XIV. Leó pápa: Az igazi megbocsátás nem várja meg a bocsánatkérést

• 

Augusztus 20-án délelőtt a Szentatya a nagy melegre való tekintettel a VI. Pál teremben tartotta meg az általános kihallgatást. Ennek keretében folytatta a Jézus Krisztus, a mi reménységünk című jubileumi katekézissorozatot. Olasz nyelvű mai beszédének témája: A megbocsátás. „Mindvégig szerette őket” (Jn 13,2).

A Szentatya más nyelveken is összefoglalta katekézisét, üdvözölte a jelen lévő híveket, és augusztus 22-re böjti és imanapot hirdetett a békéért. Az általános kihallgatás a Miatyánk elimádkozásával és apostoli áldással zárult, de ezt követően a pápa még köszöntötte a termen kívül várakozókat, és átment a Szent Péter-bazilikába is üdvözölni azokat, akik nem fértek be a VI. Pál terembe, és a kihallgatást kivetítőn követték.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim!

Ma az evangélium egyik legfelkavaróbb és legragyogóbb mozdulatánál időzünk el: annál a pillanatnál, amikor Jézus az utolsó vacsorán átnyújtja a falatot annak, aki őt elárulni készül. Ez nem csupán az osztozás mozdulata, hanem annál sokkal több: a magát fel nem adó szeretet utolsó kísérlete.

Szent János a maga mély lelki érzékenységével így számol be erről a pillanatról: „Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor a világból vissza kell térnie az Atyához, mivel szerette övéit, akik a világban maradtak, mindvégig szerette őket. Vacsora közben történt, amikor az ördög már fölébresztette az áruló Júdásnak, Simon fiának szívében a gondolatot, hogy árulja el” (Jn 13,1–2).

Szeretni mindvégig: ez a kulcs Krisztus szívének megértéséhez. Olyan szeretet ez, amely nem áll le az elutasítás, a csalódás, sőt a hálátlanság láttán sem.

Jézus ismeri az órát, de nem elszenvedi: ő dönt mellette. Ő az, aki felismeri a pillanatot, amelyen szeretetének át kell mennie azáltal, hogy megkapja a legfájdalmasabb sebet, az árulás sebét. És ahelyett, hogy visszavonulna, vádaskodna, védekezne... továbbra is szeret: megmossa tanítványai lábát, bemártja és kiosztja a kenyeret.

„Az, akinek a bemártott falatot adom” (Jn 13,26). Jézus ezzel az egyszerű és alázatos mozdulattal folytatja és mutatja meg végsőkig szeretetét. Nem azért, mert nem vesz tudomást arról, ami történik, hanem éppen azért, mert tisztán lát.

Megértette, hogy a másik szabadságát, még ha az belevész is a rosszba, egy szelíd mozdulat fényével még el lehet érni.

Mert tudja, hogy az igazi megbocsátás nem várja meg a bocsánatkérést, hanem előbb kínálja fel magát, mint ingyenes ajándékot, még mielőtt elfogadnák.

Júdás sajnos nem érti meg. „A falat után – mondja az evangélium – rögvest belészállt a sátán” (Jn 13,27). Ez a kijelentés szíven talál bennünket: mintha az addig rejtőző rossz azután mutatkozna meg, hogy a szeretet a legfegyvertelenebb arcát mutatja meg. És éppen ezért, testvéreim, ez a falat a mi üdvösségünk: mert azt mondja nekünk, hogy Isten mindent – tényleg mindent – megtesz, hogy elérjen bennünket, még abban az órában is, amikor mi elutasítjuk őt.

Itt mutatkozik meg a megbocsátás a maga teljes erejében, és itt tárul fel a remény konkrét arca. Ez nem felejtés, nem gyengeség. Ez annak képessége, hogy a másikat szabadon hagyjuk, miközben a végsőkig szeretjük.

Jézus szeretete nem tagadja a fájdalom igazságát, de nem engedi, hogy a rosszé legyen az utolsó szó.

Ez az a misztérium, amelyet Jézus véghez visz értünk, és amelyben olykor nekünk is részesülnünk kell.

Hány kapcsolat megy tönkre, hány élettörténet válik kibogozhatatlanul bonyolulttá, hány kimondatlan szó marad kimondatlanul. Az evangélium azonban megmutatja nekünk, hogy mindig van módunk a szeretet folytatására, még akkor is, amikor minden helyrehozhatatlanul elromlottnak tűnik. Megbocsátani nem azt jelenti, hogy tagadjuk a rosszat, hanem annak megakadályozását, hogy az még több rosszat szüljön. Nem azt jelenti, hogy azt mondjuk, semmi sem történt, hanem azt, hogy mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne a neheztelés döntsön a jövőről.

Amikor Júdás elhagyja a helyiséget, „éjszaka volt” (Jn 13,30). De rögtön utána Jézus azt mondja: „Most dicsőült meg az Emberfia” (Jn 13,31). Az éjszaka még mindig ott van, de a világosság már elkezdett derengeni. És azért ragyog, mert Krisztus mindvégig hűséges marad, s így szeretete erősebb a gyűlöletnél.

Kedves testvéreim, mi is átélünk fájdalmas és fáradságos éjszakákat. A lélek éjszakáit, a csalódás éjszakáit, azokat az éjszakákat, amikor valaki megbántott vagy elárult bennünket. Ilyenkor az a kísértés ér bennünket, hogy bezárkózzunk, védekezzünk, viszonozzuk az ütést. De

az Úr megmutatja nekünk annak reményét, hogy van, mindig van másik út.

Megtanít arra, hogy annak is tudunk falatot nyújtani, aki elfordul tőlünk; hogy lehet a bizalom csendjével válaszolni; és hogy lehet méltósággal továbblépni, anélkül, hogy lemondanánk a szeretetről.

Kérjük ma azt a kegyelmet, hogy tudjunk megbocsátani, még akkor is, ha úgy érezzük, hogy nem értenek meg bennünket, még akkor is, ha elhagyatottnak érezzük magunkat. Mert éppen ezekben az órákban érheti el a szeretet a csúcspontját. Ahogy Jézus tanítja nekünk, szeretni azt jelenti, hogy a másik embert szabadon hagyjuk – még az árulásra is – anélkül, hogy valaha is megszűnnénk hinni abban, hogy még ezt a sérült és eltévedt szabadságot is ki lehet szakítani a sötétség csapdájából, és vissza lehet vezetni a jó világosságába.

Amikor a megbocsátás fényének sikerül átszűrődnie a szív legmélyebb repedésein, megértjük, hogy az sosem hasztalan. Még ha a másik nem fogadja is el, még ha hiábavalónak tűnik is,

a megbocsátás felszabadítja a megbocsátót: feloldja neheztelését, visszaadja békéjét, visszavezet önmagunkhoz.

Jézus az átnyújtott kenyér egyszerű mozdulatával megmutatja, hogy minden árulás az üdvösség lehetőségévé válhat, ha azt egy nagyobb szeretet tereként elfogadjuk. Jézus nem enged a rossznak, hanem legyőzi azt a jóval, megakadályozza, hogy a rossz kioltsa azt, ami a legigazabb bennünk: a szeretet képességét.

XIV. Leó pápa felhívása az általános kihallgatás végén:

Pénteken, augusztus 22-én tartjuk Boldogságos Szűz Mária királynő emléknapját. Mária a hívők édesanyja itt a földön, és a béke királynőjeként is fordulunk hozzá. Mivel földünknek továbbra is háborúk okoznak sérülést a Szentföldön, Ukrajnában és a világ számos más régiójában,

arra kérek minden hívőt, hogy augusztus 22-ét böjtölve és imádkozva töltse, kérve az Urat, hogy adjon nekünk békét és igazságosságot, és törölje le a folyamatban lévő fegyveres konfliktusok miatt szenvedők könnyeit.

Mária, a Béke Királynője járjon közben, hogy a népek megtalálják a békéhez vezető utat!

 

Üdvözlő szavak a VI. Pál termen kívül várakozó hívőkhöz:

Jó napot kívánok mindenkinek, köszönöm a türelmeteket! Áldásomat adom mindannyiatokra, szeretteitekre, családtagjaitokra, gyermekeitekre, a betegekre és az idősekre.

Az Úr legyen veletek! A Mindenható Atyaisten áldjon meg és szüntelenül kísérjen benneteket! És a mindenható Istennek: az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek áldása szálljon le rátok és maradjon veletek mindenkor! Ámen.

Szép napot és minden jót kívánok!

Üdvözlő szavak a Szent Péter-bazilikában várakozó hívőkhöz:

Szép napot kívánok mindenkinek! Buenos días! Good morning!

Hallottátok ma délelőtt az elmélkedést, a katekézist. Mindenki meghallgatta ezt az elmélkedést Jézus életének egy – mondhatni – „fájdalmas” pillanatáról, amelyben megtanít megbocsátani, még mielőtt a másik ember bocsánatot kérne tőlünk. A megbocsátás nagyon nagy jele a szeretetnek, a valódi szeretetnek, különösen Isten mindannyiunk iránti szeretetének. [Fordítás spanyolból]

Kérjük az Úrtól az ő bocsánatát, és tanuljunk meg megbocsátani egymásnak! Tanuljunk meg mindannyian megbocsátani, mert az egymásnak való megbocsátással a béke hídját építjük. És imádkoznunk kell a békéért, melyre oly nagy szükség van a mai világban, azért a békéért, amelyet csak Jézus Krisztus adhat nekünk. Köszönöm, hogy ma délelőtt itt voltatok, és köszönöm a türelmeteket. És kérjük az Úr áldását mindannyiunkra! [Fordítás angolból]

[Áldás]

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír