Jézus és Mária - a Kinyilatkoztatás megértése

• 

Az elmélkedő szív titkai

 Amikor a pásztorok az angyali jelenés után megkeresték a szent családot és elmesélték mindazt, ami velük történt, „Mária mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette, el-elgondolkodott róluk.” (Lk 2, 19)

Mária nem engedte, hogy a Magvető által szórt magokból akár egy is az útfélre essen! Nem csak úgy élt bele a világba, sodortatva magát az eseményekkel, hanem figyelt és imádkozott és kereste a dolgok értelmét. Szüksége is volt erre az „el-elgondolkodásra” – azaz elmélkedésre Isten tettei felett -, hiszen ő nem volt sem „mindentudó” sem mindenható”, hogy rögtön megértse és átlássa a dolgokat. Azt akarjuk mondani ezzel, hogy Mária nem volt okos? Korántsem! Valószínű, hogy korát meghaladó természetes bölcses-séggel és hozzá még Istentől megvilágított okossággal rendelkezett. De éppen mivel ilyen volt tudta pontosan, hogy milyen keveset ért még Istenből!

Idézzük fel Szent Ágoston püspök történetét. Ő valóban hatalmas tudású ember, egyháztanító és apostol volt. Egyszer épp Istenről elmélkedett, amikor látomásban egy kisgyermeket látott, aki kanállal meregette a tengert. Megkérdezte tőle:

 - Mit csinálsz? - Mire a kisfiú azt válaszolta:

 - Kimerem a tengert.

 – Hát az lehetetlen – mondta a bölcs – nem lehet egy kanállal kimerni a tengert! - Mire a kisfiú azt válaszolta:

 - Lehetetlen, mint ahogy emberi elmével lehetetlen teljesen megérteni Isten dolgait…

Mária tehát elmélkedett, szemlélődött, egyre jobban és mélyebben megértette Isten rá vonatkozó akaratát. És időről-időre történtek velük olyan események, amelyek új meg-világításba helyezték életüket és küldetésüket. Egy ilyet olvashatunk Lukács evangéliumában – erről már volt szó, de most visszatérünk rá egy kicsit részletesebb magyarázattal:

„Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei tudták volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, mentek egy napig, és keresték a rokonok és ismerősök között. Amikor nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy keressék. Három nap múlva akadtak rá a templomban, ott ült a tanítók közt, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor meglátták, csodálkoztak. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, atyád és én szomorúan kerestünk.” Ezt felelte: „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat. Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében.” (Lk 2, 42-51)

 Jézus a Templomban egy csodálatos belső Kinyilatkoztatást él át – ezzel ajándékozza meg az Atya nagykorúságának ünnepén – megérti és megéli, hogy Isten az Apukája, aki bensőségesen, apai szeretettel szereti Őt. Leszáll rá a Szentlélek, a bölcsesség és kinyilatkoztatás Lelke és megragadottságában Jézus ott marad az „atyai házban”, a Templomban. A nagy rokonsággal együtt utazó József és Mária azt hiszi, a karavánnal együtt jön a fiuk is, valahol játszik a többi rokon-gyerekkel. Este már nyugtalanok de még reménykednek, hogy Jézus valamelyik rokon sátrában alszik. Reggel aztán átkutatják a tábort és kiderül, hogy Jézus nincs sehol. Elképzelhetjük az apa és anya riadalmát, akik megszokták, hogy gyermekük szófogadó, rendes, akivel ilyen dolog elő nem fordulhat!

 Visszafordulnak, keresik és végül megtalálják a Templomban. Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, atyád és én szomorúan kerestünk.” Ezt felelte: „De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Ám ők nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat. – Nem értették, két okból.

 Az értetlenség egyik oka az, hogy eddig József volt az „atya”. Természetesen Jézus úgy nőtt fel, hogy Józsefet tartotta édesapjának, őt nevezte apukának és a szülők egyike sem gondolta - nagyon helyesen! -, hogy a gyerek fülébe kellene suttognia, hogy „József nem vér szerinti apád ám!”. Ezért amikor a Fiú azt mondja, hogy Atyja dolgában kell lennie, ők mindketten Józsefre gondolnak, akinek viszont semmi dolga nincs a Templomban…

 A másik ok az, hogy Istent senki nem hívja, nem merészeli atyának, apukának nevezni. Isten az Adonáj, az Úr, a Seregek Ura, a kimondhatatlan JHVH, aki teljes szentségben lakozik – hiszen a Templom legbelső, ablaktalan szobájába, a szentek szentjébe is csak egy évben egyszer mehet be a főpap, akinek először bűnbánatot kell tartania különben Isten ítélete lesújt rá és megöli!

Isten végtelen hatalmú és tekintélyú Úr, magasan az emberek fölött - és akkor Jézus Apukának nevezi… nem csoda, ha szülei nem értették szavait!

Amiért ez a történet most fontos számunkra: ezt az eseményt csak azért ismerhetjük, mert Mária elmesélte! A Szűzanya sohasem játszotta meg az okosat, elismerte ha nem értett valamit és kereste az igazságot – épp ezért lehetett bölccsé és hatalmassá Isten előtt!

Aki elismeri tudatlanságát és keresi Isten bölcsességét, az meg is kapja azt. Aki magát okosnak hiszi, az elvész öntelt ostobaságában. Aki tehát bölcs akar lenni, az legyen oktalanná, hogy Isten okossága betölthesse elméjét.

Mária pedig „a szívében forgatta” Isten szavait és „el-elgondolkodott rajtuk”. Ő az Egyház legelső és máig legnagyobb elmélkedő imádkozója! Ő a mi mesterünk aki elvezethet minket a szemlélődéshez, ami Isten kegyelme az Ő keresőknek.

Drága Szűzanyánk! Taníts minket imádkozni és kérd meg Szent Fiadat, hogy Ő is tanítson minket, hogy már ne az oktalan emberi elképzelések, hanem Isten bölcsessége vezessen minket utunkon!  

Részlet Sípos (S) Gyula: Mária titka című könyvből. Kapható Budapesten a Ferenciek terén néhány katolikus könyvesboltban, vagy megrendelhető az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. levélcímen. (Ára 900 Ft)