Egy betlehemi novella: Kíváncsi angyalok
Sípos (S) Gyula: Kíváncsi angyalok
Az angyalok nem egy nyugtalan társaság, hiszen Isten békéjében élnek a mennyben. Átláthatják a múltat, jelent és jövőt, legalábbis azt, ami nincs még elrejtve előlük is. Mert bizony néhány dolog Isten titka maradt és azokat még a legnagyobb angyalok se tudják kifürkészni. Igaz, hogy buzgón találgatnak – nem pletykálnak, olyat egy angyal se tenne, mégiscsak a mennyben vagyunk, de azért… Így aztán, amikor híre ment, hogy Gábriel arkangyal, egy a hét közül, akik mindig Isten színe előtt állhatnak, titokzatos küldetést kapott a földre, minden angyal tudni akarta, mi történik ott lenn, a kék bolygón.
Ha az angyalok kíváncsiak voltak, hát az angyalok között a legkisebb volt a legkíváncsibb. Ő a tizenkét angyali kar legalsójába fért csak be, ott is csak a legutolsó helyre. Se hatalma, se ereje nem volt, épp, hogy csak elment angyalnak, az is csak azért, mert Isten, ki tudja miért, de különösen kedvelte őt. Most azonban épp kapóra jött! A hatalmas angyali fejedelmek, az angyali karok legelőkelőbbjei úgy döntöttek, a kis angyal lesz a legalkalmasabb, hogy lemenjen a földre, kikémlelni, mi folyik ott, mi az a nagy titok, amit még előlük is rejtegetnek. Hiszen ő a legkisebb, könnyen elbújhat Gábriel szeme elől, ha meg mégis rajta veszne, hát így járt a kis kedvenc, úgyis nagyon elszemtelenedett már…
Ment a kis angyal, hogyne ment volna, mert ha kicsi volt is, de a kíváncsisága legalább olyan nagy, mint a legnagyobb angyaloké. Követte Gábriel fénycsóváját, s még épp hallotta, ahogy az a jeruzsálemi templom oltáránál megfeddi Zakariás papot, amiért az nem hitt neki. „Megnémulsz” – mondta neki -, „és néma maradsz, fiad születéséig. Jánosnak fogod nevezni, ami annyit tesz, Isten kegyelmes.”
Szaladt vissza a kis angyal a hírrel, s jelentette, mi történt. A hír körbefutotta az egész angyali seregletet: Gábriel arkangyal üzenetet vitt a földre, csoda történik, egy fiú születését hirdette ki egy idős házaspárnak. Rég volt már ilyen – suttogták az angyalok -, talán ez a fiú lesz, akit előre megjövendöltek? Isten végre véget vet a fellázadt angyalok botrányos tetteinek a földön és újra eljön az örök béke?
A mennyek országának minden szegletében erről susmorogtak, tanakodtak. Az isteni fényességet nem merték megközelíteni a kérdéseikkel, de úgy figyelték a jeleket, mintha ezen múlna hallhatatlan életük. Volt is miért figyelni!
Alig telt el egy kis idő, amikor Gábriel újra elindult vissza a földre, egy újabb titokzatos üzenettel. Mondani se kellett, a kis angyal már suhant is Gábriel fénycsóvája legszélének aligárnyékába rejtőzve, hogy kifigyelje, mi történik. De jó is, hogy ment, mert amit látott, hallott, olyan még nem volt, mióta az Úr az angyali seregeket megteremtette! Gábriel egy kis faluba ment egy fiatal lányhoz, Mária nevezetűhöz és azt mondta neki, hogy fiút fog szülni, Isten Szentjét, mégpedig férfi közreműködése nélkül!
A kis angyal úgy remegett az izgalomtól, hogy alig találta hazafelé az utat a többiekhez. Fellebbent a fátyol egy isteni titokról, megszületik végre a Messiás, a Felkent, aki majd helyreállít mindent az eredeti szépségébe! (Mert, hogy szavam ne feledjem, az angyalok, bár mindig Isten békéjében élnek, sokat búsulnak az Éden elveszett szépsége és a bűnbe és sötétségbe merült világ tönkremenése miatt.)
Összefutottak az angyalok a nagy hírre! Rövid időre a kis angyal került a figyelem középpontjába, ő pedig, megilletődve ettől, szinte dadogva mesélte el a történteket. Aztán visszaérkezett Gábriel is, és onnantól már rá figyeltek, a kis angyal pedig csak sodródott kifelé, és egyre kijjebb, az angyalok karainak legszélére, ahonnan kijjebb már senki sem tolhatta. Nem mintha ezen megsértődött volna, az angyalok nem szoktak megsértődni, csak épp hallgatagabb lett, cserfessége elmúlt, inkább csak üldögélt és álmodozott arról, amit látott…
Eltelt hat hónap emberi idő szerint, épp egy szempillantás az angyalok idejével, s megszületett a kis János, Erzsébet és Zakariás fia, aki majd az Úr előtt jár, hogy meghirdesse annak jövetelét, legalábbis apja szavai szerint.
„Már csak három hónap” – suttogták az angyalok -, „egy fél szempillantás, és megszületik Ő is!” -, és egyre szorgalmasabban készültek a nagy eseményre. Felbolydult az egész menny! Az angyali kórusok a dallamokat próbálgatták, a zenészek egyre újabb hangszereket vontak be a készülő szimfóniába, a táncosok azt próbálgatták, hogyan tudnának egyre szebb színeket kitáncolni. Csak épp a kis angyal, ez a legutolsó, akinek legjobban kellett volna szolgálni, kottákat hozni-vinni, hárfákat hangolni, ő húzódott félre. De ha látták is elkülönülését, nemigen törődtek vele a nagy sürgés-forgásban. Ő meg csak üldögélt egy kis felhő szélén, utaztatta magát, egyre közelebb közelebb Názárethez, nézelődött, együtt dúdolgatott Máriával, kis hűsítő szellőt fújt köré, titokban simogatta annak növekvő pocakját, csak amolyan angyali érintéssel, észrevehetetlenül, s a szent családdal ballagott Betlehembe, az összeírásra.
Így érkezett el a nagy nap, a születés napja. Az angyali seregek felkerekedtek és betöltötték az eget Betlehem körül. Mind díszruhában, mind izgatottan, mind nagy méltósággal, hogy köszönthessék a születő nagy királyt. Micsoda ujjongás volt az! S hogy az emberek is részesedhessenek az örömben, a nagy dicsőítés után elmentek a pásztorokhoz is, hogy megjelentsék nekik az örömhírt: Megszületett!
Csak a kis angyal, csak az nem ment velük. Ő bizony ott ragadt a jászolnál. Nézte a kis babát, észrevétlenül megsimogatta fejecskéjét, megérintette ujjacskáit és közben olyan boldogság töltötte el a szívét, hogy ha nem tudta volna magáról, hogy hallhatatlan, hát attól félt volna, hogy belehal az örömbe. Meg se mozdult volna, ha hirtelen ennek a szeretetnek hatalmas ereje vissza nem rántotta volna őt a mennybe, egyenesen az Atya szívébe. Ott találta magát, ahová még a legnagyobb angyalok se igen kerülnek be, s hallotta, amint a Hang, amely az egész világot megteremtette, felfedi, legelőször neki a legnagyobb titkot:
„Alászálltam, emberré lettem. Én, a mindeneknél nagyobb, a legkisebbé lettem értük. Úgy illik hát, hogy nekem is legyen őrangyalom, mint minden embernek. Én pedig téged választottalak, a legkisebbet, mert úgy látom, hogy benned van a legnagyobb szeretet.”
Így történt, bizony így, hogy aki a legkisebb volt közülünk, az lett a legnagyobb.