Gyógyszer lelki szárazság ellen

Kategória: Szeretetláng Megjelent: 2021. május 06. csütörtök

"Kedves Testvérem!
Képzeld az Égiek mutattak nekem lelki szárazság elleni "szert". Ráadásul ez nem is hizlal... Leírom, mint tanúságtételt.

Április 29-én  egész nap azon bánkódtam (de már előző napokban is), hogy nem érzem az Úr Jézus közelségét. Teljes elhagyatottságérzés volt bennem. Hiába mondtam az egyesülés imáját. Alig vártam hogy hazaérjek a munkából. Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, éktelen zokogásba törtem ki. Egyedül talán az vigasztalt, hogy lelki szárazságban elmondott ima, vagy bármilyen áldozatvállalás nagyobb erővel bír, mint "békeidőben". Ekkor jött egy Égi sugallat, hogy kezdjem el a Szeretetláng lelki naplót olvasni. Nagyon sokat segített. Úgy érzem, általa teljesen helyrerázódtam az Úr Jézussal. Mindenkinek ajánlom. Tudom, kevés idő van az olvasásra, de ha csak napi egy két oldal, az is nagy segítség, hogy elviseljük ezt a nehéz időszakot. Persze nem a Biblia helyett olvassuk a Naplót, hanem avval együtt.
Sok szeretettel: Melinda."