XIV. Leó pápa: Néha megfáradunk az élettől, de Jézussal szembe tudunk nézni a valósággal
A Szentatya folytatta a Jézus Krisztus, a mi reménységünk című jubileumi katekézissorozatot. Olasz nyelvű, mai beszédének témája: A vérfolyásos asszony és Jairus leánya. „Ne félj, csak higgy!” (Mk 5,33–36). "...Jézus gyógyításairól mint a remény jeleiről elmélkedünk..." Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim!
Ma is Jézus gyógyításairól mint a remény jeleiről elmélkedünk. Őbenne olyan erő van, amelyet mi is megtapasztalhatunk, ha kapcsolatba kerülünk személyével.
Korunk igen gyakori betegsége az élettől való megfáradás: a valóság túl bonyolultnak, túl nehéznek, túl vesződségesnek tűnik ahhoz, hogy megbirkózzunk vele.
Ezért bedobjuk a törölközőt, alvásba menekülünk, abban az illúzióban, hogy mire felébredünk, a dolgok megváltoznak. De a valósággal szembe kell nézni, és ezt Jézussal együtt jól meg is tehetjük. Időnként pedig úgy érezzük, hogy lebénít bennünket azok ítélete, akik feljogosítva érzik magukat arra, hogy címkéket ragasszanak másokra.
Úgy látom, az ilyen helyzetek jól illenek Márk evangéliumának egyik szakaszához, ahol két történet fonódik össze: a betegágyon fekvő, haldokló tizenkét éves kislányé, és a tizenkét éve vérfolyásban szenvedő asszonyé, aki Jézusnál keres gyógyulást (vö. Mk5,21–43).
E két női alak közé helyezi az evangélista a kislány apjának alakját: ő nem marad otthon lánya betegsége miatt szomorkodva, hanem elindul, hogy segítséget kérjen. Bár ő a zsinagóga vezetője, nem áll elő követelésekkel társadalmi helyzetére hivatkozva. Amikor várakoznia kell, nem veszíti el türelmét, hanem vár. Amikor pedig azt a hírt kapja, hogy meghalt a lánya, és felesleges zavarnia a Mestert, ő továbbra is hisz és remél.
Ennek az apának a Jézussal folytatott beszélgetését a vérfolyásos asszony szakítja félbe, akinek sikerül közelebb férkőznie Jézushoz és megérintenie a köpenyét (Mk 5,27). Ez az asszony nagy bátorsággal hozta meg azt a döntést, amely változtat az életén: mindenki azt mondta neki, hogy maradjon távol, ne mutatkozzon. Arra ítélték, hogy rejtőzködve éljen és elszigetelt maradjon. Időnként mi is áldozatává válhatunk mások ítéletének, akik kávéházi Konrádként olyan ruhát adnak ránk, amely nem a miénk. És akkor rosszul érezzük benne magunkat, és nem tudjuk levetkőzni. Ez az asszony akkor lép a menekülés útjára, amikor felébred benne az a hit, hogy Jézus meg tudja őt gyógyítani: ekkor talál erőt ahhoz, hogy elinduljon, és megkeresse. Legalább a ruháját szeretné megérinteni.
Jézus körül nagy tömeg tolong, sokan megérintik, velük mégsem történik semmi. Amikor viszont ez az asszony érinti meg Jézust, ő meggyógyul. Mi a különbség? A szövegnek ezt a pontját magyarázva Szent Ágoston – Jézus nevében – ezt mondja: „A tömeg csak szorongat, a hit viszont megérint engem”(243. beszéd, 2, 2). Így van:
valahányszor hittel Jézushoz fordulunk, érintkezésbe kerülünk vele, és azonnal kiárad belőle az ő kegyelme.
Néha észre sem vesszük, rejtetten, mégis valóságosan a kegyelem elér bennünket, és belülről lassanként átalakítja életünket.
Talán még ma is sokan felszínesen közelednek Jézushoz, anélkül, hogy igazán hinnének az ő erejében. Templomainkban a felszínt tapossuk, a szív viszont vélhetően máshol van! Ez a szótlan és névtelen asszony legyőzi félelmeit, és betegsége miatt tisztátalannak tartott kezével megérinti Jézus szívét. És azonnal érzi, hogy meggyógyult. Jézus ezt mondja neki: „Leányom, hited megszabadított. Menj békével” (Mk5,34).
Időközben meghozzák az apának a hírt, hogy a lánya meghalt. Jézus azt mondja neki: „Ne félj, csak higgy!” (Mk 5,36). Aztán bemegy a házba, és látva, hogy mindenki sír és lármázik, azt mondja: „A kislány nem halt meg, csak alszik” (Mk 5,39). Azután belép a szobába, ahol a lány feküdt, kézen fogja, és azt mondja: „Talita kum”,„Leányka, kelj fel!” A lány talpra áll, és járni kezd (vö. Mk 5,41–42). Jézusnak ez a mozdulata azt mutatja meg nekünk, hogy ő nemcsak minden betegségből gyógyít meg, hanem a halálból is felébreszt.
Isten számára, aki az örök Élet, a test halála olyan, mint az alvás. Az igazi halál a léleknek a halála: ettől kell félnünk!
Még egy utolsó részlet: Jézus, miután feltámasztotta a gyermeket, azt mondja a szüleinek, hogy etessék meg (vö. Mk 5,43). Ez egy újabb nagyon konkrét jele Jézus emberségünkhöz való közelségének. De mélyebben is értelmezhetjük, és feltehetjük magunknak a kérdést:
amikor a mi gyermekeink vannak válságban, és lelki táplálékra van szükségük, tudunk-e adni nekik? És hogyan tudnánk, ha mi magunk nem táplálkozunk az evangéliumból?
Kedves testvéreim, vannak csalódásaink, sokszor elcsüggedünk, és a halált is megtapasztaljuk. Tanuljunk ettől az asszonytól, ettől az apától: menjünk Jézushoz! Ő meg tud gyógyítani bennünket, ő segít újjászületnünk. Jézus a mi reménységünk!
A Szentatya felhívása az általános kihallgatás végén:
Vasárnap aljas terrortámadás történt a görög ortodox közösség ellen a damaszkuszi Mar Elias-templomban. Az áldozatokat Isten irgalmára bízzuk, és imádkozunk a sebesültekért és családtagjaikért.
A közel-keleti keresztényeknek üzenem: veletek vagyok! Az egész Egyház veletek van!
Ez a tragikus esemény arra figyelmeztet, mekkora törékenység jellemzi még mindig Szíriát, a hosszú éveken át tartó konfliktusok és instabilitás után. Ezért alapvető fontosságú, hogy a nemzetközi közösség ne fordítsa el tekintetét ettől az országról, hanem továbbra is legyen szolidáris, ajánlja fel segítségét, és megújult elkötelezettséggel törekedjen a békére és a megbékélésre.
Figyelemmel és reménnyel követjük továbbra is a helyzet alakulását Iránban, Izraelben és Palesztinában. Izajás próféta szavai ma sürgetőbbek, mint valaha: „Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést” (Iz 2,4). Hallgassunk erre a hangra, mely a Magasságbelitől jön! Gyógyítsuk be az utóbbi napok véres eseményei által okozott sebeket. Utasítsunk el minden erőszakos és bosszúálló logikát, és határozottan a párbeszéd, a diplomácia és a béke útját válasszuk!
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír