Higgyünk a Szűzanyával Isten tervében – Imanapot tartottak a máriaremetei kegytemplom parkjában

• 

A Szeretetláng mozgalom és a Međugorjei Szűzanya tisztelői közösen szerveztek imanapot a máriaremetei Kisboldogasszony-bazilika szabadtéri oltáránál május 13-án. A 17 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök volt, koncelebrált Kemenes Gábor, Bajcsy Lajos, Mészáros Domonkos domonkos szerzetes, valamint Esterházy László plébános, pápai káplán.

A világnak Krisztus kell! címet viselő imanapnak – benne a szentmisével – hármas célja volt: Ferenc pápa felhívása szerint felajánlották a betegek gyógyulásáért, a járvány megszűnéséért, köszöntötték a Fatimai Szűzanyát emléknapja alkalmából, és hálaadással emlékeztek Szent II. János Pál pápa negyven évvel ezelőtti megmentésére.

Az esemény kezdetén Kemenes Gábor, a Szeretetláng nemzetközi lelkipásztori tanácsadója a  köszöntötte a résztvevőket, majd közös rózsafüzér imádságra hívta a jelenlévőket és mindazokat, akik a képernyők előtt követték a történéseket.

A rózsafüzér szentolvasói között személyes tanúságtételekre is sor került. Cseh Zoltán atya, a Szeretetláng mozgalom magyarországi papi asszisztense őszintén szólt arról, hogyan választotta ki és hívta meg őt, a ferencvárosi B közép egykori szurkolóját Isten a papi szolgálatra. Tanúságtételét követően Árki Kornél és felesége, Tünde is megosztotta hitük elmélyülésének útját és a Szűzanyával való sorsfordító találkozásuk történetét, végül magát Kemenes Gábort kérdezte Kindelmann Győző.

* * *

A szentmise kezdetén a jelenlévők a Vatikáni Rádió magyar műsorának május 9-i adásából hallgathattak meg egy részletet, amelyben Vértesaljai László személyes élményeit osztotta meg a II. János Pál pápa ellen negyven évvel ezelőtt elkövetett merényletről és az azt követő órák eseményeiről, a lövések leadásakor a jezsuita szerzetes ugyanis a Pápai Német-Magyar Kollégium akkori növendékeként éppen a Szent Péter tér közelében tartózkodott.

Homíliája előtt Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök a Szent II. János Pál pápa által megfogalmazott, Máriához szóló fohász sorait idézte: „Ó, Mária, irgalmasság anyja, tekints ma mindannyiunkra, hogy Krisztus keresztje erejét ne veszítse, s hogy az ember le ne tévedjen a jó útjáról, el ne veszítse bűntudatát, hanem gyarapodjék reménye az irgalomban gazdag Istenben.” Majd így imádkozott: „Nézd, itt vannak körülötted gyermekeid. Az Egyházban a Te oltalmad alatt keresünk menedéket és bizalommal kérjük közbenjárásodat a ránk váró kihívásokkal szemben. Itt vagyunk nálad, hogy anyai gondjaidra bízzuk önmagunkat, az Egyházat, és az egész világot. Rád bízunk minden embert, kezdve a leggyengébbeken: a még meg nem született magzatokat, a szegénységbe és szenvedésre születetteket, az élet értelmét kereső fiatalokat, a munkanélkülieket, az éhségtől vagy betegségtől szenvedőket. Reád bízzuk a szétesett családokat, a segítség és reménység nélkül maradt magányos időseket. Ó, Anyánk, aki ismered az Egyház és a világ szenvedéseit és reményeit! Állj mellettünk az élet mindennapos próbatételeiben, és segíts, hogy közös erőfeszítéseink hatására ne borítsa el a sötétség a világot. Az emberiség eddig soha nem látott válaszút előtt áll. Az egyedüli és teljes üdvösség a Te Fiadban, Jézusban van. Ó, szentséges Szűz, üdvösség hajnala, mutasd meg, hogy a reménység anyja vagy. Rád bízzuk utunkat, hogy vezetéseddel minden ember felfedezze Krisztust, a világ világosságát, és egyetlen üdvözítőjét, aki az Atyával és a Szentlélekkel uralkodik a századok századain át. Ámen.”

A főpásztor szentbeszédének kezdetén emlékeztetett, a Fatimai Szűzanya emléknapja egyszerű, mindennapi életünket a történelem nagy távlatába helyezi el, miközben rávilágít arra a csodálatos titokra is, hogy Isten a legnagyobb terveibe is bevon bennünket, sokszor ráadásul olyan munkatársakat választ, akik mások szemében kicsinek, egyszerűnek látszanak. Fatimában is ez történt. Három egyszerű kis pásztorgyermeknek nyilatkoztatta ki a Szűzanya által önmagát – emlékeztetett Mohos Gábor, rámutatva, kisgyermekekről nem gondolnánk, hogy rajtuk fordulhat meg a világ sora. Ám a három kis pásztorgyermek olyan hatalmas dologra kapott meghívást, ami messze túlmutatott addigi életük határain. Egyszerű kicsinyek voltak, akik ismerték a világ nagy összefüggéseit. Mégis történelemi események középpontjába kerültek, mert Isten a „nagy háború” keserűsége, fájdalmai és szenvedései közepette őket választotta ki arra, hogy fiának édesanyja megjelenjen nekik, s fontos üzenetet bízzon rájuk. Ők pedig tiszta szívükkel el- és befogadták a szavakat.

„Látván azt a titkot, amit Isten a Szűzanya által fedett fel előttük, gyermekként is megsejtve a menny és a pokol erejét, és hogy mit is jelent az, hogyha valaki a soha véget nem érő gyötrelemre jut,

Mária kérése szerint imádkozni és vezekelni kezdtek mindazokért a bűnös lelkekért, akik az örök kárhozat kapujában állnak.”

Jacinta, Francisco és Lúcia gyermekként is felismerte: a világ és az emberiség számára nincs más jövő, csak a megtérés.

„Több mint száz év távlatából már tudjuk, az emberiség nem tért meg olyan mértékig, hogy az akkor jövendölt szörnyűségeket elkerülje. A háborúk, az ideológiai küzdelmek, a gyűlölet, a halál, a sok-sok ember életének fizikai és lelki megnyomorítása ma is mindennapos” – magyarázta a főpásztor, hangsúlyozva, ha nem fogadjuk meg Mária szavait, ha nem válik bennünk életté mindaz, amit kér, amire meghív bennünket, akkor a rossz nem szűnik meg körülöttünk. Ugyanakkor mindig szabadságunk van Isten mellett dönteni.

Karol Wojtyła egyszerű lengyel papból lett II. János Pálként Isten szentjévé. Az ő igenje, teljes önátadása is megváltoztatta a történelem menetét.

Egyetlen egy emberen keresztül is meg tud változni a történelem menete, ha a meghívott egészen Isten kegyelmének adja át magát, mert rajta keresztül az Isten nagy dolgokat tud véghez vinni.

Tudja ezt a Gonosz is” – emlékeztetett a főpásztor, rámutatva, nem véletlenül történt a merénylet sem. „Aki Isten műveit a kezdetek óta le akarja rombolni – noha hiába fárad ezen –, nem szűnik meg Gonosz tervét újra és újra megvalósítani” – mondta Mohos Gábor. Negyven évvel ezelőtt is odáig vezetett egy embert és támogatóit, hogy a pápa életére törjenek. Ám ezen a ponton Isten közbeavatkozott: nem engedte, hogy II. János Pál meghaljon – magyarázta. Ez nem azt jelenti, hogy Isten mindig, minden esetben közbe fog avatkozni, de vannak különleges alkalmak.

Ma egy is egy ilyen csodálatos közbeavatkozást ünnepelünk – húzta alá a szónok, kiemelve, hogy II. János Pál esetében Isten egészen jól látható módon avatkozott be a történelem menetébe: a fizika törvényei szerint megmagyarázhatatlan az a röppálya, amelyet a lövedék leírt a mellkasában – elevenítette fel azoknak az orvosoknak a szavait, akik a merényletet követően az életmentő műtétet végezték.

Isten megmutatta: határt szab a gonoszágnak. A Gonosz nagyon messzire elmehet, de van egy határ, amit nem léphet át. És itt ebbe a határba ütközött, mert az Isten éltetni akarta a pápát”

– fogalmazott Mohos Gábor, aláhúzva, ebben is voltak Istennek munkatársai, hiszen világot átívelő imaláncban rengetegen fohászkodtak II. János Pál életéért.

Felidézte, a merénylet után több mint húsz évvel került nyilvánosságra a harmadik titok, amelyben az szerepel, hogy az Egyház első embere életére törnek majd. A sikertelen merénylet után azonban közel két évtizedes pápai szolgálat következett, amely átformálta az akkori világot, az emberiség történelemére gyakorolt hatása pedig ma is érezhető.

Hogyan legyünk Isten munkatársai? – tette fel záróakkordként a kérdést a főpásztor. Válasza szerint nem óriási dolgokra kell gondolni:

Mindennapi hűség az imában, a jócselekedetekben, a megbocsátásban, a szeretetre való folyamatos törekvésben.

Nem vagyunk hibátlanok, és bukni is fogunk. Lelkiismeret-vizsgálataink alkalmával látni fogjuk, mennyi alkalmat elszalasztottunk. Mégis, újból és újból tartsunk bűnbánatot, mert lépésről lépésre így változik meg szép lassan a világ. Isten szeretete és jósága formál bennünket.”

A segédpüspök figyelmeztetett, sokszor mindez észrevétlenül, csendben történik. II. János Pál ugyan olyan szentje Istennek, akit a nagy nyilvánosság elé állított, vele szemben viszont a kis fatimai látnokok nem ilyenek. Francisco és Jacinta Marto még gyermekkorukban az örökkévalóságba költöztek, Lúcia de Jesus dos Santos pedig egy kolostor magányába vonult vissza a világ elől, hogy élete hátralévő részében ott imádkozzon a bűnösök megtéréséért.

Nagyon sokan vannak, akik talán önmagukról sem gondolják, mennyit mindent tesznek a világ megmentéséért mindennapi imádságaikkal.”

A főpásztor végül a remény fontosságát emelte ki. „Amikor a Szűzanya megjelent a fatimai gyermekeknek, nem a világ végét, a végső katasztrófát jelentette be. Éppen ellenkezőleg. Azt mondta, ha nem térünk meg, akkor még sok rossz dolog történik. De azt is mondta, hogy végül szeplőtelen szíve győzedelmeskedni fog, a világra pedig egy békés kor virrad. Ez ad igazi távlatot. Nekünk sem szabad elveszítenünk ebben a reményt.” Lúcia nővérnek egyszer feltették a kérdést, mikor valósul meg az ígéret, ő pedig azt felelte, akkor, amikor lesz elég imádkozó ember – idézte fel Mohos Gábor. „Most úgy tűnik, mintha egyre többen távolodnának el Istentől, de ne essünk kétségbe. Ne a statisztikákat nézzük. Isten mindannyiunk szívét jól ismeri, és sokszor a szívekben jóval több a szeretet, mint gondolnánk. Próbáljuk mi is megkeresni egymásban a szeretetet.

Higgyünk a Szűzanyának, mert Ő volt az egyetlen, aki a kereszt tövében is, minden földi fájdalommal a szívében, bizonyossággal hitt Isten tervében.

Kérjük az Ő pártfogását, hogy Isten mindig megújuló kegyelmére tudjuk építeni az életünket” – zárta prédikációját a főpásztor.

Az imádság és a szentmise alatt szentgyónásra is nyílt lehetőség volt, Mészáros Domonkos várta a híveket.

Az imanap egyórás szentségimádással zárult, amelyet a missziós küldetés átadása követett minden résztvevő számára.

Szerző: Horogszegi-Lenhardt Erika

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír