A teremtett világ egyik csodája: a medvebocsszületése és felnövekedése
A medvebocs kisebb méretben születik, mint egy zsemle. Az anya és az újszülött közti méretkülönbség egészen döbbenetes. Egy kifejlett anyamedve testsúlya elérheti a 200–300 kilogrammot, miközben a bocsa születéskor mindössze 300–500 grammot nyom – nagyjából egy csomag vaj vagy egy grapefruit súlyát. A bocs a téli álom idején jön világra, vakon és szőrtelenül. Ha az embereknél is ilyen arány uralkodna anya és gyermek között, egy nő egy mogyorónyi csecsemőt hozna a világra.
Ez a rendkívül apró születési méret egy biológiai jelenségnek, az úgynevezett késleltetett beágyazódásnak köszönhető. Bár a medvék nyáron párosodnak, a megtermékenyített petesejt nem tapad azonnal a méh falához, hanem hónapokig szabadon lebeg. Csak késő ősszel, akkor, ha az anyamedve elegendő zsírtartalékot halmozott fel a tél túléléséhez, ágyazódik be az embrió, és ekkor kezdődik egy rendkívül gyors fejlődési szakasz, amely mindössze nyolc hétig tart a születésig.
Az ellés a barlangban történik, az anya mély alvási állapota – a hibernáció, pontosabban torpor – idején. Az anyamedve nem ébred fel teljesen a szüléshez; szervezete „automata üzemmódban” működik, így értékes energiát takarít meg. A bocsok ösztöneik és az anya testmelege által vezérelve átkúsznak a sűrű bundán, egészen az emlőkig, ahol a tél hátralévő hónapjaira megkapaszkodnak.
A medvetej az állatvilág egyik legtápanyagdúsabb teje, zsírtartalma körülbelül 30%. Összehasonlításképpen: az emberi anyatej zsírtartalma csupán 3–5%. Ez a rendkívül magas kalóriatartalom lehetővé teszi, hogy a bocsok hihetetlen gyorsasággal növekedjenek. A születéskori néhány száz grammról áprilisra, amikor elhagyják a barlangot, testsúlyuk eléri a 2–5 kilogrammot.
A hibernáció egyik legérdekesebb vonása, hogy az anyamedve az egész időszak alatt nem eszik, nem iszik, és nem ürít salakanyagokat, miközben szoptatja a bocsait. Szervezete a karbamidot fehérjékké alakítja vissza, így megőrzi izomtömegét, miközben a felhalmozott zsírt rendkívül gazdag tejjé alakítja. Ez egy zárt, kivételesen hatékony anyagcsere-rendszer, amely biztosítja a bocsok túlélését anélkül, hogy az anya létfontosságú tartalékai teljesen kimerülnének.
A medvebocsok vakon, süketen és csupán finom pihével borítva születnek, teljes mértékben az anya testének hőszigetelésére utalva. Szemük körülbelül egy hónapos korukban nyílik ki, hallásuk valamivel később válik működőképessé. Ez a védett fejlődési időszak a barlangban létfontosságú, hiszen a kinti fagyos hőmérséklet és a ragadozók egy ilyen törékeny élőlény számára szinte biztos pusztulást jelentenének.
A tavasz beköszöntével az anyamedve elővezeti bocsait a fényre, ám még további két éven át rendkívül szoros felügyelet alatt tartja őket. Ez idő alatt mindent megtanít nekik, ami a túléléshez szükséges: hol találhatnak bogyókat, hogyan kell halat fogni, vagy miként kereshetnek rovarokat a fák kérge alatt. A medvebocs figyelmes tanuló, minden mozdulatot megfigyel és utánoz, hogy kialakítsa saját készségeit.
Az anyamedvéket a természet egyik legodaadóbb anyáiként tartják számon, védelmező ösztönük rendkívül erős. Habozás nélkül szembeszállnak bármilyen veszéllyel, legyen az egy nagyobb hím medve vagy a környezet más fenyegető eleme. Ez az érzelmi és fizikai kötelék annyira erős, hogy azok a bocsok, amelyek idő előtt elveszítik anyjukat, emberi beavatkozás nélkül csak minimális eséllyel maradnak életben.
A játék a medvegyermekkor alapvető része, hiszen felkészít a felnőtt életre. A birkózásszerű küzdelmek és a fára mászás fejlesztik az izmokat, a koordinációt és azokat a reflexeket, amelyek a vadászathoz és az önvédelemhez szükségesek. Bár ezek a pillanatok puszta játéknak tűnnek, valójában elengedhetetlenek a testvérek közti hierarchia kialakulásához és a fizikai határok megtanulásához.
(radiokoko.ro facebook oldaláról)