Leó pápa: A vértanúk a fegyvertelen remény jelképei, egy békés emberiség kovászai

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2025. szeptember 15. hétfő

Szeptember 14-én délután a Szentatya ellátogatott a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikába. Ő vezette a 17 órakor kezdődő megemlékezést a 21. század vértanúiról és hitvallóiról más egyházak és keresztény közösségek képviselőivel együtt. Az alábbiakban a Szentatya teljes homíliájának fordítását közzétesszük.

Testvéreim!

„Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével” (Gal 6,14). Pál apostol szavai, akinek sírjánál összegyűltünk, bevezetnek bennünket a 21. századi vértanúkról és hitvallókról való megemlékezésbe, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén.

Krisztus, a mi üdvösségünk keresztjének lábánál – mely keresztet a „keresztények reményének” és a „vértanúk dicsőségének” nevezi a liturgia (vö. A bizánci liturgia utrenyéje a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén) – köszöntöm az ortodox egyházak, az ősi keleti egyházak, a keresztény felekezetek és az ökumenikus szervezetek képviselőit, akiknek megköszönöm, hogy elfogadták meghívásomat erre az ünnepre. Békés ölelésemmel fordulok mindannyiatokhoz, akik jelen vagytok!

Meggyőződésünk, hogy a halálig is kitartó tanúságtétel „a legigazibb közösség Krisztussal, aki vérét ontja, és ebben az áldozatban közelivé teszi azokat, akik egykor távol voltak” (vö. Ef 2,13) (II. János Pál pápa: Ut unum sint enciklika, 84). Ma is kijelenthetjük II. János Pállal együtt:

ahol úgy tűnt, hogy a gyűlölet áthatja az élet minden területét, ott az evangéliumnak ezek a bátor szolgái és a hitnek a vértanúi ragyogóan megmutatták, hogy „a szeretet erősebb a halálnál”

(Megemlékezés a 20. század hitvallóiról, 2000. május 7).

Ezekre a testvéreinkre a Megfeszítettre szegezett tekintettel emlékezünk. Keresztjével Jézus megmutatta nekünk Isten igazi arcát, az ő végtelen együttérzését az emberiséggel; magára vette a világ gyűlöletét és erőszakát, hogy osztozzon mindazok sorsában, akiket megaláznak és elnyomnak: „a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá” (Iz 53,4).

Sok testvérünk ma is, mivel nehéz helyzetben és ellenséges környezetben tesznek tanúságot hitükről, ugyanazt a keresztet hordozzák, mint az Úr: hozzá hasonlóan üldözik, elítélik, megölik őket. Róluk mondja Jézus: „Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket, és hazudozva minden rosszat fognak rátok énmiattam” (Mt 5,10–11). Ők olyan nők és férfiak, szerzetesnők és szerzetesek, világiak és papok, akik életükkel fizetnek az evangéliumhoz való hűségükért, az igazságosságért való küzdelmükért, a vallásszabadságért vívott harcukért – ahol azt még mindig megsértik –, a legszegényebbekkel való szolidaritásukért. A világ kritériumai szerint ők „legyőzöttek”. Valójában azonban, amint a Bölcsesség könyve mondja: „Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal” (Bölcs 3,4).

Testvéreim, a jubileumi év folyamán ezeknek a bátor hitvallóknak a reményét ünnepeljük. Ez halhatatlansággal teli remény, mert vértanúságuk továbbra is hirdeti az evangéliumot egy gyűlölettől, erőszaktól és háborútól sebzett világban; halhatatlansággal teli remény, mert bár testben megölték őket, senki sem olthatja ki szavukat, és senki sem semmisítheti meg a szeretetet, amelyet megéltek; halhatatlansággal teli remény, mert tanúságtételük a jó rossz felett aratott győzelmének próféciája marad.

Igen, az ő reményük fegyvertelen remény. Úgy tettek tanúságot a hitről, hogy

sosem használták az erő és az erőszak fegyvereit, hanem az evangélium gyenge és szelíd erejét tették magukévá,

ahogy Pál apostol mondja: „Legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém. […] mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős” (2Kor 12,9–10).

Dorothy Stang nővér evangéliumi erejére gondolok, aki az amazóniai földnélküliekért dolgozott: amikor későbbi gyilkosai fegyvert kértek tőle, ő a Bibliát mutatta, és azt mondta: „Íme, ez az én egyetlen fegyverem.” Ragheed Ganni káld atyára gondolok, aki az iraki Moszulban élt, és lemondott a harcról, hogy tanúságot tegyen arról, hogyan viselkedik az igazi keresztény. Francis Tofi testvérre gondolok, anglikán szerzetesre, a Melanéziai Testvériség tagjára, aki életét adta a békéért a Salamon-szigeteken. Sok más példát említhetnénk még, hiszen sajnos a 20. század nagy diktatúráinak bukása ellenére ma sem ért véget a keresztények üldözése, sőt, a világ egyes részein még fokozódott is.

Az evangéliumnak ezek a bátor szolgái és ezek a hitükért megölt vértanúk „a keresztény emberiség nagy freskóját alkotják. […] A boldogságok evangéliumának freskóját, mely evangéliumot egészen vérük ontásáig megéltek” (II. János Pál pápa: Megemlékezés a 20. század hitvallóiról, 2000. május 7.).

Kedves testvéreim, nem felejthetünk, nem akarunk felejteni. Emlékezni akarunk. És ezt abban a meggyőződésben tesszük, hogy – miként az első évszázadokban, úgy a harmadik évezredben is – „a vértanúk vére a keresztények magvetése” (Tertullianus). Őrizni akarjuk vértanúink és hitvallóink emlékét a többi egyházhoz és keresztény felekezethez tartozó testvéreinkkel együtt. Ezért szeretném megerősíteni a Katolikus Egyház azon elkötelezettségét, hogy őrizze valamennyi keresztény hagyomány hitvallóinak emlékét. Ezt a feladatot teljesíti a Szenttéavatási Ügyek Dikasztériumában működő Új Vértanúk Bizottsága, együttműködve a Keresztények Egységének Dikasztériumával.

Amint a legutóbbi szinóduson megállapítottuk, a vér ökumenizmusa összekapcsolja „a különböző felekezetű keresztényeket, akik együtt adják életüket a Jézus Krisztusban való hitükért. Vértanúságuk tanúságtétele ékesszólóbb minden szónál: az egység az Úr keresztjéből fakad” (Püspöki szinódus XVI. rendes közgyűlése: Záródokumentum, 23). Adja Isten, hogy a hit megannyi tanújának vére közelebb hozza a boldog napot, amikor az üdvösségnek ugyanabból a kelyhéből ihatunk!

Kedves testvéreim,

egy pakisztáni gyermek, Abish Masih, akit a Katolikus Egyház elleni merényletben öltek meg, ezt írta a füzetébe: „Making the world a better place” – „Jobb hellyé tenni a világot.”

E gyermek álma ösztönözzön bennünket, hogy bátor tanúságot tegyünk hitünkről, és együtt egy békés és testvéri emberiség kovásza lehessünk!

Forította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír