Az idő, a ritmus, a megújulás törvénye
„A fű nem nő gyorsabban, ha ráncigálják” – mondja egy indián szólás. Ez elég nyilvánvaló, mi mégis pontosan erre törekszünk évtizedek óta kulturális léptékben. A Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület „Teremtésvédelmi kalendáriumának" szerzője szerint ma az egyik legkeresztényibb mondat: „Köszönöm, nincs rá szükségem!”. Hogy miért, az kiderül a cikkből:
A természetbe nagyon más tempó van beprogramozva, mint amit mi, modern emberek diktálunk neki, a javait lényegesen gyorsabban aknázzuk ki, mint ahogy azok Isten rendelése szerint megújulni képesek.
Évmilliók alatt képződött fosszilis tüzelőanyagot égetünk el pár évtized alatt; a Föld erdeit olyan ütemben írtjuk, amellyel a fák növekedése nem tud lépést tartani; a talajaink a végletekig kizsigerelő művelés következtében Európában tizenhétszer gyorsabban pusztulnak, mint ahogy újraképződnek; a nagyüzemben világra jött malacokat négy-öt hónapos korukban küldik vágóhídra (a nagyszüleink portáján még két-három évük volt fejlődni, növekedni). Minél hosszabb ideig hagyjuk figyelmen kívül az isteni metronóm ütemét, és kényszerítjük a saját őrült ritmusunkba a természet folyamatait, annál távolabb kerülünk a fenntarthatóságtól. Az a tempó, amit a mi kultúránk és az újabbnál újabb technológiák diktálnak, súlyosan károsítja mind a bioszférát, mind a globális emberi közösséget, mind a mi egészségünket.
Magyaroszág is alaposan túllő
2025-ben július 24-re (egy héttel előbb, mint 2024-ben) várható a globális túllövés napja (Earth Overshoot Day), vagyis erre a napra a világ népessége kimeríti a természet erőforrásainak éves hozamát, elfogyasztja az ökoszisztémák által megtermelt javakat, amelyeket a természet használatra felkínál, mert évről évre képes megújítani. Az emberi társadalmak kereslete jó ideig nem haladta meg globálisan a természet kínálatát, de ez egy fél évszázada, az 1970-es években megváltozott. Azóta évről évre egyre hamarabb elfogyasztjuk, amit az ökoszisztémák az adott évre termelni tudnak, így az év egyre nagyobb hányadában már magát a természeti tőkét, a megújulásnak, a jövőnek a biztosítékát éljük fel. Vagyis már nem Isten ajándékait bontogatjuk, hanem az ajándékozót és a többi megajándékozottat fosztogatjuk. A július 24-i dátum egy globális átlag, ettől lényegesen eltér az egyes országokra számított érték. Néhány ország még ma sem lépi át ökológiai határait, náluk nincs túllövés napja. Van pár olyan ország is, ahol csak az év utolsó hónapjaira fogyasztják el a természet ajándékait. A jóléti államokban azonban ennél jóval gyorsabban élik fel a javakat. Nálunk, Magyarországon idén június 2-ra esett ez a dátum, ami azt jelenti, hogy ha a Föld teljes népessége úgy élne, mint a magyarok átlaga, akkor bő öt hónap alatt ürítenénk ki a bolygó egész évre szóló készletét. A legtékozlóbb ország Katar, ahol ez a nap már február 6-án eljött, de olyan, jellemzően a zöld átállás és a fenntarthatóságra törekvés éllovasaiként emlegetett országok, mint Ausztria, Belgium vagy Norvégia lakóinak életvitele is már március végére, április közepére kimerítette a Föld rájuk eső készletét és attól kezdve már a másokét és a természeti tőkét élik fel rohamtempóban.
A fajok tömeges kihalása, az édesvíz- és termőföldproblémák, a zsugorodó erdőségek, az elsivatagosodás, az ásványkincsek kimerülése mind ennek a túlhasználó, túlfogyasztó életvitelnek a következménye.
„Mit jelent a »Ne ölj!« parancsa, amikor a világ népességének 20 százaléka oly mértékben fogyasztja az erőforrásokat, hogy elrabolják a szegény nemzetektől és a jövő nemzedékektől azt, amire azoknak szükségük lenne az életben maradáshoz?” – tették fel 2006-ban a ma is fájdalmasan aktuális kérdést az Új-zélandi Püspöki Konferencia ülésén. Ebbe a 20 százalékba beletartozik a magyarok többsége is!
Mindannyiunknak, akik ebbe a 20 százalékba tartozunk, a legalapvetőbb, legsürgetőbb és semmi mással nem pótolható feladatunk a fogyasztásunk csökkentése.
Fel kell ismernünk, hogy mások jogos jussát vesszük el, hiszen „Isten a földet minden kincsével együtt minden ember és minden nép használatára rendelte. Ezért a teremtett javaknak méltányos arányban kell eljutniuk mindenkihez a szeretettől kísért igazságosság vezetése mellett.” (a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes konstitúciója)
Mi lesz a szenvedővel?
Fel kell ismernünk, hogy közömbösek vagyunk, és „A közömbösség azzal akadályozza a Szentlelket, hogy elzár bennünket az Isten felkínálta lehetőségek elől, amelyek kiszabadíthatnának mentális beidegződéseink fogságából.” (Ferenc pápa) Az irgalmas szamaritánus történetében a pap és a levita elmegy az út szélén heverő ember mellett, mert mindketten abból indulnak ki, hogy mi lesz velük, ha megállnak, nem pedig abból, hogy mi lesz a szenvedővel, ha nem állnak meg. Addig mi is közömbösek maradunk a kevésbé kiváltságosok felé, amíg az foglalkoztat bennünket, hogyan élhetünk továbbra is a megszokott kényelemben és jólétben, sőt, hogyan fokozhatnánk azt még tovább.
Fel kell ismernünk, hogy nem fejlődés az, amikor a jóléti országok jómódú polgárai egyre nagyobb kényelemben és egyre nagyobb függőségben élnek. Új tartalommal kell megtöltenünk a fejlődés szót, hiszen ahogy XVI. Benedek pápa mondta: „Nem lehet valóságos a fejlődés, ha nem az egész ember és minden ember fejlődése.” Minden egyéb, amit a korszellem szemüvegén keresztül nézve fejlődésként értékelünk, pusztán bálványimádás.
Vegyük fel Isten ritmusát!
Mindezek fényében azt gondolom,
ma az egyik legkeresztényibb mondat: „Köszönöm, nincs rá szükségem!”
Mert így, a fogyasztásunk csökkentésével tudunk a megfosztott 80 százaléknak is lehetőséget adni a jó életre, és a természetnek időt hagyni az Isten által rendelt ritmusban való megújulásra. A megújuláshoz az ökoszisztémáknak is szükségük van a megszentelt időre, a nyugalom napjára. Ha tiszteletben tartjuk az idő, a ritmus, a megújulás törvényét, az isteni gondviselés továbbra is megtart. Ha nem, az ökológiai hitelünk elfogy, a természet benyújtja a számlát ökológiai válság formájában, amelynek az első tételei már előttünk vannak.
„Az emberi kreativitás csak addig hoz valódi és tartós gyümölcsöket, amíg az ember tiszteletben tartja az élővilág törvényeit és a természet regenerációs képességét.” (Szent VI. Pál pápa)
Szerző: Jaczenkó Edit
Magyar Kurír