Fényképes ismertető a törökbálinti Szeretetláng kápolna és közösségi házról

Kategória: Szeretetláng Megjelent: 2021. augusztus 09. hétfő

     
A Szeretetláng Kápolna és Közösségi Ház bejárata az utca felől, valamint a kápolna bejárata az udvarból - a valamikori lakóházból lett közösségi ház mögött, az udvarban található az Erzsébet asszony szobája helyén épült kápolna.

     “Erzsébetkém, ahová te mész, oda én is veled megyek és azt a helyet lefoglalom magamnak...”

     Ezt mondta a Szűzanya Kindelmanné Erzsébet asszonynak, a Szeretetláng lelki napló lejegyzőjének 1985-ben, halála előtt néhány héttel Törökbálinton, Hámori Ali bácsi és Angyi néni házában, ahol őt halála előtt ápolták.

     A prófétai szavak azóta beteljesedtek.


    Erzsébet asszony halálának tizedik évfordulóján Szeretetláng szobrot avattunk a szobája helyén, a valamikori ágya fölötti fali-fülkében, két évre rá, 1997. tavaszán pedig megnyílt a Szeretetláng kápolna.
     A kápolnában 20-30 ember fér el kényelmesen, és a szentély-résznél nyíló sekrestye-szobából még újabb 20-30 ember vehet részt közvetlenül a programokban.


     A kápolna azóta is folyamatosan működik, minden héten nyitott szentségimádási összejövetelekkel -  napjainkra már hetente 2-4 alkalommal -, rendszeresek a lelki napok, előadások és imaösszejövetelek, szentmisék.  Mindez sok ember életébe hozott gyógyulást, szabadulást, életrendezést.


Regőczi István és Róna Gábor atya rendszeresen szentmisét mutattak be nálunk.

     Újabb nagy lépést tettünk előre, amikor - Isten kegyelméből és a sok áldozatot vállaló testvérek jóvoltából -, 2018. tavaszán megnyílt  a Hámori-család házából átalakított, a kápolnához tartozó közösségi házunk, 50 fős közösségi teremmel, kis konyhával, mosdókkal.

 
     A házban nyitott közösségi alkalmakat, lelki napokat tartunk, van filmklubunk, alkotó-közösségünk, rendszeresen szervezünk ide előadásokat, kiállításokat, de próbál nálunk keresztény zenekar is, és egyéb rendezvényekre is szívesen rendelkezésre bocsátjuk az intézményt.
    Programjaink ingyenesek, azokra mindenkit szeretettel várunk. Szívesen tartunk előadást, lelki napot közösségeknek, és örömmel fogadunk zarándok-csoportokat is.
      Bővebben érdeklődni lehet:
      Tel.: 06-30/33-88-245 (Sipos Gyula),
      E-mail-címünkön: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
 Munkánkat támogatni lehet az Alapítványunkon keresztül:
Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány, Számlaszám: 10700268-04975106-51100005