XIV. Leó pápa: Mária igenje ma is él a béke tanúiban és szembeszáll a halállal!
Augusztus 15-én, a Boldogságos Szűz Mária mennybevételének főünnepén a Szentatya a Castel Gandolfó-i Villanovai Szent Tamás-templomban mutatott szentmisét. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy saját igenünket kimondva mi is szolgálhatjuk Isten Igéjének világra születését, a hitben és bizalomban kitartva megtapasztalhatjuk Isten nagy tetteit, halált legyőző erejét. Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes homíliájának fordítását közreadjuk.
Kedves testvéreim!
Ma nem vasárnap van, mégis a hétköznapi miséktől eltérő módon ünnepeljük a történelmet megváltoztató Jézus húsvéti vacsoráját. A názáreti Máriában a mi történelmünk van jelen, az Egyháznak az emberiség közös történelmébe ágyazódó történelme. Benne testet öltve az élet Istene, a szabadság Istene legyőzte a halált. Igen,
ma azt szemléljük, ahogyan Isten legyőzi a halált: sosem nélkülünk. Övé az ország, de a miénk az igen az ő mindent megváltoztatni képes szeretetére.
A kereszten Jézus szabadon kimondta az igent, melynek el kellett vennie a halál hatalmát, azét a halálét, amely még mindig terjed, amikor kezünk keresztre feszít, és szívünk a félelem, a bizalomhiány foglya. A kereszten a bizalom győzött, a szeretet győzött, mely látja azt, ami még nincs, a megbocsátás győzött.
És Mária ott volt: ott volt, egyesülve az ő Fiával.
Ma ráébredhetünk, hogy Mária mi vagyunk, amikor nem menekülünk el, ő mi vagyunk, amikor igennel válaszolunk az ő igenjére.
Korunk vértanúiban, a hitnek és az igazságosságnak, a szelídségnek és a békének a tanúiban az az igen még mindig él, és még mindig szembeszáll a halállal. Ily módon ez az örömnap olyan nap, amely arra kötelez bennünket, hogy megválasszuk, hogyan és kiért élünk.
Nagyboldogasszony ünnepének liturgiáján azt az evangéliumi szakaszt olvassuk, amely Mária Erzsébetnél tett látogatásáról szól. Szent Lukács ebben a szövegben Mária hivatásának egyik döntő időszakának emlékét közvetíti. Jó visszatérni ehhez az időszakhoz azon a napon, amikor földi pályafutásának célba érését ünnepeljük.
Minden földi élettörténet, az Istenanyáé is, rövid és véget ér. De semmi sem veszik el. Így, amikor egy élet véget ér, egyedisége még világosabban ragyog fel.
A Magnificat, melyet az evangélium a fiatal Mária ajkára ad, most minden napjának fényét kibontja. Egyetlen nap, a rokonával, Erzsébettel való találkozás, tartalmazza minden más napnak, minden más időszaknak a titkát. És a szavak nem elegendőek: énekre van szükség, melyet az Egyházban továbbra is énekelnek „nemzedékről nemzedékre” (Lk 1,50), minden nap alkonyán. A meddő Erzsébet meglepő termékenysége megerősítette Máriát bizalmában: előrevetítette igenjének termékenységét, mely meghosszabbodik az Egyház és az egész emberiség termékenységében, amikor Isten megújító Igéje befogadásra talál. Azon a napon két nő találkozott a hitben, majd három hónapig együtt maradtak, hogy támogassák egymást, nemcsak a gyakorlati teendőkben, hanem a történelem új értelmezésében is.
Így, testvéreim, a feltámadás ma is belép világunkba. Úgy tűnik, a halál szavai és döntései kerekednek felül, de Isten élete áttöri a kétségbeesést a testvériség konkrét tapasztalatain, a szolidaritás új gesztusain keresztül. Mielőtt ugyanis az a végső sorsunk lenne, a Feltámadás megváltoztatja – testben és lélekben – földi lakozásunkat. Mária éneke, az ő Magnificatja, megerősíti reménykedésükben az alázatosakat, az éhezőket, Isten fáradhatatlan szolgáit.
Ők azok a nők és férfiak, akikre Jézus a boldogságmondásaiban utal, akik még megpróbáltatást szenvednek, de már látják a láthatatlant: a trónjukról ledöntött hatalmasokat, az üres kézzel elküldött gazdagokat, Isten ígéreteinek beteljesedését.
Ezek olyan tapasztalatok, amelyekről minden keresztény közösségben mindannyiunknak el kell tudnunk mondani, hogy megéltük őket. Lehetetlennek tűnnek, de Isten Igéje ma is világra jön. Amikor megszületnek azok a kötelékek, amelyekkel a rosszal a jót, a halállal az életet állítjuk szembe, akkor látjuk, hogy Istennél semmi sem lehetetlen (vö. Lk 1,37).
Néha sajnos, ahol felülkerekednek az emberi biztosítékok, ahol felülkerekedik az anyagi jólét és a lelkiismeretet elaltató erkölcsi lazaság, ott ez a hit elöregedhet. Ilyenkor a halál veszi át a hatalmat a rezignáltság és a panaszkodás, a múlt visszasírása és a bizonytalanság formájában. Az emberek ahelyett, hogy a régi világ végét látnák, még mindig annak támogatását keresik: a gazdagok, a hatalmasok támogatását, mely általában a szegények és az egyszerűek megvetésével jár együtt. Az Egyház azonban ott él törékeny tagjaiban, megfiatalodik az ő Magnificatjuk által.
Ma is a szegény és üldözött keresztény közösségek, a gyengéd szeretet és megbocsátás tanúi a konfliktustól sújtott helyeken, a béketeremtők és hídépítők a daraboka tört világban azok, akik az Egyház örömét jelentik, ők adják az Egyház állandó termékenységét, ők Isten eljövendő országának első gyümölcsei.
Sokan közülük nők, mint az idős Erzsébet és a fiatal Mária: húsvéti nők, a feltámadás apostolai. Térítsen meg bennünket az ő tanúságtételük!
Testvéreim, amikor ebben az életben „az életet választjuk” (vö. MTörv 30,19), joggal látjuk rendeltetésünket a mennybe felvett Máriában. Őt annak jeléül kaptuk, hogy Jézus feltámadása nem elszigetelt eset, nem kivétel volt. Krisztusban mindannyian elnyelhetjük a halált (vö. 1Kor 15,54). Természetesen ez Isten műve, nem a mienk. Ugyanakkor Mária a kegyelemnek és a szabadságnak olyan összefonódása, amely mindannyiunkat bizakodásra, bátorságra, a nép életében való részvételre késztet. „Nagy dolgokat tett velem a Hatalmas” (Lk 1,49): bárcsak mindannyian megtapasztalnánk ezt az örömet, és új énekkel tanúságot tennénk róla!
Ne féljünk az életet választani!
Általában veszélyesnek, vakmerőnek tűnhet. Hány hang szólal meg, és súgja a fülünkbe mindig: „Ki kényszerít rá? Felejtsd el! Gondolj a saját érdekeidre!” Ezek a halál hangjai. Mi viszont Krisztus tanítványai vagyunk. Az ő szeretete az, ami testestől-lelkestől hajt bennünket korunkban. Egyénként és Egyházként többé nem önmagunknak élünk. Ez – egyedül ez – az, ami az életet terjeszti, és az életet győzelemre segíti. A halál feletti győzelmünk most kezdődik.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír