XIV. Leó pápa: Tegyük rendbe az életünket az Úr fogadására!
Augusztus 6-án délelőtt a Szentatya folytatta a Jézus Krisztus, a mi reménységünk című jubileumi katekézissorozatot. Olasz nyelvű mai beszédének témája: Jézus húsvétja. A vacsora előkészítése. „Ott készítsétek elő” (olvasmány: Mk 14,15). A Szentatya más nyelveken is összefoglalta katekézisét, üdvözölte a jelen lévő híveket, és megemlékezett a Hirosima és Nagaszaki ellen elkövetett atomtámadás nyolcvanadik évfordulójáról. Az általános kihallgatás a Miatyánk elimádkozásával és apostoli áldással zárult. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim!
Folytatjuk jubileumi utunkat, hogy felfedezzük Krisztus arcát, akiben reménységünk alakot és tartalmat nyer. Ma Jézus kínszenvedésének, halálának és feltámadásának misztériumáról kezdünk gondolkodni. Egy olyan szóról való elmélkedéssel kezdjük, amely egyszerűnek tűnik, mégis a keresztény élet értékes titkát rejti magában: előkészít.
Márk evangéliuma elbeszéli, hogy „a kovásztalan kenyér első napján, amikor a húsvéti bárányt fel szokták áldozni, tanítványai megkérdezték Jézust: »Mi a szándékod? Hová menjünk, hogy előkészítsük a húsvéti vacsorát?” (Mk 14,12). Ez egy gyakorlatias kérdés, de tele van várakozással is. A tanítványok érzik, hogy valami fontos dolog fog történni, de nem ismerik a részleteket. Jézus válasza szinte talánynak tűnik: „Menjetek a városba! Ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel” (Mk 14,13). A részletek szimbolikussá válnak: egy korsót vivő férfi – a vízhordás abban a korban általában a nők dolga volt –, egy már előkészített felső terem, egy ismeretlen házigazda. Mintha mindent előre elő lett volna készítve. Pontosan így is van. Ebben az epizódban az evangélium feltárja előttünk, hogy
a szeretet nem a véletlen műve, hanem tudatos választás eredménye. Nem egyszerű reakció, hanem előkészületet igénylő döntés.
Jézus nem végzetéből kifolyólag néz szembe kínszenvedésével, hanem egy elfogadott, szabadon és lelkiismeretesen végigjárt út iránti hűségből. Ez az, ami vigaszunkra van: annak tudata, hogy életének odaadása mélységes szándékából, nem pedig hirtelen támadt késztetésből fakad.
Az „előkészített emeleti terem” azt üzeni nekünk, hogy Isten mindig előttünk jár. Még mielőtt tudatosodna bennünk, hogy befogadásra van szükségünk, az Úr már előkészített számunkra egy helyet, ahol barátainak ismerhetjük fel és érezhetjük magunkat. Ez a helyiség végeredményben a szívünk: olyan „terem”, amely üresnek tűnhet, pedig csak arra vár, hogy felismerjük, megtöltsük és megbecsüljük.
A húsvéti vacsora, melyet a tanítványoknak elő kell készíteniük, valójában már készen áll Jézus szívében. Ő az, aki mindent kigondolt, mindent elrendezett, mindent eldöntött. Ugyanakkor arra kéri barátait, hogy ők is végezzék el a rájuk eső részt. Ez valami lényeges dologra tanít bennünket lelki életünk szempontjából: a kegyelem nem veszi el szabadságunkat, hanem felébreszti. Isten ajándéka nem szünteti meg felelősségünket, hanem gyümölcsözővé teszi.
Ma is, mint akkor, vacsorát kell előkészíteni. Nemcsak a liturgiáról van szó, hanem arról is, hogy készek vagyunk-e részesévé válni egy olyan cselekvésnek, amely meghalad bennünket. Az eucharisztiát nemcsak az oltáron ünnepeljük, hanem a mindennapi életben is, ahol mindent felajánlásként és hálaadásként élhetünk meg.
Ennek a hálaadásnak az ünneplésére való felkészülés nem azt jelenti, hogy többet teszünk, hanem hogy teret adunk.
Azt jelenti, hogy eltávolítjuk az akadályokat, engedünk a követeléseinkből, felhagyunk irreális elvárásainkkal. Túl gyakran összekeverjük ugyanis az előkészületeket az illúziókkal. Az illúziók elvonják a figyelmünket, az előkészületek segítenek eligazodni bennünket. Az illúziók eredményt akarnak, az előkészületek találkozást tesznek lehetővé. Az igazi szeretet – emlékeztet bennünket az evangélium – előbb ad, mielőtt viszonzást várna. Ez előzetes ajándék. Nem azon alapul, hogy mit kap, hanem azon, hogy mit akar nyújtani. Jézus ezt élte meg övéivel: amikor ők még nem értették, amikor az egyik elárulni, a másik pedig megtagadni készült őt, ő közösségvállaló vacsorát készített elő mindenkinek.
Kedves testvéreim, mi is meghívást kaptunk arra, hogy „előkészítsük az Úr húsvéti vacsoráját”. Nem csak a liturgikus vacsorát: hanem az életünkét is.
A rendelkezésre állás minden gesztusa, minden önzetlen tett, minden előzetesen felkínált megbocsátás, minden türelmesen elfogadott erőfeszítés bizonyos módon előkészítése egy helynek, ahol Isten lakhat.
Feltehetjük hát magunknak a kérdést: milyen tereket kell rendbe tennem az életemben, hogy készen álljanak az Úr fogadására? Mit jelent számomra ma az „előkészítés”? Talán azt, hogy engedek a követelésemből, hogy nem a másik megváltozására várok, hogy megteszem az első lépést. Talán azt, hogy többet hallgatok, kevesebbet tevékenykedek, vagy megtanulok bízni abban, ami már elő van készítve.
Ha elfogadjuk a meghívást, hogy előkészítsük az Istennel és egymással való közösség helyét, felfedezzük, hogy olyan jelek, találkozások, szavak vesznek körül bennünket, amelyek a felé a tágas és már előkészített helyiség felé irányítanak, amelyben már szüntelenül ünneplik egy olyan végtelen szeretetnek a misztériumát, amely fenntart és mindig megelőz bennünket.
Adja az Úr, hogy alázatos előkészítői legyünk jelenlétének! És ebben a mindennapi készségben bennünk is növekedjen az a derűs bizalom, amely lehetővé teszi, hogy szabad szívvel nézzünk szembe mindennel! Mert ahol a szeretet elő van készítve, ott valóban virágozhat az élet.
A Szentatya felhívása az általános kihallgatás végén:
Ma van a japán Hirosima városa elleni atomtámadás nyolcvanadik évfordulója, három nap múlva pedig a Nagaszaki elleni atomtámadásra emlékezünk. Imádkozom mindazokért, akik az atomcsapás testi, lelki, társadalmi következményeit elszenvedték.
Az évek múlása ellenére ezek a tragikus események egyetemes figyelmeztetésként szolgálnak a háborúk és különösen a nukleáris fegyverek által okozott pusztításra.
Kívánom, hogy az erős feszültségek és véres konfliktusok között élő mai világban a kölcsönös megsemmisítés fenyegetésén alapuló illuzórikus biztonság helyét átvegyék az igazságosság eszközei, a párbeszéd gyakorlása és a testvériségbe vetett bizalom.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media; Vatican News
Magyar Kurír