"Szervusztok!
Egy érdekes missziós ötletet kaptam, remélem, felülről.
Úgy tűnik, hogy a világban dúló háborúk magasabb, szellemi szinten zajlanak, és Fatimában a Szűzanya, Rómában Leó pápa is a rózsafüzért javasolja a békéért való törekvésünkben.
Ez rendben is van, de mi magyarok tehetünk többet.
Mi lenne, ha a háborúban elhunytak lelki üdvéért imádkoznánk, hogy a mennybe jutva járjanak közben Szent Mihály oldalán békéért, kiengesztelődésért, a sátán erejének csökkenéséért.
Hogyan képzelem ezt a lélekmentő rózsafüzért?
Kindelmann Erzsébet azt az ígéretet kapta, hogy az "és áraszd szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre" betéttel mondott minden egyes üdvözlégy egy lelket kiszabadít a tisztítótűzből. Novemberben, Mindenszentek és halottak napja hónapjában pedig 10 lelket. Ez azt jelenti, hogy minden rózsafüzér 530 lelket szabadít ki. Ha a közösségből mondjuk lennénk 100-an, akik vállalják ezt, az napi 53.000 lélek, ami mától november végéig kb. 25 napnyi időben, több mint egymillió lélek. Az már közelít az elhunytak számához. Van, aki többet is imádkozik mint egy rózsafüzér, úgyhogy le is fedhetnénk az elhunytak számát ezzel és nagyot tehetünk a szentek közössége alapján a békéért.
Ez az ígéret magánkinyilatkoztatáson alapszik, ami senkit nem kötelez.
Igaz-e ez az ígéret? Őszintén: nem tudom. Úgy vagyok vele, hogy ha igaz, akkor élni kell ezzel a lehetőséggel, ha nem igaz, akkor legfeljebb vesztettem 53x 4-5 másodpercet, tehát napi 5 percet. Szóval kicsi a rizikó.
Most 44 fővel zarándoklaton vagyunk Mexikóban, Guadalupeba is megyünk 6-án. A buszon így imádkozzuk a rózsafüzért a fenti szándékra. Ha csak 40-en mondjuk, az is napi 20000 lélek, az egész zarándoklaton pedig 140.000.
Szóval én majd kíváncsian várom, hogy odafönn lássam az imák kegyelmi gyümölcseit.
Szóval, aki szívesen becsatlakozik, annak sem kell semmit csinálnia, csak imádkozza így novemberben a rózsafüzért, felajánlva az ukrán-orosz fronton elesettekért.
Még egyszer: nem kötelező elfogadni ezt a magánkinyilatkoztatást, mindenki teljesen szabad a döntésében. Engem motivál...
Köszi, hogy végig olvastátok!
Szeretettel!
(Fábry Kornél püspök atya levele)