Mélységesen hisszük, hogy a világ feltornyosuló problémáit Isten bölcsessége és kegyelme nélkül megoldani lehetetlen. Azt is hisszük, Isten mindenkor munkálkodik értünk és hogy most nem csak az összeomlás, hanem a megújulás idejét is éljük. Hisszük, hogy a XXI. század Isten évszázada - ha azonban ez így van, akkor miért tűnik minden egyre rosszabbnak? A válasz könnyen megérthető, ha nem takarjuk el arcunkat az igazság elől.
Sokan szeretnék úgy elképzelni Isten közeledését, hogy akkor majd egyre jobb lesz minden. Végső kimenetelében ez igaz, de ha csak ebben gondolkodunk, akkor olyanok vagyunk, mint a kisgyerek, aki még a cukorba rejtett gyógyszerből is csak az édességet akarná… Dávid zsoltára azonban ezt mondja Isten közeledéséről: „Jön íme, Isten, íme, jön a mi Istenünk és nem hallgat: színe előtt emésztő tűz, körülötte hatalmas förgeteg.” (Zsolt 50, 3) Az emésztő tűz és a pusztító förgeteg bizony nem az édesség és a cukorka képe!
Hogy megértsük a valóságot és Isten igazságát, tegyük fel a kérdést: milyen világba érkezik az Úr? Talán az Édenbe, ahol szellőként sétálhat és beszélhet az emberrel? Nem az Édenbe, hanem egy minden gonoszsággal és bűnnel terhelt világba érkezik az Isten! Egy olyan világba, ahol „a bűn (…) az embereket cinkostársakká teszi: uralomra segíti közöttük a bűnös vágyakozást, az erőszakot és az igazságtalanságot. A bűnök olyan társadalmi helyzeteket és intézményeket, struktúrákat hoznak létre, amelyek ellentétesek az isteni jósággal. A ’bűn struktúrái’ a személyes bűnök kifejeződései és hatásai. Áldozataikat afelé terelik, hogy ők is bűnelkövetőkké váljanak. Analóg értelemben ’társadalmi bűnt’ hoznak létre.” (Katolikus Egyház Katekizmusa,1869. rész) Azaz a bűn átjár mindent, a személyeken túl a közösségeket, társadalmi szervezeteket, gazdaságot, politikát, kultúrát, minden tartóoszlop bűntől terhelt…
Vajon Isten cinkosává lesz a bűnnek? Úgy jönne el a megújulás, hogy érintetlenül maradnak a bűn mindent behálózó struktúrái, tartóoszlopai és Jézus krisztus elnézően mosolyog felettük? Épp ellenkezőleg! Minden bűnnel terhelt tartóoszlop összedől, minden ilyen struktúra megrendül – legyen az gazdasági, politikai berendezkedés, kultúra, épületek, városok -, ahogy a megtérő és bűnbánatot tartó ember szíve is megrendül és összeomlik, hogy aztán életre kelhessen Istenben!
Nagyon jó példa a fentiekre a választott nép kiszabadítása Egyiptom elnyomása alól. Isten azt mondja Mózesnek: „De tudom, hogy Egyiptom királya nem enged el benneteket, hacsak kemény kéz nem kényszeríti. Ezért kinyújtom a kezemet, és megverem Egyiptomot mindenféle csodajellel, amelyeket közöttük művelni fogok. Arra majd elenged benneteket.” (Kiv 3, 19-20) Milyen naív ember az, aki azt hiszi, hogy az evilágot uraló gonosz „fejedelemségek és hatalmasságok” – akár szellemi értelemben vesszük (démoni fejedelmek), akár anyagi értelemben (vezető emberek, csoportok, struktúrák) -, csak úgy, szép szóra kiengedik a hatalmuk, befolyásuk alól az embereket és nemzeteket?! Épp ellenkezőleg! Ahogy Egyiptomban tíz csapás kellett, míg a fáraó kiengedte markából Isten népét, úgy ma is ez történik. (Mai megfogalmazásban: Isten engedi, hogy amit magunknak főztünk, megegyük: gazdasági válság, ökológiai válság, háborúk...)
Isten nem árul zsákbamacskát. Amikor Jézust megkérdezik, milyen jelei lesznek a visszajövetelének, az összeomlás képeit vázolja fel: háborúk, éhínség, a tanítványok üldözése – minden megrendül a nagy csatában a bűn és rabság fenntartóival a szabadulásért – azonban mégsem a pusztulásé a végszó: „Mikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok.” (Lk 21, 28)
Arra hív minket Jézus, hogy egyenesedjünk fel, emeljük fel fejünket, bátran nézzünk előre, mert jön az Úr! Milyen csodálatos ígéret és igazság! Igen, itt a förgeteg, de miként a hurrikán közepében is béke és nyugalom van, ugyanúgy e mostani szabadulás harcában is Isten gyermekei békére, nyugalomra lelhetnek Isten szívében! Vigyázzunk tehát, nehogy olyanok legyünk, mint a Kivonulás idején a nép, aki minden nehézségnél rögtön elcsüggedt, lázadozott, kétségbeesett, Mózest szidta, Istent vádolta, mert csak a végeredményt akarta, a hozzá vezető út nélkül!
Isten minket akar megszabadítani, de nem nélkülünk! Arra hív, hogy járjuk vele a szabadulás útját, higgyük, hogy Ő jelen van a mostani viharban – mert ez a vihar épp a szabadulás, a gyógyulás, a béke-kor előjele!
„Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem” (Róm 5, 20) Látjuk a bűn elhatalmasodását, ezért hinnünk kell a kegyelem túláradásában és hitünk szerint kell cselekednünk is! Munkásokat kérni az aratásba, kimenni a viharba, dolgozni, építeni, mert – ahogy Jézus tanítja példabeszédében -, ami a Sziklára épül, az a viharban is megmarad!
„Tartsatok hát bűnbánatot, és térjetek meg bűneitek bocsánatára, hogy eljöjjön az Úr színétől a megenyhülés ideje, és elküldje az elsősorban nektek rendelt Megváltót, Jézust, akit az égnek kell befogadnia egészen a mindenség megújulása idejéig, ahogy az Isten réges-rég megmondta szent prófétái ajka által. Mózes ezt mondta: „Az Úr, a mi Istenünk hozzám hasonlóan prófétát támaszt nektek testvéreitek sorából. Hallgassatok rá mindenben, amit csak mond majd nektek!” (ApCsel 3, 19-22)
Sípos (S) Gyula (www.szeretetfoldje.hu)