Nézzetek szembe a valósággal
Pál apostol írta ezt az összezavarodott életű korinthusi keresztény közösségnek. Szuperszellemi embereknek gondolták magukat, félreértve a Szentlélek karizmatikus ajándékait, közben pedig olyan bűnöket követtek el, amiket még a pogányok sem. Részekre szakadtak és pártoskodtak és többszörösen botránnyá lettek. Pál segítő szándékkal írja nekik: „Nézzetek szembe a valósággal!” (2Kor 10,7) Nekünk is ezt kell tennünk – itt van néhány példa, hogyan csúszunk félre és mit kellene tennünk:
Az egyik hibánk az, hogy túlságosan a saját szemszögünkből, békaperspektívából szemléljük a dolgokat. Egy példa: A közösségünkben egy idős asszonyt kórházba vittek. Egész éjszaka a hideg folyosón kellett ülnie a sürgősségin, vékony ruhában (végül a családja haza vitte). Az ő véleménye szerint nagyon rossz állapotban van a magyar egészségügy. Egy másik embert viszont műtét előtt egy szép, tiszta kétágyas szobában helyeztek el, a nővérek és orvosok kedvesek voltak – szerinte minden rendben van az egészségügyben, sőt még javult is a helyzet. Ha azonban valóban tudni szeretnénk, hogy mi a magyar egészségügy valós helyzete, akkor nem elégedhetünk meg személyes benyomásainkkal, hanem kutatnunk, olvasnunk kell: mennyi költségvetési forrást kap, milyen az orvosok és ápolók helyzete, stb. Vannak hivatalos statisztikák, tényfeltáró írások – ezt a munkát nem lehet megspórolni a komoly véleményalkotáshoz! Úgy tűnik azonban, hogy az emberek nagy többsége ezt a munkát – szembenézni a valósággal -, nem akarja elvégezni, inkább megmondóemberekre hagyatkozik…
(Még súlyosabb, amikor a keresztény ember azt mondja valamire, hogy „nem érzi”, hogy az neki szólna. Csak hát Isten igéje, Isten országa nem „érzés”, ez vajmi kevés egy döntés megalapozásához…)
Ismerek két nagyon rendes, komoly embert. Az egyikük zsidó vallású. Ő úgy véli, mióta Izrael állama 1946-ban létrejött, folyamatosan támadják és el akarják söpörni, muszáj védekeznie és fegyverkeznie. A másik pedig egy jordániai keresztény családból származik, szerinte Izraelnek semmi keresnivalója nincs ott, tűnjenek el. Mindkettőjük véleménye mögött súlyos traumák, háborús halálok, menekülések, családi tragédiák állhatnak, amit éreznek, az jogos – csak épp párbeszéd, kiengesztelődés nélkül soha nem szakad vége a vérontásnak…
Tanulás, gondolkodás, értelmezés nélkül soha nem jutunk ki a hazugságok és féligazságok hálójából. Pedig nekünk, keresztényeknek, még külön segítségünk is van a Szentlélek ajándékai és kegyelmei által, tehát elvileg könnyebben megértésre juthatnánk, és megkülönböztethetnénk a jót a rossztól, az igazat a hamistól, a szellemi ihletéseket, hogy honnan származnak (a mi pszichénkből, Istentől vagy az ördögtől). Jézus Krisztus tanítása teljesen világos és egyértelmű szempontokat kínál – hogyan tévedhetünk el mégis ennyire? Például: Putyin és Trump két önimádó tömeggyilkos, akik minden bűnt elkövettek már, amire csak lehetőségük volt, mégis sok keresztény máig a kereszténység megmentőinek gondolja őket, csak mert tettek néhány gesztust felénk is. Pál figyelmezteti a megtévesztett korintusiakat: „S ez nem is csoda, hiszen maga a sátán is a világosság angyalának tetteti magát. Nem nagy dolog tehát, ha az ő szolgái is az igazságosság szolgáinak tettetik magukat. Végük megfelel majd a cselekedeteiknek.” (2Kor11,14-15)
Olykor a hitet összekeverjük a vágyainkhoz való ragaszkodással, és azt gondoljuk, hogy ha „hiszünk” a vágyaink beteljesedésében, akkor azok majd teljesülnek. Ez félreértése a hitnek, az Isten szavához való bizalommal teljes ragaszkodásnak. A valóságot nem lehet kiiktatni, mert a világnak is megvan a maga autonómiája. Nagy hiba lenne azt mondani egy rákos betegnek, hogy mi imádkozunk érted, hogy meggyógyulj, te pedig ne menj el most már orvoshoz, hagyd abba a kezelést, mert akkor hitetlen vagy és nem bízol Istenben. (Sajnos ismerek ilyen eseteket, és amikor szerencsétlen beteg állapota súlyosbodott, még rá is kenték, hogy az ő hitetlensége miatt van…) Épp ellenkezőleg, Isten minket és az orvosokat is felhasznál a gyógyulás elősegítéséhez. Természetesen vannak rendkívüli csodák és imádkozunk is értük. De azért mégse mondanánk egy kezdő zongoristának, hogy menj ki a pódiumra és adj hangversenyt, mi majd imádkozunk, hogy Isten a kezedbe adja mindazt, amit nem tudsz…
A valóságot nem tagadni, nem kikerülni kell, hanem szembenézni vele, mert ha nem, azzal vészesen félrevezetjük magunkat. Példa: azok a közvéleménykutatók, akik még a választás napján is szűk Fidesz-győzelmet hallucináltak, csak kárt okoztak maguknak és követőiknek. Valószínűleg a kormánypárt is jobb eredményt ért volna el, ha a kampányában inkább a valóságról beszél, az eredményeikről és a kudarcaikról, szembenézve jóval és rosszal, és nem pedig egy olyan „valóságot” akar az emberek fejébe megkonstruálni, ami nem állja ki a komolyabb vizsgálat próbáját.
Utolsó példa: egy kisváros képviselőtestületének mindkét oldalán voltak keresztény képviselők. Ez nagy lehetőség volt, hogy ezek a keresztény emberek elősegítsék a párbeszédet, az együttműködést a városban a két oldal között. Csakhogy az egyházközség vezetői az ellenzéki oldalon ülőket árulónak kiáltották ki, inkább fokozva a szembenállást. Aztán fordult a kocka és az ellenzéki oldal került vezetői pozícióba, és az új polgármester elkezdte kiszorítani a hivatalból elődje munkatársait, köztük a keresztényeket is. Talán ha a képviselőtestületben együtt ülő, kétoldali keresztények az eltelt években megteremtik a bizalom és párbeszéd légkörét, az elbocsátásokra sem került volna sor és a jó szakemberek még mindig ott dolgoznának, az egész város javára…
Az élet azonban nem áll meg, és rajtunk múlik, merre megy tovább. Hajlandóak vagyunk-e végre gondolkodni, tanulni, párbeszédet folytatni, bűnbánatot tartani és elismerni hibáinkat, vagy tovább háborúskodunk, egyre lejjebb taszítva önmagunkat, egyházunkat és hazánkat is a mélybe?
Imával és szeretettel: Gyula (sipos), www.szeretetfoldje.hu