Egy örökmozgó asszony – Tarnóczi Marika 80. szülinapjára
Engem sokféleképp szólítanak: a gyerekeim apunak, a feleségem papinak, mások Gyulának, Gyuszinak, a régiek közül egyen-ketten még Sipinek, de Gyuluskámnak csak Tarnóczi Marika, ami nagy megtiszteltetés, bár olykor azt is jelenti, hogy megint csinálnunk kell valamit…
Nem is tudom pontosan, hogy mikor és hogyan keveredtünk mi tartósabban össze egymással, de az biztos, hogy több, mint húsz éve, amikor vállalkozóként éltem és munkatársakat kerestem, de valószínűleg előtte is összefuthattunk, amikor a törökbálinti bibliakörünk átment látogatóba Érdre az ottani kis karizmatikus közösségbe, Zselepszki Fábián atya templomába.
Apropó, Fábi atya! Évekkel később Marika hívta fel a figyelmünket a kunszentmártoni karmelita lelkigyakorlatos házra is, amit Zselep atya vezetett, s így kezdtünk együtt oda járni, évente két-három nyitott lelkigyakorlatot is tartani a közösségünknek és mindazoknak, akik még eljöttek.
Rengeteget köszönhetek Marikának. Például az érdi cigánymissziót. Neki ugyanis évtizedes kapcsolatai vannak az érdi romákkal, még nyugdíjazása előtti időkből, szociális munkája miatt. Családlátogatásokra mentünk, Alfa-kurzusokat tartottunk, Marika tudta, hogy épp kihez mehetünk. (Ha az egyikhez mentünk, akkor a másikhoz nem, mert minket ugyan mindkét helyen elfogadtak, de egymással haragot tartottak…)
Nagy álom volt egy érdi tanoda megnyitása, ami soha nem valósult volna meg, ha Marika nem szervezkedik, kilincsel, kutatva-keresve épületet, támogatókat, lelki vezetőt, munkatársakat. Még ennél is nagyobb dolog, hogy amikor végül mindez meglett és a tanoda működni kezdett, és őt elkezdték kiszorítani, akkor Marika nem ragaszkodott semmilyen tisztséghez és tisztességhez, hanem képes volt lemondani mindenről és elengedni a tanodát. (Ami egyébként most is működik és a közösségünkből még mindig járnak oda segítő munkatársak.)
Isten pedig, aki a rosszból is kihozza a jót, új kapukat nyitott meg – hacsaknem Marika mutatta meg azt az ajtót az Úrnak, hogy most már lesz szíves kinyitni -, így Marika iskolát szervezett felnőtteknek, akiknek hiányzott a nyolc általános, hogy be tudják fejezni azt, bizonyítványt kapjanak, ami lehetővé teszi számukra a jogosítvány megszerzését, további iskolákat és munkahelyeket.
De Marika révén ismertük meg Teréz anya nővéreinek érdi házát is. Ide is vitte a szegény embereket, cigányokat és magyarokat, hitetleneket és hívőket egyaránt. És a vele szemben lévő házba is, együttműködve az érdi intézményekkel – mert Marika mindig együttműködőket keres. Mint egy „egri nő” újkori megtestesülése harcol, zörget mindenhol – nem merem írni, hogy „töri rá az ajtót” az illetékesre, pedig hát… na mindegy, mégis leírtam -, szóval megy be polgármesterekhez, pénzes emberekhez, papokhoz, ír püspököknek, telefonál, intézkedik, pénzt gyűjt szegényeknek, albérletre, rokkantkocsira…
Gyuluskám! Kéne ez meg az… - megállíthatatlanul.
Most, hogy a szerzetes nővérek Kaposvárra költöztek, épp az ő házuk megtartásáról és a közösség javára szolgálatba állításáról szervezkedik. Meg Alfa kurzusról. Meg családos csoportnak lelki napról, gyógyító miséről, közben egy szegény családnak segélyről, és mind ezt együtt, egyszerre.
Nem tudom, mi lett volna, ha a férje is ilyen pörgős lenne, szerintem már kirepültek volna az űrbe. István azonban nyugodt ember, távol áll tőle a hebrencskedés. Emlékszem, egyszer ő vitt minket valahová vidékre egy előadásra, úttalan utakon, félig eltévedve, mi tűkön ültünk, el fogunk késni, de Istvánt ilyen apró dolgokkal nem lehetett kizökkenteni. Ő betartotta a közlekedési szabályokat, hiszen végül úgyis odaérünk – amiben persze igaza is lett.
És a két lány, Szilvi és Timi, és az unokák és dédunokák, akik életébe olykor szőrmentén beavatást nyertem, mert a családért imádkozni kell, Gyuluskám, főleg, ha baj van, az meg mindig van…. István és Marika nagylelkű szeretetét mutatja, ahogy éveken át együtt éltek gyerekkel, unokákkal, Marika pedig sietett haza a megbeszélésről, mert főznie kell a nagycsaládnak… (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Marika akkoriban visszafiatalodott, mert nála az évek jönnek-mennek oda-vissza… Lehet, hogy a nyolcvanadik év után újra hetvenkilencedik jön, hiszen annyi még a tennivaló, ezt Isten is beláthatja, észszerű lenne egy kis fiatalítás…)
Hivatalosak vagyunk a vasárnapi szülinapra. Feleségem, Manócska, fő borellátó, szerzett egy nagy pezsgőt, amilyet a győztes forma-1-es pilóták kapnak, azt visszük, megelőlegezve az örök győzelmet, Marikának. Kerestem egy dalt is, amit elénekelhetünk, gitározhatunk, s kissé félve választottam Máté Péter dalát: Egyszer véget ér a lázas ifjúság – nehogy azt gondolja Marika, hogy öregítem! Viszont ez a kissé melankolikus, az élettel szembenéző dal mégis megfogott, mert a vége remény és biztatás, Marikához illő mondatok: ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk… és ha akarjuk, még tűzhet ránk a fény… Isten fénye, akarjuk, még sokáig:
Isten éltessen Marika!
Sipos Gyula - Elhangzott Tarnóczi Marika 80. születésnapján, 2026.augusztus 31-én, Érden.