzdéséhez, hanem megvilágosításokban, örömben, békességben - mindenben. Megtapasztaljuk, hogy Isten jelen van az életünkben: valahogy kézre állnak a dolgok. Valami, ami eddig nem akart összejönni, hirtelen egyik napról a másikra sikerül. Valamit elgondoltunk és másnap jön valaki, hogy akkor ebben segít, anélkül, hogy szóltunk volna.

Isten megindítja a családunk, a közösségünk, de még idegen emberek szívét is a segítségnyújtásra. Ezt tapasztaltuk meg mi is, amikor a legnagyobb fiam házasodott. Belenyúltunk a zsebünkbe, de sehogyse találtunk annyi pénzt, amennyi kellett volna.  Aztán egyszer csak a jöttek a közösségi tagok, akik pénzt gyűjtöttek az esküvői költségekre, pedig egy szóval se kértem őket...

Anélkül, hogy gondolnánk rá, Isten megnyitja az emberek szívét és elkezd dolgozni a mi életünk érdekében. De a kápolna, a közösségi ház vagy akár az alkotótábor mind így jött össze - Isten elkezd kézre dolgozni. Mi elkezdjük élni az Isten életét - ahogy Ő tanácsolja, a Szeretetláng kegyelmi erejével -, Ő pedig elkezdi élni az mi életünket. Ennél jobb üzlet a világon nincsen! Isten elkezdi élni az én életemet és elkezd megsegíteni a dolgaimban…

Hallatlanul fontos dolog, hogy amikor kérem a Szűzanya szeplőtelen szívének szeretetlángját, hogy áradjon ki rám, akkor ebben a szeretetlángban, ebben a Jézussal való személyes kapcsolatban Isten gondviselő szeretete is megjelenik az életemben.

Részlet Sípos (S) Gyula: "A Szeretetláng kegyelmi hatásairól - tanúságtételekkel" című, hamarosan megjelenő könyvéből