Szeretet történetek a Bibliából: Káin és Isten
Ugye megmondtam előre – kiáltott fel diadalmasan a Vádoló -, láttam én, már amikor rám bíztad őket, hogy ezek a te teremtményeid, akik abszolút nélkülözik a mi világosságunkat és fényességünket, el fognak árulni téged is, engem is, egymást is. Nincs ezekben semmi szépség és jóság! Nekik adtad az Édent, de már ott ellened fordultak. Én szóltam előre, hogy hiába emeled magadhoz ezeket, akkor is ellened fognak fordulni – és így történt? Így bizony nekem volt igazam. De Te továbbra is úgy bántál velük, mintha angyalok lennének, sőt még úgyabbul, nem voltál igazságos, hanem élni hagytad őket. Itt maradtak az én nyakamon, aki az egész bolygó ura lettem – de legyen így! Engedelmeskedtem, leszálltam közéjük, utat mutatni embernek és állatnak, már ha van egyáltalán különbség köztük.
Mindezek után, hogy ennyit foglalkoztam velük, kinek mutatnak be áldozatot? Neked, aki elűzted őket magadtól, aki kitiltottad őket az Édenből – talán erre számítsunk mi is, bátor angyalok, akik ki merjük mondani az igazságot?
De rendben van, mutassanak be neked áldozatot, bennem ugyan nincs semmi féltékenység, Te vagy az Úr, én pedig csak egy az Isten gyermekei közül, még ha nem is a legkisebb. Az igazság úgyis kiderül, akármi történik.
Hallottam ám, amikor megálltál Kán tüze előtt és kérdőn figyelmeztetted: „Miért gerjedtél haragra, s miért horgasztod le a fejed? Talán azért, mert a te áldozatod füstje nem felfelé szállt? Hiszen ha jól cselekszel jutalmat nyersz, bármerre száll is a füst – bízz bennem. Ne gondolj semmi rosszat se magad, se más ellen, mert az ajtóban leselkedik a bűn! Kíván téged, de te uralkodj rajta, mert ha nem, amilyen bűnnel vétkezel, az lesz a te sorsod is!”
Hallgatott rád Káin? Nem hallgatott. Kicsalta Ábelt a mezőre, és amikor kint voltak, rátámadt a saját testvérére, és megölte.
Ott voltál, láttad Te is, és hagytad, hogy megtörténjen! Aztán, amikor már késő volt, akkor vontad kérdőre: „Hol van Ábel, a testvéred?”
Ő pedig csak a vállát vonogatta és pimaszul így felelt: „Honnan tudjam? Talán bizony őrzője vagyok én a testvéremnek?”
Akkor kellett volna lesújtanod rá: vért a vérért, életet az életért, halált a halálért. Hiszen szembesítetted bűnével, ő pedig elismerte azt. Mégis életben hagytad és megelégedtél a száműzetésével: „Mit tettél? Testvéred vérének szava hozzám kiált a földről. Ezért légy átkozott e földön, amely megnyitotta száját, s befogadta öcséd vérét kezedből! Ha műveled, ne adja meg neked gyümölcsét! Kóbor bujdosó légy a földön!”
Hogy nyafogott az a testvérgyilkos állat, hogy dörgölőzött, hogy sajnáltatta magát, csak hogy irgalmat nyerjen, kihasználva jóságodat, visszaélve szereteteddel: „Nagyobb az én gonoszságom, hogysem viselhetném. Íme, ma kivetsz engem e föld színéről, el kell takarodnom színed elől, s kóbor bujdosó lesz belőlem a földön: így bárki megölhet, aki rám talál!”
Persze, hogy félt, hiszen megértette, hogy a bűnéért meg kell halnia. Én pedig készen álltam rá, hogy megtegyem a Te akaratodat és végrehajtsam a büntetést. Ha neked nincs erőd hozzá, nekem van, én megteszem, elvállalom ezt is, mert szolgálni akarlak téged. Pusztuljon is el mindegyik, a testvérgyilkos is, meg a szüleik is, akik csak ilyen kölyköket tudtak nemzeni!
Te azonban, Nagy Isten, nem követted a saját igazságosságodat, hanem jelet tettél Káinra, hogy meg ne ölje senki, aki rátalálna. Sőt, még azt mondtad, hogy bárki, aki megöli Káint, hétszeresen bűnhődik!
Én engedelmeskedem, Káin élni fog. De egyszer valakinek fizetnie kell az ártatlan vérért, amit Kán kiontott, és minden vérért, amit az ember utódai kiontanak a földön. Én pedig készen állok majd, hogy megfizettessem ezt az árt, bárkivel kell is megtennem.
Úgy lesz, ahogy mondtad – felelte neki az Úr -, eljön az idő, amikor én magam adok engedélyt minden bűn árának kifizetésére és kezedbe adom az ember fiát, akin behajthatod az összes tartozást…
(Sípos (S) Gyula)