Egy réges-régi hangyáról
Brazília északkeleti részén egy lenyűgözően jó állapotban megőrzött, 113 millió éves, úgynevezett pokol- vagy lidérchangya fosszíliájára bukkantak, ami a valaha talált legrégebbi hangyamaradvány – a lelet viszont nemcsak emiatt érdekes. A páratlan fosszília 13 millió évvel visszatolja a hangyák ismert megjelenésének idejét a földön, ami több dolgot is megváltoztat bolygónk múltjához köthető ismereteinkkel kapcsolatban.
A Vulcanidris cratensis névre keresztelt ősi hangya egy ma már kihalt alcsalád képviselője, amelyet jellegzetes, kaszaszerű állkapcsok jellemeztek. A kutatók szerint ezek a „szerszámok” a zsákmány átszúrására szolgáltak, ami egyértelműen bizonyítja, hogy a hangyák már a kora kréta időszakban specializált anatómiai felépítéssel rendelkeztek, és bolygószerte elterjedtek voltak – hívja fel a figyelmet a Current Biology folyóiratban megjelent tanulmány alapján az IFL Science.
A felfedezés dr. Anderson Lepeco paleontológus nevéhez fűződik, aki a Sao Paulo-i Egyetem Zoológiai Múzeumának Crato-formációjából származó hatalmas fosszilisrovar-gyűjteményét tanulmányozta. A korábban talált lidérchangyákkal ellentétben – amelyek borostyánba zárva vészelték át az évmilliókat – a mostani példány egyedülálló módon, mészkőben, kőzetlenyomatként maradt fenn az utókor számára. A fosszília egy szárnyas nőstény hangyát, valószínűleg egy királynőt ábrázol. A Vulcanidris cratensis elnevezés a kőzetet a múzeumnak adományozó Vulcano család előtti tisztelgés.
A kutatók a legmodernebb tomográfiai eljárással, a fosszília károsítása nélkül hoztak létre részletes 3D-s képeket a leletről. Az elemzések rámutattak, hogy a Vulcanidris cratensis egyik rokona a 99 millió éves mianmari borostyánban talált Haidomyrmex zigrasi lehet, ami arra enged következtetni, hogy ezek az ősi ragadozók már a kréta időszakban több kontinensen is jelen voltak. A felfedezés ráadásul nemcsak Dél-Amerikát jelöli meg a lidérchangyák lehetséges evolúciós központjaként, hanem azt is bizonyítja, hogy a hangyák magasan specializált ragadozó adaptációi sokkal korábban kialakultak, mint azt korábban feltételezték.
Nem mindennapi módon ölt
A lidérchangyák legszembetűnőbb jellemzője a modern hangyáktól teljesen eltérő működésű, specializált állkapcsuk volt. Míg a ma élő hangyák vízszintesen mozgó, fogószerű állkapcsokkal rendelkeznek, addig a lidérchangyák függőlegesen mozgatták kaszaszerű állkapcsaikat, amelyekkel a zsákmányt a homlokukon lévő szarvszerű nyúlványokhoz szorították. Ezt a különleges táplálkozási módot egy borostyánba zárt egyed is alátámasztja, amelynek állkapcsai egy kihalt rovar körül zárulnak.
A szakértők szerint a specializált állkapcsok a ragadozás extrém evolúciós adaptációját képviselték. Az állkapcsok nem oldalra, hanem előre, a fejjel párhuzamosan nyúltak ki, homloklemezeiken pedig hosszúkás, páros sörték pihentek, amik valószínűleg érzékelőszőrként működtek. A kifinomult vadászati apparátus továbbá lehetővé tette a lidérchangyák számára, hogy a testméretüknél jóval nagyobb zsákmányt is elejtsenek. Bámulatos adaptációik ellenére azonban a lidérchangyák és jellegzetes ragadozó tulajdonságaik a kréta-paleogén kihalási esemény idején bekövetkezett ökológiai változások hatására mintegy 65 millió évvel ezelőtt eltűntek a föld színéről.
A véletlenen múlt, hogy rátaláltak
A Vulcanidris cratensis mészkőben történő megőrződése jelentős áttörést jelent a paleontológia számára. Míg a korábbi lidérchangyaleleteket Franciaországban és Mianmarban találták meg borostyánba zárva, addig a brazil fosszília az első alkalom, hogy a tudósok kőzetfosszília formájában tanulmányozhatnak egy lidérchangyát. Az ráadásul, hogy rátaláltak, szinte teljességgel a véletlenen múlt. Dr. Anderson Lepeco, a Sao Paulo-i Egyetem Zoológiai Múzeumának kutatója a CNN-nek elmondta, hogy 2024 szeptemberében bukkant rá a példányra, a Sao Paulo-i Egyetem Zoológiai Múzeumában őrzött fosszíliagyűjteményt vizsgálva.
A borostyánnal szemben, ami a példányokat a fagyantában „konzerválja”, a mészkőben való megőrzés más folyamatok eredménye. Valószínű, hogy a hangya finom, agyagos üledékbe temetődött, ami lelassította a bomlást, hasonlóan ahhoz, ahogyan más kivételes fosszíliák is megmaradtak például mészkő barlangokban. A figyelemre méltó megőrzési minőség azt is lehetővé tette a kutatók számára, hogy vizsgálatokat végezzenek a példány belső szerkezetével kapcsolatban, anélkül, hogy fizikailag beavatkoztak volna. Ezáltal olyan bonyolult anatómiai részletek váltak láthatóvá, amelyek gyökeresen megváltoztatják a korai hangya evolúciójáról és a prehisztorikus ökoszisztémákban betöltött kifinomult ragadozó szerepükről alkotott képünket.
(index.hu)