Erkölccsel terrorizáltam a gazembereket
1944-ben, a nyilas hatalomátvétel utáni napokban egy fiatal papnövendék az elszabadult csürhe által uralt Pestre érkezett, és pillanatok alatt az ellenállás és embermentés középpontjában találta magát. Baranski Tibor fegyvertelenül, erkölcsi fölénnyel szállt szembe a gyilkosokkal, fellépésével halálra ítélteket szedett ki a halálmenetekből, több ezer ember túlélését segítette. A háború után a kommunisták bebörtönözték, majd Amerikába került, később a Világ igaza lett, itthon mégis alig ismerik a nevét.
Magyarországi látogatásán beszélgettünk a gazember gyávaságáról, a nagyszájúság kegyelméről, és arról, hogy tudta egy kispap a jó nevében terrorizálni a gonoszokat.
Fekete, diplomata rendszámos, fellobogózott Rolls-Royce fékezett az óbudai téglagyár előtt. A kerítést őrző nyilas suhancok félszegen húzták ki magukat, amint a hátsó ülésről kipattant egy elegáns öltönyt viselő idegen úr, és ellentmondást nem tűrő hangon magához rendelte a parancsnokot. „Ha most azonnal nem engednek be, parancsot adok a sofőrömnek, hogy hajtson neki a kapunak. Az összetört kocsi fényképét pár napon belül az összes nyugati újság le fogja hozni, és ezért egyedül maga lesz a felelős” – közölte vele az alig húsz éves diplomata.
Késő este volt már, a nyilasok pedig csak pár napja vették át az uralmat az országban, ez működött: az illető néhány perc múlva hasonló egyértelműséggel olvasta fel a neveket, akiket, mint a nyilasoknak parancsba adta, másnap reggelre teljes épségben szállítsanak át a Vatikán fennhatósága alatt lévő védett házba.
Nem tudták, hogy a 34 nevet alig valamivel korábban galacsinokon adták ki a kerítésen a begyűjtött zsidók ott focizó óbudai gyerekeknek, akiktől aztán a vatikáni nunciatúra magabiztosan fellépő képviselője begyűjtötte azokat. A listán szereplők másnapra valóban kint voltak mindannyian; csak 34 ember a több ezerből, de 34 élet.
Ők akkor ugyanúgy nem tudták, mint a katonás, hivatalos fellépéstől megrettenő nyilasok, hogy a megmentőjük nem csak, hogy nem valódi diplomata, de három nappal azelőttig semmi köze nem volt sem a Vatikánhoz, sem luxusautókhoz, de nyilasokkal sem tárgyalt soha.
A 22 éves Baranski Tibor 1944. október 20. körül, pár nappal a Szálasi-puccs után érkezett Kassáról, a papi szemináriumból Pestre (nem akarta megvárni, hogy megérkezzenek az oroszok). Egyik első útja az apostoli nunciatúrára vezetett. Bár nem ismert senkit, magabiztosságával, nyugodt mosolyával rögtön bejutott a Vatikánt a legmagasabb szinten képviselő Angelo Rotta nunciushoz, akitől egy baráti zsidó család részére akart menlevelet kérni. A nunciust, akinek nevét 1944-es embermentésben játszott szerepe miatt ma rakpart őrzi, megfogta a fiatal papnövendék leleményessége.
Ha ilyen ügyes és aktív, talán tehetne valamit – mondta Rotta a frissen megismert Baranskinak, akit másnapra elhívott vacsorára. Ami azzal végződött, hogy a papnövendék onnan a diplomata autóval (a nuncius egy kevésbé feltűnő Opelt ajánlott neki, de ő ragaszkodott a Rolls-Royce-hoz, mert tudta, az lehengerlő pszichológiai fegyver lesz a primitív nyilasokkal szemben) rögtön a téglagyárhoz hajtatott: egy egész éjjel várakozás túl nagy kockázat lett volna.
Baranski Tibor ezután Angelo Rotta jobbkeze, a katolikus embermentés meghatározó alakja lett. Ő szervezte a vatikáni védlevelek, a Schutzpassok kiadását, valamint a védett házak megszervezését. Nem riadt vissza sem a hamisításoktól, sem az életveszélyes helyzetektől, becslések szerint 5-7 ezer, a zsidótörvények hatálya alá eső ember életét mentett meg 1944 októberétől februárig.
Nagyszájú voltam és erőszakos. A jó Isten kegyelme volt, nem az én nagyságom. Isten csodája, hogy soha nem vertek agyon. Gazemberek, akik nem bántak kesztyűs kézzel másokkal, mégis féltek tőlem. Erkölcsi feszültség volt. Egy kis magyar pap, terrorizáltam őket. Erkölccsel. Ha nem láttam volna, nem hiszem el.
Baranski Tiborral akkor találkoztunk, amikor idén egy hétre Magyarországra látogatott a családjával. Az egykori pap 95 éves, de így is szívesen vállalja az utazást. Budapestre Stockholmból érkezett, ahol Raoul Wallenberg családjával töltött egy hetet: az embermentő svéd diplomata húga, a bátyja emlékét és a sorsával kapcsolatos nyomozást szívén viselő Nina Wallenberg hívta meg, a találkozónak szimbolikus értéke is volt. Baranski Tibor 1979 óta hivatalosan is, a Yad Vashem Intézet által elismerten a Világ Igaza; a washingtoni Holocaust Memorial Museum alapító támogatója, nyilvánosan mégis ritkán szólal meg.
1944-ben azonban nem a szerénység volt célravezető.
„Szegény magyar be volt tőlük rezelve. Én nem voltam. Hogy miért? A jóisten kegyelme.” A nagy számmal. Félelmet soha nem éreztem, arra nem értem rá. Nagyképű kijelentés, de nem értem rá. Belesodródtam.
„Hogy hogy éltem túl, kellőképpen nem is tudom elmagyarázni. Nekem a jó Isten számít és az üldözött magyarok számítanak. Minden más nem érdekes. A jó Isten tudná elmondani, hogy nyugodtan agyonverhettek volna, de nem vertek agyon. Nem tudok semmi hőskölteményt mondani, ez a tény.”
Volt, hogy már a pályaudvarról hozta ki a munkaszolgálatosokat vatikáni menlevelekkel, máskor a Hegyeshalom felé tartó gyalogmenetekből szedett ki embereket, a razziázó nyilas bandákkal is szembeszállt, és olyan is volt, amikor Eichmann embereivel kellett egyezkednie a megmenthető emberek számáról. A többi semleges ország, a svéd, svájci, spanyol, portugál nagykövetség mellett a Rotta vezette Vatikáni képviseletnek volt kulcsszerepe a nyilas idők alatti embermentésben.
A fiatal papnövendék feladata volt a védett házak megszervezése és a védlevelek kiállítása. A németek eredetileg 12 ezer vatikáni menlevél elfogadását ígérték, menetközben azonban, arra hivatkozva, hogy az egy négyzetkilométeres egyházi államban úgysem férnének el a zsidók, ezt a számot lejjebb vitték. Baranski Tibor hivatalosan 3000 embert helyezhetett volna el a 12 védett házban. A gyakorlatban azonban nem volt hajlandó visszavenni az előzetesen már kiosztott védleveleket, és többszörös ételadagok jóváhagyásával, hamis papírok elfogadásával és kiállításával mindent megtett, hogy a jóváhagyott kontingensnél jóval többen kerülhessenek vatikáni védelem alá.
Hivatalosan a Vatikán csak a már a háború előtt átkeresztelkedettek és a vegyes házasságban élőkért állt ki. Ez a korlátozás a német hatóságok által szabott feltétel volt, a gyakorlatban Baranski Tibor szerint az egyházi embermentés felelősei felekezeti státusz minél több emberen próbáltak segíteni, és a legtöbb megmentett zsidó származású valójában nem volt katolikus.
Nem igaz, hogy az egyház csak passzívan nézte az eseményeket, valóban próbáltak segíteni – hangsúlyozza az egykori pap.
Nemcsak XII. Piusz szerepe, a háború alatti vatikáni politika és a holokauszttal kapcsolatos, utólag túl óvatosnak ítélt egyházi megszólalások is erősen vitatottak még ma is. Arról szintén többféle álláspont létezik, hogy a vatikáni embermentés mennyire volt szervezett, az inkább alulról fakadt, egyéni tettek és kiállások jellemezték, vagy az felső szintről is érdemi támogatást élvezett. Ezzel kapcsolatban Baranski Tibor sokkal pozitívabb képet fest: azt hangsúlyozza, hogy az egyházfőnek a katolikus papok, apácák védelmét szem előtt tartva kellett óvatosnak lennie, de a pápa a háttérben egy Hitler-ellenes összeesküvést is támogatott, és az embermentés is kifejezetten az ő jóváhagyása szerint történt. Bár a részletek Budapesten Angelo Rotta személyes szerepvállalása, más országok vatikáni képviseleteinél aktívabb fellépése mellett dőltek el, a nuncius is vatikáni támogatással a háta mögött tevékenykedett – miközben nem nyilvánosan a magyar püspökök túlzottan belenyugvó viselkedését bírálta.
Baranski Tibor, mint mondja, személyesen is látta XII. Piusz Rottának kézzel írt levelét, melyben a pápa a lehető legtöbb zsidó megmentésére szólította fel a nunciust. Rotta már 1944 áprilisában élesen tiltakozott a magyar külügynél („a Szentatya mély fájdalommal látja, hogy Magyarország is, amelyet eddig keresztény nemzetként magasztaltak, olyan útra tévedt, amely ellentétes az Evangélium tanításával”) a deportálások előkészítése miatt, októberben, a kiugrási kísérlet előtt pedig Horthy lényegében a vatikáni nunciatúra védelmét kérte a családja részére, „ha történne valami” – bár nem találkozott velük, azokban a napokban, amikor Baranski Tibor ismeretlenül felkereste Rottát, Horthy családja is a vatikáni képviseleten tartózkodott.
Amikor a nyilas hatalomátvételt követően lehetőség nyílt a külföldi útlevelek elfogadtatására (Szálasi ettől remélte rendszere nemzetközi elismerését), a semleges országok diplomáciai hálózatát is egy vatikáni diplomata fogta össze. Ekkor került egymással kapcsolatba Baranski és Wallenberg is. Mindketten kockára tették az életüket és mindketten sértetlenül megúszták a nácikkal és a nyilasokkal való folyamatos konfrontálódást, a bejövő szovjetek azonban mindkettejüket gyorsan letartóztatták.
Wallenberg eltüntetésének és halálának pontos körülményei és főleg okai azóta is vitatottak: a svéd diplomatát hivatalos kiküldetésben ejtették foglyul – újabban ezzel kapcsolatban nem pusztán a szovjet, de a svéd állam részfelelősségét is felvetették, mondván nem tettek meg mindent érte, mert nem akarták kiélezni a viszonyt Sztálinnal.
Baranski Tibort, akinek a személye nem volt ismert a szovjetek előtt, lényegében „véletlenül” fogták el 1944 utolsó napjaiban, úgy, mint akkor és a következő hónapokban még tízezreket. Az utcán szedték össze, hogy málenkij robotra vigyék, amikor kenyérért ment. A nála lévő szentkép mentette meg: egy erősen vallásos pravoszláv orosz katona, megtudva,. hogy egy jövendő papról van szó, kivette a sorból.
"A gazember nagyon furcsa. A gazember néha fél. Nem csak a fegyvertől, néha fél. Úgyhogy én tőlem féltek, erkölcsileg féltek. Én nem félek. Se kommunistától, se nácitól. Mert a nácik ugyanúgy ellenségeim, mint a kommunisták. Hát mi a különbség? Jobboldali, baloldali, ugyanolyan gazember."
Baranski Tibor Drégelypalánkon volt fiatal plébános, amikor 1948-ban egy “klerikális reakció” elleni koncepciós per másodrendű vádlottjaként, államellenes összeesküvés vádjával kilenc évre ítélték.
Bent, mint mondja, igen választékos társaság volt: egyik zárkaszomszédja Esterházy Pál gróf volt, a másik Magasházy László, Horthy szárnysegédje – csak azt nem lehetett megszokni, hogy a zárkája mellett vitték akasztani a halálra ítélteket. Miután 1953-ban amnesztiával szabadult, nem engedték, hogy papként szolgáljon, amikor pedig 1956 után kiment Kanadába, majd Amerikába, maga hagyta ott az egyházi hivatást: latin-történelem szakos gimnáziumi tanár lett Buffalóban, ahol ma is él.
Maga itt fog megrohadni, soha nem fog kikerülni innen – mondták neki az őrök a váci börtönben. Közülük valószínűleg már senki nem él. Baranski Tibor itt van, jövőre lesz 96 éves.
(index.hu)