György Alfréd kamilliánus a csíksomlyói búcsún: Legyünk csillagok Mária gyászoló palástján!
Június 7-én, pünkösd szombatján, a somlyói nyereg Hármashalom-oltáránál 12.30-kor mutatták be a fogadalmi nagybúcsú ünnepi szentmiséjét, melynek főcelebránsa Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke, ünnepi szónoka György Alfréd kamilliánus szerzetes volt. Búcsús szentbeszédéből alább részletek olvashatók.
A jelen lévő paptestvérek és zarándokok köszöntése után a Csíkszentdomokoson született, Nyíregyházán szolgáló György Alfréd kamilliánus szerzetes így kezdte szentbeszédét: „Kedves égi édesanyám, segítő csíksomlyói Szűz Mária, hazajöttünk hozzád, hogy gyógyíts és megáldj. Egészen szép vagy Mária, örömünknek oka, remény csillaga, szomorúak vigasztalója, betegek gyógyítója, Szentlélek virága. Hogyan becézhetnélek téged, Isten anyja, Egyház anyja? Mária, te Isten mosolya.
Eljutottam hozzád, a betegek gyógyítójához Lourdes-ba is, amint megígértem gyermekként, ha meggyógyítasz, pap leszek. Elmentem hozzád már szerzetesként, vártam a gyógyulást ott, a lourdes-i barlangnál. Amikor a vízben alámerültem a gyógyító forrásnál, csalódtam. Úgy éreztem, nem gyógyítottál meg. Akkor miért az egész? Mi az élet értelme, miért a küzdelem? Mit kezdjek a csalódással? És lelkemben gyermekként lázadtam égi édesanyám ellen. »Mutasd meg ittlétem, életem értelmét« – szóltam Máriához. Akkor, abban a feldúlt lelkiállapotban elkezdtem imádkozni az Üdvözlégy Máriát, és kimentem a lordes-i barlanghoz.
Fotó: László F. Csaba/ Hargita Népe
Az élet értelmét kértem édesanyámtól, Máriától, és megkaptam, feladatot bízott rám, bizalmat szavazott nekem. Nem sértődött meg, hogy lázadtam, hogy csalódtam, hanem megbízott, küldetést adott nekem: »Tanítsd meg az embereket imádkozni! A csalódásban, a szenvedésben, a fájdalomban, a reménytelenségben tanítsd meg őket remélni!« – hallottam Máriától.
Testvérem, erre hív ma Mária itt, az ő lábainál.
Tanítsátok meg gyermekeiteket imára kulcsolt kézzel élni.
Az imádság a remény kapuja, a remény bölcsője. (...) Nagy felelősség a mai békétlen világban. Ez a mi fegyverünk: az imádság, a rózsafüzér, az engesztelés. Lefegyverző bizalom és remény. A remény hordozója kell hogy legyek. Mindannyian azok vagyunk. Nekünk is imádkoznunk kell! (...)
Gyöngéddé kell válnunk, hogy úgy imádkozzunk, mint egy asszony, mint egy édesanya. Tanítsátok meg a családotokat imádkozni és vegyétek észre Mária könnyeit, az ő sebzett arcát. Máriának most is van oka a sírásra, amikor nem is olyan rég kitört a háború a szomszédunkban. Kárpátalján egy hölggyel beszéltem, aki a bombariadó közepette az egyik istenélményét, látomását mondta el, ami üzenet volt számomra. Látta Máriát szemében könnyekkel, egy fekete palást volt rajta, fénylő csillagokkal. Az asszony megkérdezte Máriától: Miért sírsz és miért fekete a palástod? „Azért fekete a palástom, mert gyászolok. S azért sírok, mert mind a két nép az én gyermekem, aki most háborúban áll. Az oroszok is és az ukránok is” – mondta neki Mária. Az orosz és az ukrán nép is mélyen Mária-tisztelő nemzet. A magyarok is és a románok is, a németek is, a romák is, minden nemzet a Kárpát-medencében Mária gyermeke. Fekete a palástja, szeme telve könnyel. Mária szenved, gyászolja gyermekeit. „Mik azok a csillagok?” – kérdezte Máriától az asszony. „A csillagok, leányom – mondta a látomásban Mária –, a ti imáitok, a ti együttérzésetek, a ti testvériségetek.
Vegyük észre Mária könnyeit! Legyünk csillagok az ő gyászoló palástján. Testvérek vagyunk mindnyájan, Mária gyermekei, palástjának ékei!
Ne csak Mária könnyét, de örömét is vegyük észre, és mutassuk be neki, hozzuk el örömünket, hálánkat. A hálatelt lélek gyógyír a találkozásban. Mária örömünknek oka, de szerezzünk mi is örömet neki azáltal, hogy észrevesszük mások örömét, hálát adunk érte és bemutatjuk Máriának.
Legyünk életünk tevékeny szeretetével mások boldogságának okai, szerzői. S hogyha örömet tudtunk szerezni, hogyha fölmelegítettük valakinek a félelemtől didergő, magánytól fázó lelkét, hozzuk el Máriához magunk és mások örömét, s meséljük el neki: »Mária, mi a te gyermekeid vagyunk, s olyan jó volt látni a boldog ember arcának ragyogását: Ragyogott, mint a te arcod!« Mária, ha boldognak lát titeket mint édesanya, ő is boldog lesz. Ne hagyjátok magukra a szenvedőket, az elesetteket!
A jubileumi évben Szent Kamill megtérésének 450. évfordulóját ünnepeljük. Ő mondta:
Légy olyan a betegágynál, mint a virág, ami illatát árasztja és betölti a szobát.
A te szeretetednek, a te jóságodnak az illata árassza el, töltse be szeretteid életét, a betegek, a szenvedők életét. Légy Isten irgalmának illata találkozásaidban! A remény jelévé, gyógyító jellé kell válnod e világban! Ahogy Szent Kamill atyánk mondta: „Cum matris corde!” Anyai szívvel légy jelen a beteg mellett. Az anyai szív szeretetét saját édesanyjától és mennyei édesanyjától tanulta. Ahogy a Szűzanya szeretettel állt Jézus keresztje alatt, olyan szeretettel, olyan sebzett, de szerető szívvel legyél a szenvedő emberek mellett. Legyél a szerető remény zarándoka, a sebzett gyógyító. Bízzál Istenben és szeresd őt! Úgy, ahogy Mária tette és bizonyságot is tett róla kimondott igenje által. Igent mondani az életre, igent mondani a szeretetre – ez zarándok életünk feladata!”
Forrás: Romkat.ro
Fotó: László F. Csaba, Bíró István, Cziple Hanna, erdélyi Mária Rádió, csíkajnádi Szent István Szervezet, Veress Sándor
Magyar Kurír