Andrea Riccardi: Evangélium és periféria
Az emberiség élethelyzete a 20. században sokat változott. A század elején még csak a világ lakosainak egy tizede élt városokban, főként Észak-Amerikában és Európában, míg 2030-ban előreláthatóan a világ népességének 60 százaléka lesz városlakó. Bolygónk mostanra urbanizálódott: a múlt században elkezdődött az a nagy fordulat, amely megfordította a város–vidék viszonyt. A globalizáció folyamatának közepette, 2007-ben a városok lakóinak száma először haladta meg a vidéki lakosok számát: a világ lényegében városi világ lett. Mindez azonban nagyon különleges módon ment végbe: a városok népességének nagy része már a perifériákon él.
Paolo Sellari megjegyzi, hogy a harmadik világ városai hajlamosak reprodukálni a központ–periféria dialektikáját, amely nagy részben még most is jellemzi korunk társadalmi-gazdasági életét, nemcsak a városokban, hanem egész országokban is.
A perifériák és a globális város témáinak előtérbe kerülése alapvető elmozdulást jelent az egyház és a lelkipásztorkodás egyházias/klerikális felfogásától, amely nehezen és ellentmondásosan próbálta figyelembe venni II. Vatikáni zsinat tanítását – a népegyház elképzelése felé. Természetesen nem arról van szó, hogy alábecsüljük a papi szolgálatot, hanem arról, hogy nem terhelünk rá a papokra minden lelkipásztori felelősséget (ahogyan általában történik, annak ellenére, hogy az egyházban sokszor szót emelnek ellene és általában a klerikalizmus ellen is). Ki kell alakulnia egy olyan népnek, amely a maga összetettségében és teljességében képes továbbadni és megélni az evangéliumot a városok perifériáin, képes olyan új keresztény utakat létrehozni, amelyek az egyház egyetlen nagy keresztény családjának a részeivé válnak.
Talán korszakváltás kezdetén vagyunk, amelyet a 21. századi történelem állít elénk. Ferenc pápasága felszabadító erővel tárta fel a meglévő problémákat, és ebből következően ellentmondásokat és kérdéseket vetett fel. Ha nem következik be a fordulat, akkor a katolicizmus jórészt végzetesen idegenné válik a perifériák világában. Nemcsak hogy nem ér el hozzájuk, nem tud megszületni ebben a környezetben, hanem ki is zárja magát onnan. Végül – a keresztény hagyományokkal rendelkező társadalmakban is – kisebbséggé válik a kisebbségek világában. Korunkat a szekularizáción túl egyfajta vallásos porfelhő borítja be, terjednek ugyanis benne a vallási színezetű szókészletek és üzenetek. Hogyan találkozhat ez a világ az evangéliumi életfelfogással, ha a vallás ilyen ködösen van jelen benne?
Újrakezdeni a perifériáról, az evangéliummal – válasz ez arra a mélyen rejlő igényre, amely a kereszténységet jellemzi a történelemben. Nem olyan stratégia, amellyel fokozatosan eljutunk a társadalom középpontjába, hanem döntő átalakulás azért, hogy eljussunk az evangéliumi üzenet szívébe. Az egyház és a keresztény élet újjászületése éppen a perifériák és a periférián élők iránti szenvedélyes szeretetből indul ki, sőt, annak az örömteli feladatnak a felfedezéséből, hogy a periférián éljük meg és hirdessük az evangéliumot.
(Részletek a szerző „Perifériák. Az egyházat érintő válságok és újdonságok” című könyvéből, amely a Vigilia kiadásában jelent meg.)