Cigarettázó lányból mártír apáca
Schalkház Sarolta Klotild 1899. május 11-én született Kassán. Osztrák nagyapja egy fogadót alapított annak idején a városban, apja pedig a művészek közismert fellegvárának számító Schalkház Szálló tulajdonosa volt. Kétéves korában édesapja meghalt. A határozott fellépésű, karakán viselkedésű kislány tanítóképzőt végzett, de nagyon kevés ideig élt a hivatásának. A trianoni döntés után Kassa a magyar határokon kívülre került, Sárának pedig fel kellett volna esküdni a csehszlovák államra. Ő azonban erre nem volt hajlandó, így eltiltották a tanítástól.
Új foglalkozás után kellett néznie, húga kalapüzletében dolgozott és könyvkötést tanult. De idejét és érdeklődést egyre inkább az írás kötötte le. Különböző magyar nyelvű felvidéki lapokban publikált, 1926-ban pedig egy novelláskötete is megjelent Fekete furulya címmel. Aktívan részt vett a felvidéki magyarok irodalmi központjának számító Kassa kulturális és közéletében.
Önállóság, cigaretta, kávéház, csavargás a nagyvilágban hajadonfőtt, zsebre dugott kézzel, friss vacsora egy kis kocsmában, cigányzene… – írja naplójában korábbi életmódjáról. 1922-ben eljegyezte egy gazdatisztnek tanuló fiatalember, de Sára visszaadta a gyűrűt. Nem vágyott egy vidéki intéző feleségének az életére, és ekkor kezdett „Isten felé fordulni”.
A fiatal nő egész korai éveitől erős szociális érzékenységgel bírt. 1926-tól az Országos Keresztényszocialista Párt munkatársa volt. A szervezet lapját, A népet szerkesztette és egy népgondozói tanfolyamot is elvégzett. 1927-ben megismerkedett a Szociális Testvérek Társaságával, majd kérte a felvételét a rendbe. De a felvételi beszélgetésre cigarettázva, meglehetősen világias módon öltözve érkezett, a rend tagjai ezért azt gondolták, hogy nem komoly az elhatározása, és elutasították. Sára ezután úgy döntött, gyökeresen megváltoztatja az életét. Végül 1929-ben elfogadták a jelentkezését, 1930-ban pedig letette az első fogadalmát.
A felvétel után belevetette magát a karitatív munkába. A 30-as években sok helyen szolgált és sokfajta módon próbálta enyhíteni a szegénységet. Gyűjtéseket szervezett elesett családok részére és a katolikus lapokban írt cikkeket különböző szociális témákban. Komáromban gyermekétkeztetést szervezett, hitoktatással foglalkozott és rendszeresen látogatta a nehéz helyzetben lévő családokat. 1934-ben Esterházy Lujzával közösen létrehozták a Katolikus Nőszövetséget, a csehszlovákiai magyar nőket összefogó szervezetet. Kárpátalja visszacsatolása után a régi-új országrészbe látogatott és szegény sorsú ruszin családokon segített. Többször adott hangot ellenérzésének amiatt, hogy a magyar állam az ottani ruszin lakossággal nem bánik jobban, mint a csehszlovák állam a felvidéki magyarokkal. 1940-ben végül elérkezett a pillanat, hogy immár örök fogadalmat tehetett a rend tagjaként. Jelmondata a következő lett: Alleluja! Ecce ego, mitte me! – Íme, itt vagyok, engem küldj!
A világháború kitörése és a nemzetiszocialista eszmék terjedése hatást gyakorolt Sára és a rend életére. A mindig az üldözöttek oldalán álló nő újságcikkeiben sokszor felemelte a szavát a zsidók megkülönböztetése ellen. A nevét is ebben az időszakban magyarosította. 1943-ben pedig engedélyt kapott az „önfelajánlásra”, ami a budapesti anyaház Szentlélek-kápolnájában történt meg, a kerületi elöljárók előtt, teljes titokban.
A felajánlás lényege AZ VOLT, hogy „azon esetre, ha egyházüldözés, a Társaság és a testvérek üldöztetése következne be”, akkor életét áldozhatja a társai védelmében.
A szociális testvérek a kezdetektől állítottak ki hamis papírokat zsidó származású magyarok számára, illetve az üldözötteket bújtatták a különböző rendházakban. A deportálások kezdetekor a társaság alapítója, Schlata Margit Pius pápához fordult az ügyben.
1944-ben a Bokréta utcai otthon, amelynek Salkaházi Sára a vezetőjeként tevékenykedett, tele volt üldözöttekkel. Karácsony előtt nem sokkal egy cselédlányt elbocsátottak, mert kikezdett pár, a helyen tartózkodó katonával. A sértett lány bosszúból feljelentette az otthon. A nyilasok 1944. december 27-én kivonultak és körbezárták az épületet. Sára ekkor nem tartózkodott ott, de éppen több rendtársával az otthon felé tartott. Amikor már az utcáról meglátták, hogy a keretlegények betörtek az épületbe, egy társa megkérdezte tőle, hogy elmenekül-e. „Nem, én vagyok a vezető” – hangzott a válasz, és besétált a katonák közé.
A nyilasok végül őt, Bernovits Vilma hitoktatót és további négy személyt hurcoltak el.
Sorsuk 1967-ben, a zuglói nyilasperben derült ki. A vallomásokból fény derült arra, hogy mindannyiukat a Dunába lőtték. Egyikőjük, egy alacsony, sötét hajú nő a lövések előtt egyenesen a gyilkosok szemébe nézett és keresztet vetett. Minden bizonnyal ő volt Salkaházi Sára.
A mártírhalált halt apácát 1969-ben a Világ Igaza címmel tüntették ki. 1997-ben megkezdődött boldoggá avatási eljárása, amely 2005-ben zárult le. Ekkor engedélyezte XVI. Benedek pápa a beatifikációt. Magát a boldoggá avatási szentmisét 2006-ban celebrálták Budapesten, a Szent István-bazilikában. A szertartáson Schweitzer József főrabbi is beszédet mondott.
(Rácz Sarolta, welovebudapest.com)