Menedék 4. - A Főnök és a Mágus

• 

Megint szezonja van az összeesküvés-elméleteknek.

Felénk természetesen a zsidó-liberális világuralmista-tízcsaládos-szabadkőműves kombó a nyerő, azt pedig, hogy mi van az 1,2 milliárd kínaival, a 900 millió indiaival, japánnal, egyáltalán, Ázsiával, a 700 milliós arab világgal vagy Afrikával, azt inkább ne is firtassuk, mert még megzavarnánk a kétbites gondolatmeneteket. Azt azonban nyugodtan leszögezhetjük, hogy a történelem során az emberek minden időben és minden országban szövetségeket kötöttek és összeesküdtek egymással és egymás ellen a pénzért, hatalomért, befolyásért – és mindig imádták a titkos társaságokat, beavatásokat, a hatalom vágyát és illúzióját. Nem egy, hanem rengeteg „világösszeesküvés” volt, van és lesz nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt és az ebben részt vevők mindig küzdeni fognak egymással. Nem véletlen, hogy a történelmet le lehet írni – sajnos -, mint a konfliktusok, összeütközések és háborúk történetét. „A béke pedig a háború folytatása más eszközökkel.” De ha valaki nem szeret gondolkodni, egy-egy jól sikerült összeesküvés-elméletet mindig találhat, amivel minden rosszat megmagyarázhat a világban és kellő megalapozottsággal utálhat bárkit és bármit, aki vagy ami más mint ő és akit okolhat bajaiért.

A nagy, történelem-formáló vallásokban azonban nyíltan vagy megsejtés-szinten megjelenik egy olyan összeesküvés, amely minden ilyen, pénzért, hatalomért, befolyásért összeesküdő társaság mögött ott áll: ez a gonosz lélek - a Biblia megnevezésével a sátán - összeesküvése Isten és az emberek ellen. Ő a minden hatalmat akaró, a birodalom-építő, a hamis mammon ura, evilág fejedelme. Ő a vádoló és ő a gyűlölő, ő a csábító, aki hamis ígéreteivel az első emberpárt is elbuktatta: olyanok lesztek mint az Isten, soha nem haltok meg és mindent ti ítélhettek meg: tőletek függ, hogy mit neveztek jónak és rossznak…

 

*

 

A férfi az ablaknál állt és a kora délutáni, kánikulai hőség után újraéledő várost figyelte. Az utcákon egyre többen jelentek meg a jellegzetes UV-szűrő sapkák, pólók és napszemüvegek nélkül. Elmosolyodott. Az emberek egy része egyenesen a Tiszavirág-híd és a folyó túloldalán lévő Élményfürdő felé tartott, ezzel is növelve az ő hasznát. „Még a Fölmelegedés is nekem dolgozik!” Elfordult és a gazda tekintetével nézett körül a szobában. Csak ő tudta, hogy irodája egyben személyes víziójának és hosszú távú stratégiai tervének három dimenziós megjelenítése is volt. A hatalmas íróasztalon elefántcsont-berakásos sakktábla, rajta a bábuk elrendezése befektetéseinek aktuális állapotát mutatták. A sötét király – amivel önmagát jelezte -, biztonságos pozícióban volt E5-ön, körülötte a négy tiszt a fő üzleti profilokat mutatta. A király mellé, az E6-ra behúzott A6-ról egy új bástyát. Ez a szolnoki, szandaszőlősi reptér mellett megszerzett több hektáros földterületet jelölte.

Az ablak előtt egy kis asztalon az akvárium a Tiszaligeti Élményfürdőt jelenti, ahová még évekkel ezelőtt vásárolta be magát – ez is jó döntésnek bizonyult. Nézte a fluoreszkáló neonguppikat a vízben. A legolcsóbb tucatdíszhalból génmódosítással előállított neonguppik igazi presztizs-terméknek bizonyultak, ráadásul a második nemzedékben is megőrizték a beavatkozással elért különös, világító hatásukat. A „mágussal” való esti találkozóra gondolt, akinek képességeiben ugyan kételkedett, de jelenléte segíteni fog az Élményfürdő egészségügyi-misztikus központtá való átpozicionálásához. Elmosolyodott: „Ma este megszerezlek magamnak.” A polcon sorakozó fantasy-figurákra nézett, kiemelt közülük egy varázslót, majd az akváriumhoz sétált és az üveg fedőlapra helyezte. „Itt a helyed nálam!”

A legelső bábuja egy barbár harcos volt, amit az ablak belső párkányára állított, ez jelképezte az akkor frissen alapított biztonsági cégét. Aztán valahogy elterjedt, hogy gyűjti az ilyen játék-figurákat. Azóta kapott már ajándékba varázslókat, szörnyeket, harcosokat, amazonokat, ott állnak a sarokban lévő kávézó asztal fölötti polcon. Valódi jelentőségüket senki sem tudta. Igaz, nem is volt nekik, csak porfogók mindaddig, amíg ő jelentést nem ad valamelyiknek, ki nem emeli a sorból és jelképként el nem helyezi terjeszkedési víziójában, mint most a varázslót. „Tőlem válnak jelentőssé, nélkülem senkik és semmik.”

Szívesen fektetett be tiszta energia-forrásokba, környezetbarát termékekbe, géntechnológiával foglalkozó cégekbe, az egyik ilyen gyártotta – „igen, ez a helyes szó rá” – a neonguppikat is. Bár nem ebből származott a fő jövedelme, de ezek is egyre inkább megtérültek és segítettek fenntartani a médiában a jövőorientált üzletember képét. Támogatta az egészséges életmód-kampányokat és a küzdősportokat is, biztonsági embereit is részben az itt feltűnt tehetségek közül választotta.

Olykor csak üldögélt az íróasztal mögött és hagyta, hogy gondolatai szabadon csapongjanak. „Min mélázol már megint” - kérdezte gyerekkorában az anyja, pedig neki ilyenkor jutottak a legjobb ötletek az eszébe. „Mindig elbambulsz.” Micsoda félreértés! Ilyenkor szinte beletágult a stratégiai kirakósba, gondolatban embereket, pénzeket csoportosított át, beszédeket fogalmazott, hogy aztán gyorsan és határozottan megvalósítsa az így kiérlelt tervet.

Leült az asztalhoz és rákoppintott a fekete kommunikációs központra. Egy virtuális billentyűzet jelent meg előtte az asztal lapján, fölötte pedig egy labdányi földgömb hologramja forgott lassan. Két ujjával belenyúlt és Európa térképénél széthúzta. Ránagyított a Kárpát-medencére, majd a Tisza és Zagyva találkozásánál ráközelített Szolnokra. Nézte, ahogy az apró autók lesorolnak a 4-es főútról, figyelme közben újra elkalandozott.

Huszonhárom éves volt, amikor egy pályázaton féléves politológusi ösztöndíjat nyert az USA-ba. Nem mintha a politológia annyira érdekelte volna, de akkor ez látszott az érvényesülés legegyszerűbb útjának egy különösebb háttérrel nem rendelkező fiatalnak. Az Egyesült Államok akkori gazdagsága, technikai fölénye szinte sokkolta. „Legalább egy nemzedékkel le vagyunk maradva, és ez csak a felszín!” Bejárt az előadásokra, csoport-munkákra és közben végig azon járt az agya, hogyan tovább, miképpen kapcsolódhatna ő rá erre a hatalmas tudás, pénz és hatalom-áramlatra. A megoldást szinte véletlenül látta meg az egyetemi hirdetőtáblán. Egy befektetési ügynökség hirdetett projekt-meghallgatást egyetemistáknak. „Győzz meg minket és mi megadjuk a megvalósítás lehetőségét!”

Azonnal bejelentkezett, bár összesen néhány napja volt a felkészülésre. Egész nap a számítógép előtt ült és egy dia-bemutatóhoz válogatta a képeket és írta a szövegeket. Egyszerű és gátlástalan akart lenni. „Semmi politikai korrektség, semmi szakzsargon, csak a brutális tények és érvek.”

„Válasz a XXI. század legnagyobb kihívására – Harbor project, azaz Menedék program!”

Az erős képek és a szövegek a túlnépesedésről, fogyó erőforrásokról, környezetszennyezésről, fenyegetett befektetésekről szóltak – és egy potenciális éden, egy üzleti kánaán lehetőségéről, ahol jó minőségű, magas aranykorona-értékű fekete földek százezer-hektár számra állnak műveletlenül, ahol kevés az ember de fejlett az üzleti környezet és elég magas a korrupciós szint ahhoz, hogy viszonylag könnyedén át lehessen vinni a befektetők számára kedveződöntéseket, ahol bőségesen van víz és az egész terület hegyektől óvott... Egy domborzati kép a Kárpát-medencéről, fotók kukorica-táblákról és elhagyatott falvakról, statisztikai táblázatok és kimutatások…

„El tudják önök képzelni azt a várost, amin két folyó megy keresztül, ahol a közkutakból a nap 24 órájában ingyen folyik a forró gyógyvíz?”

Ez volt Szolnok, és ez volt a Menedék-program. Egy földrajzi térség – a Kárpát-medence -, egy ország – Hungary -, és egy város – Szolnok -, ahová érdemes befektetni a tőkét, ahol érdemes házakat, sőt egész kihaló alföldi falvakat is megvenni, fejleszteni és menedékként kínálni gazdag, befolyásos és az életét, vagyonát egy előreláthatólag bekövetkező katasztrófa esetén menteni kívánó embereknek.

És bejött!

A bizottságnak talán az ötlet tetszett, talán az ő dinamizmusa, talán a szlogenek és a képek, vagy ki tudja? Mindenesetre egy hónapos szerződést ajánlottak neki a befektetési terv kidolgozására, utána újabb időt és szerződést a részletek kibontására, az újabb és újabb kérdések megválaszolására…

Magyarországra már úgy tért vissza, mint az International Harbor Project – nemzetközi, mert az USA-ban gründolták és Magyarországon akarták megvalósítani – hungarian project manager-e, egyszemélyi megálmodója és vezetője.

Azóta tizenöt év telt el, ő pedig szilárdan beágyazódott a magyar gazdasági-politikai elitbe. Milliárdos üzletemberként kisebbfajta cégbirodalmat irányított, miközben továbbra is szervezője maradt a Harbor Projectnek. De ez csak a felszín. Tervei valódi mélységét senki nem láthatta, időnként még maga elől is elfedte, olyan képtelenségnek tűnt – bár épp ez a tizenöt év bizonyította be, hogy nincs olyan elképzelés, tűnjék bármilyen lehetetlennek is, amit ne lehetne kellő akarattal, elszántsággal és szellemi segítséggel megvalósítani.

És ő meg is fogja! „Vezetőnek születtem és senki sem állíthat meg, amíg be nem teljesítem küldetésemet!”

Kinagyította Szolnok térképét és ráhúzott néhány chip-kódot. Kis fénylő pontok jelentek meg, némelyik lassan mozgott, más pedig egy helyben áll és úgy lüktetett. Elégedetten azonosította őket. Gondot fordított rá, hogy tisztességes és nagyvonalú munkaadónak lássák. Külön ragaszkodott hozzá, hogy emberei – legalábbis azok, akik legális vállalkozásaiban dolgoznak -, mind be legyenek jelentve és megkapják a legjobb biztosítást, amit csak a piacon el lehet érni. Ennek része volt a kézfejükbe vagy halántékukba injekciós tűvel bejuttatott rizsszemnyi chip, ami tartalmazta legfontosabb személyes adataikat, banki kódjukat, vércsoportjukat, esetleges gyógyszereiket, hogy bármilyen betegség vagy baleset esetén azonnal el tudják látni őket. Milyen csodálatosan egyszerű módszer és milyen előnyös a munkavállalónak! Hát nem erről győzködték a média-felületeken az egész országot? Biztos volt benne, hogy minden emberét irigylik azok, akik legfeljebb a reklámokból és biztosítási prospektusokból ismerhetik ezt a legmagasabb szintű pénzügyi és egészségügyi védelmet.

Neki pedig csak egy egyszerű kis program kellett a számítógépébe, amivel rákapcsolódik a műholdas figyelőrendszerre. Az azonosítási kódok alapján bármikor be tudta azonosítani a gyenge sugárzású chipeket hordozó embereit és figyelemmel tudta kísérni minden lépésüket.

Eltüntette maga elől a térképet. „Vége az álmodozásnak, itt az ideje, hogy felkészüljek az esti találkozóra!” A felhőből lehúzta a „mágus” műsorának a felvételét és elindította.

 

A kamera körbepásztázott Művelődési Központ nagytermén, ami tömve volt érdeklődőkkel. Feltűnően sok volt a csinos nő köztük, hiszen a A Mágus igazán férfias jelenség volt. De akadtak követői mindkét nemből és minden korosztályból, hívei egyszerre magasztalták erejét és bölcsességét. Megtette hatását a színes plakát kampány, a tévés és internetes hirdetés is. Az országjáró körút Szolnokra érkezett, a belépőjegyek már hetekkel ezelőtt elfogytak.

Magas, elegáns férfi volt a Mágus, sötét barna hajjal, ami enyhén őszült a halántékánál. Kissé feltűnő, de nem rikító színű öltönyében épp annyira hívta fel magára a figyelmet az egyébként üres színpadom, amennyire még elfogadhatónak tűnt a magamutogatás vádja vagy taszító érzése nélkül. Gyakorlott előadónak tűnt, jelenlétével uralta a színpadot és a közönséget is. Előadás közben hol megállt, hol lassan sétált a színpadon, de közönsége figyelmét egy percre se eresztette el. Néha hirtelen gesztusokat tett, ritmust váltott, felemelte a hangját vagy csendet tartott, olykor szinte a nézők fülébe suttogott – tökéletesen uralta őket. Igaz, ezt is várták tőle, a több száz ember örömmel adta át magát a férfi vezetésének.

- Mi a mágia? Honnan forrásozik ez az ősi bölcsesség, honnét az erő, a hatalom? Ami fent van, az van lent is, és ami lent van, az van fent is - ezt olvashatjuk a legrégebbi bölcsesség-táblán, a Tabula Smaragdián. Ami természetfeletti, az természetes is, és fordítva – és én be is fogom ezt ma, és itt és most bizonyítani! Nem akarok most filozofikus okoskodásokba merülni, hiszen nem azért gyűltünk össze, nem azért vették meg önök a jegyeket drága pénzen. Nem is színházi előadásra gyűltünk össze és nem is valami one-man-show-ra, hanem azért, hogy megértsük és használjuk mindazt, ami lehetőségünkben van, mindannyiunk életének jobbítására. Így van?

Tele van a világ okoskodókkal, akik össze-vissza beszélnek mindenféle energiákról, istenekről, célokról. De én megmutatom, mi a valóság! Én most megmutatom az energiát, a természetes és a természetfeletti energiát, és a kettő ugyanaz!

Mi ez itt a kezemben? Úgy van, egy sokkoló, egy elektromos sokkoló. Elemről működik, nagyfeszültségű áramkisülést ad, ami lebénítja, elkábítja az áldozatot. Boltban megvehető, használható ügyes kis önvédelmi eszköz. A rendőrség is használja. Most mi is használni fogjuk – van aki esetleg ki akarja próbálni?

Érezhetően nőtt a feszültség a teremben, mint ha egy sokkolót már valóban bekapcsoltak volna, egy óriási, láthatatlan sokkolt, vagy inkább lelki hangszert, amin keresztül a Mágus egyre fokozta az érdeklődést és a feszültséget az emberekben. Azok nyugtalanul fészkelődtek, halkan nevettek, kis moraj kélt a teremben, körültekintgettek, hátha valaki felnyújtja a kezét…

- Na jó, ez csak vicc volt, senkit se akarok lesokkolni – legalábbis ezzel. Van nekem ehhez segítségem, olyan, akit mindenki jól ismer – íme!”

Egy dekoratív fiatal nő a színpad takarásából behozott egy asztalt és egy kosarat, két élő, fehér nyúllal. Sokan izgatottan nyújtogatták a nyakukat, hogy jobban lássanak.

- Íme, segítőim, a nyuszik! Nagy tapsot nekik – köszönöm! Mióta világ a világ, a bűvészek mindig nyulakkal lépnek fel – kérem, ne gondolják, hogy a mágiától olyan messze áll az illuzionisták világa! Hiszen én magam is csak illúzió vagyok itt a színpadon, egy majdnem tökéletes kiállású illúzió, ahogy a fodrászom mondaná! - Lehajol az első sorban egy elegáns hölgyhöz. - Kérem, nézzen rám, és mondja meg, hogy mit lát! Bátran, ne féljen, mondja meg, mit lát a szemem körül? Nem a szememben – azt esetleg később megbeszélhetjük (nevetés), hanem a szemem körül?

- Ki van festve?

- Úgy van! Halványan, feketével, mert ez kifejezőbbé teszi a tekintetem. Bizony, ez egy hasznos művészi fogás – minden színész, de minden nő is legalább ezer ilyet ismer -, ha úgy tetszik, ez egy illúzió, egy bűvésztrükk, rafinéria, de én most azt mondom, ez is a mágia része! És milyen öltöny van rajtam? Remélem úgy gondolják, nagyon elegáns – de valljuk be, az utcán kissé feltűnő lenne ez a szín. Ide a színpadra viszont pont ilyen kell – egy kicsit harsányabb szín, egy kicsit több hangsúly a szem körül, egy kicsivel erősebb hangsúlyok…

A mágia annak tudománya is, hogyan tudom a környezetemet úgy hangolni, hogy az tökéletesen megértse, és befogadja az üzenetet, amit át akarok adni. Becsapás ez? Csak amennyire minden jó színházi előadás becsapás. De mi azért megyünk színházba, mert azt akarjuk, hogy csapjanak be, vezessenek meg, mert ezen a becsapáson, hazugságon keresztül az élet nagy igazságaira tanítanak minket és katarzist élhetünk át!

Vissza az én hű segítőimhez, a nyuszikhoz! Régóta együtt dolgozunk, ezt azért is mondom, nehogy az állatbarátok feljelentsenek állatkínzásért. De ha van itt egy állatvédő, aki inkább vállalja a nyuszi helyett a mutatványt, most szóljon! Nincs? Féltek mi? Nincs mitől. Most beállítom ezt a sokkolót a legalacsonyabb fokozatra, és az egyik nyuszit – ő Gáspár, a másik Menyhért, Boldizsárra meg, aki a szerecsen király, itt most nincs szükség – és elkábítom. – Azzal a férfi kivette az egyik nyulat a kosárból, és egy gyors mozdulattal hozzáérintette a testéhez a sokkolót. Mire a közönség reagálhatna, vagy megijedhetne, vagy végiggondolhatná a dolgokat, az állat már görcsbe rándult, majd elernyedve feküdt a Mágus karjában.

- Íme! Kérem, ne ijedjenek meg, ez a nyuszinak semmilyen fájdalmat nem okozott, egyszerűen csak kiütötte, néhány perc múlva feléled, és akkor megkapja a jutalom répáját - zsebéből óriási sárgarépát húzott elő, és a nyúllal együtt betette a kosárba. A közönség megkönnyebbülten sóhajtott fel és együtt nevetett a Mágussal.

Miért mutattam mindezt? Talán állatkínzó vagyok? Esetleg sokkolókat árulok? Nem! Azt mondtuk, hogy a legősibb bölcsesség, hogy ami fent van, az van lent is, a természetes a természetfeletti és fordítva. Ha én most visszaugorhatnék a középkorba ezzel a sokkolóval, kétségkívül nagyhatalmú varázslónak tartanának – legalábbis, amíg az elem ki nem merül. Varázsló, boszorkány lennék, mert az emberek nem értenék, mi történt és hogyan működik ez a mágikus szerszám a kezemben. Mi ezt most értjük, ezt bárki meg tudja csinálni, aki vesz egy sokkolót. Csak mellékesen kérdezem: valóban értjük? Beteszem az elemet és megnyomom a gombot – jön az áram. De hogyan is történik mindez? Persze elmondhatja valaki, hogy ez az elektronok áramlása, meg áramerősség és feszültség – de valóban értjük ezt? Ez a tudományos szöveg tőlem akár adraka-badraka is lehetne, azt is ennyire érteném – viszont kétségkívül működik.

Most azt szeretném bebizonyítani önöknek, hogy nem csak ilyen eszközökben van energia, hanem ez csak egy fajtája a világegyetemen át áramló energiának, amiből mindannyian meríthetünk, mindannyian előállíthatunk, mindannyian használhatunk! A tudomány is felismerte ezt, és legyártotta hozzá a maga eszközeit. A természetben viszont mindenhol jelen van ez az energia, mesterséges eszközök nélkül is. Ebből merít például az elektromos angolnában is, és ez a tudatlan állat olyan erős áramot képes fejleszteni, amivel az embert is képes megölni – hallottak már erről? Hallottak. Jól van. De vajon, én tudok-e olyan áramot fejleszteni, olyan energiát felkelteni magamban, amivel el tudok kábítani egy nyulat?

Közben kérem tekintsenek az asztalon lévő kosárra, láthatják, hogy Gáspár már feléledt, és boldogan rágja a répát. Őt hagyjuk is nyugodtan, a következő segéd úr Menyhért lesz. Leveszem a zakómat, és felhajtom az ingem ujját is – nem valami elegáns, kérem, ne botránkozzanak meg rajta -, azért teszem ezt, hogy láthassák, semmi nincs a kezemben, csak ez az aranyos nyuszi, Menyhért segéd úr. Itt a nyuszi a karomon, most a másik kezemet majd ráteszem a kezére, amitől a segéd úr elnyugszik egy rövid időre. (felemelt kézzel) Igaz ez? Megtörténhet? Kérem mondják hangosan: ez megtörténhet? - a teremben feszült csend, de szórványos igenek hangzottak minden oldalról.

- Igen! Megtörténhet! Mert az energia bennem van, mert a világteremtő erő bennem van, mert ami fent van, az lent is van, ami isten, az ember is, igen, minden lehetséges annak, aki tud és hisz! – Azzal a Mágus rátette a kezét a nyúlra, amely összerándult, majd elernyedt a karján. - Íme! – Az előadás elérkezett az első csúcspontjához, a közönség ennek megfelelően morajlott, fészkelődött, nyújtogatta a nyakát, sugdolózott, de közben le nem vette a szemét a színpadon álló férfiról. Mint kígyóbűvölő a kígyót, úgy táncoltatta a Mágus rajongóit. Érezte, hogy a kezében vannak, de még közelebb akarta vonni magához őket.

- Vajon miért mutattam meg mindezt? És mire jó ez? Menjek el esetleg a vágóhídra sokkolónak? Eszemben sincs! Én nem a halált, hanem az életet osztom meg mindenkivel, az élet energiáját adom, és akkora dózisban, hogy az áttörjön minden lezártságunkon, megszokásunkon, betegségünkön!

A természet erőinek uralása egyben a természetfeletti uralása. Én uralom ezt az erőt és átadom nektek, hogy feltöltődjetek az élet energiájával! Nem én vagyok ebben az első és nem én vagyok ebben a legnagyobb. Buddha is uralta a természetet, Jézus is uralta a természetet, lecsillapította a vihart, és ő uralta a természetfelettit is. Nagyobb volt mint én? Kétségkívül nagyobb volt – de ő nincs most itt, én meg itt vagyok!

Megmondom őszintén, Jézusnak minden a lehetőségében állt – de mégsem élt ezzel a nagy lehetőséggel, mert ha élt volna, most mi nem ezt az életet élnénk. Erről később majd beszélni fogok, hogy miért, most elégedjünk meg ennyivel.

Itt van bennem az erő! Az ősi jóga tanítás szerint lényem alján, s egyben a gerincoszlop tövében ott hever összetekeredve a Kundalini-kígyó, ez az őserő. Aki ezt feléleszti és végigvezeti a csakrákon, a testben lévő kapukon, ami a teljesség felé visz -, az uralja a mindenség erőit. Ez az erő mindenre használható, mert mindenben benne van! Ez az erő gyógyít, erősít, szelídít. Én végigvezettem a Kundalini-kígyót a csakrákon, és egyesültem a végtelennel ezért a végtelen ereje itt van bennem. Ez a mágia ereje, és én jóra akarom használni!

Kérek most egy önként jelentkezőt, aki bízik bennem, s aki meg akarja tapasztalni ezt az erőt! - Többen jelentkeztek, a férfi kiválasztott közülük egy középkorú, rajongó tekintetű, láthatóan nagyon izgatott és lelkes asszonyt. Megkérdezte a nevét, honnan jött, mi a foglalkozása, rövid ideig barátságosan elbeszélgetett vele. Utána felhívott a színpadra egy erős férfit is.

- Most elmondom, mi fog történni. A bennem lévő erővel, az erő áldásával, megérintem Gabit, békét adok neki, elnyugtatom őt az energia áldott hullámában. A test energiája mintegy beleárad majd az őserőbe, és fordítva. Gabi lelke beleragadtatik ebbe az őserőbe, kilép önmagából – fél ettől, Gabi? Jól van. Nézze csak, Menyhért úr is már feléledt, és boldogan eszi a répát – nagy tapsot neki!

Ferenc ott fog állni ön mögött, hogy elkapja. Nem lesz semmi baj. Kezdhetjük? - Gabi bólintott, a Mágus hátrált két lépést, majd a asszony elé állt, és a két kezét a nő fejére helyezte, egy szó erőteljes, bár nem érhető kimondásával együtt. Az asszony összecsuklott, a mögötte álló férfi elkapta és végigfektette a színpadon.

- Íme! Gabi most az energia hullámzó békességében fekszik, teljesen elnyugodva. Azt tehetném vele, amit akarok? Talán. De én nem akarok vele tenni semmit, mert áldást akarok hozni, nem kényszerítést. Megnyitottam őt a valóságos élet felé, és az élet befogadta őt – ott van az örök életben!

Ez az erő a mágia ereje. Életet ad – de ha kell életet el is tud venni. Vajon, ha egy ember meg akarná ölni a lányomat, és én egy érintéssel azt megakadályozhatnám, de ez az érintés azzal a veszéllyel járna, hogy megölöm azt a férfit – akkor megérintsem őt, vagy hagyjam, hogy megölje a lányomat? Tudom, hogy legtöbben azt gondolják: „én megölném, egy gyilkossal kevesebb, a lányom többet ér…” Igen, valószínűleg így van, de ez mégis óriási felelősséggel jár. Nagyon nagyot lehet hibázni! Szerencsére itt és most nincs ilyen helyzet, senki nem akar senkitől semmit elvenni, csak adni.

Most válaszolnék az előbbi felvetésre is, amit akkor nem folytattam. Jézus megvilágosodott ember volt, aki felélesztette a Kundalini-kígyót és végigvitte az összes csakrán. Az élet ura volt – de nem akart a halál ura is lenni. Nem vállalta a felelősséget ezért – ez volt az utolsó próba, a felelősség próbája, de ezt ő nem vállalta. Ezért meghalt – minden más, amit mondanak róla, csak mese a tudatlanok elkábítására -, de vissza fog térni az örök körforgásban, hiszem, hogy vissza fog térni! Sőt, ki tudja, lehet, hogy már most is itt él a Földön, növekszik, készül az utolsó próbára, és amikor elvállalja az ítélet felelősségét – ez lesz az utolsó ítélet, amiről a Biblia beszél -, akkor mindannyiunkat bevezet majd a teljes életbe.

Mi csak előkészítjük az ő útját, és azzal is előkészítjük, hogy felvállaljuk a felelősség ránk eső részét. Én felvállaltam. Felvállaltam a tanítással, felvállaltam az élet energiájának átadásával, amire most kerül majd sor, de ha kell, felvállalom az ítélettel is. Szervezetünk, az Új Egység Szövetsége ezt munkálja. Ennek lehetnek részesei önök is, ennek lehettek részesei ti is, ha csatlakoztok ehhez a nagy műhöz.

Eljött közétek az Élet! Itt van, én itt vagyok, hogy részesedjetek belőle! Ingyen adom, hogy forrás lehessek nektek, a felfakadó élet forrása! Akarjátok? Ennél erősebben kell akarnotok. Akarjátok az életet? Akartok részesedni az élet forrásából? Akartok belépni a nagy energiába? - A közönség egyre hangosabb igennel felelt – ha nem lettek volna olyan jól neveltek, már rég felugráltak volna, hogy a Mágus köré tömörüljenek, így csak igenjük lett egyre harsogóbb.

- Köszönöm a bizalmatokat. Gyorsan kérdezzük meg Gabit: mit éreztél?

- Valami nagy békét! Mintha áramlott volna valami bennem, mintha befogadtam volna valamit…

- És most jól érzed magad?

- Igen, nagyon jól!

- Köszönöm szépen, az élet nevében. Most azt szeretném kérni, hogy akik szeretnének részesedni az élet érintéséből, akik szeretnének beavatottak lenni, azok majd soronként folyamatosan jöjjenek előre a színpad elé, a következő sor pedig álljon mögéjük, hogy el tudja kapni őket. Ez az energia adás, amit most végzek, egyben beavatás is, egy út kezdete. Akik elfogadják ezt a beavatást, azokat majd tovább vezetem az élet útján. Akik nem akarnak most velünk jönni, azokat is megértem, és tiszteletben tartom a véleményüket. Ők a holnapi előadásra már nem jöhetnek be, mert az csak a beavatásban részesülőknek szól. Akik előre jönnek az élet átadására, azok a segítőimtől majd kapnak egy kis regisztrációs lapot, erre írják fel a nevüket és azt, hogyan léphetünk velük később kapcsolatba. Ezt a kis kártyát majd adják le, kitöltve, kifelé menet az ajtónál. Akik nem akarnak részesülni az áldásban, azok nyugodtan elmehetnek. Tehát azt kérem, hogy aki részesedni akar az élet áldásában, az most jöjjön előre!”

 

Az asztalon világítani kezdett a kommunikációs panel egyik ikonja. Leállította a felvételt, aztán megkérdezte:

- Igen?

- Főnök, a titkár úr jelezte, hogy most indulnak, öt perc múlva ideérnek.

- Köszönöm.

- Az üvegeket és poharakat a tálalóra tettem, minden készen áll.

- Rendben.

Kihúzta a fiókot, majd a jobb belső sarokból elővett egy kis dobozt és felnyitotta. A doboz tulajdonképpen egy hálózatra csatlakoztatható töltő volt, amit személyesen neki fejlesztettek, az ő tervei alapján. A töltőbe egy gyűrű volt beállítva, látszatra ugyanolyan, mint a kezén lévő nagy, arany pecsétgyűrű. Ez azonban egy szigetelt kondenzátor-gyűrű volt, ami nagyfeszültségű, de kis áramerősségű áramot tárolt, egyszeri kisütési lehetőséggel. Tulajdonképpen egy mini sokkoló volt. Ha valakinek hozzá érinti a bőréhez a pecsétet és közben ujjaival összeszorítja a gyűrűkarikát, a pecsétkő közepéből kiugrik két kis tű és azonnal leadja az áramot, ideiglenes bénulást okozva.

Levette a gyűrűsujjáról a pecsétgyűrűt és felhúzta a helyére a mini sokkolót. Készen állt a találkozásra.

 

Hirtelen megszólalt az a mobiltelefonja, aminek a számát csak néhány embernek adta meg. A városi önkormányzat tanácsnoka hívta, akivel évek óta gyümölcsöző kapcsolatokat ápolt. Sóhajtott egyet és megnyitotta a vonalat:

- Tanácsnok úr, mit szeretnél?

- Az a rohadék megint feltett valamit a mocskos kis blogjára, de én megölöm, ha kiderül, hogy ki az!

- Drága barátom, egy fontos találkozóra sietek, biztos, hogy most kell erről beszélnünk!

- Egészen biztos! – a férfi hangja szinte hisztérikus volt a telefonban. – Ha elintézted volna, amikor először mondtam, most nem telefonálnék! Mennyi szívességet tettem már neked! És te még ezt se intézted el!

- Ha a kölcsönösen előnyös üzleteinkről beszélsz, azokkal te Tanácsnok úr, legalább olyan jól jártál, mint én. De nem hiszem, hogy ez telefon téma lenne!

- Jól van, jól van! De ez a kis sunyi úgy felidegesített…

- Hát akkor kapd el és intézd el!

- De nem tudom elkapni, hát épp ez az, hogy fogalmam sincs, hogy ki az, de valami belső ember kell, hogy legyen, mert olyanokat ír a szemét, amit külsős nem tudhat! És gúnyneveket ad nekünk, ki se mondom minek nevezi a polgármester urat, és célozgat, rajtunk röhög már az egész város! A blog látogatottsága meg egyenesen az égben van már! Ha ez így megy tovább, abból neked is kellemetlenséged lehet!

- Ugyan már, szúnyogcsípést vakarsz és közben halálos sebet jajgatsz! Jelentsd fel, aztán majd elhallgattatják.

- Azt hiszed nem tettem meg? De ügyes a kis szemét, nem lehet megfogni. Sajtószabadság, meg minden baromság – ráadásul fogalmam sincs, hogy ki ő, nem tudtuk lenyomozni. Tényleg olyan, mint egy szolnoki bagoly…

- Mit mondtál, milyen? – A Főnök hirtelen feszültté vált.

- Olyan, mint egy szolnoki bagoly. Így nevezi magát a mocsok, ezzel tetszeleg, a neten is így van fent.

A Főnöknek eszébe jutott az egy évvel ezelőtti történet, amikor egy jótékony célú rendezvény keretében, rendőrökkel és sajtósokkal körülvéve lement a gettóba a cigányok közé. Egy fiatal lánnyal még jósoltatott is magának, csak a hecc kedvéért, hogy lássák, mennyire liberális. Persze utána alaposan kezet mosott, biztos ami biztos. Megmaradt benne a történet, mert az a lány nagyon értette a dolgát! Mintha egyenesen a szívéhez beszélt volna: „nagyon erős vagy, nagy terveid vannak, sok embert mozgatsz és nagy hatalomra teszel szert. De vigyázz, mert ha a szolnoki bagoly átrepül a fejed felett és észrevesz, veszélybe kerül minden, amire vágyol!”

- Várj egy kicsit, tartsd a vonalat! – Kiszólt a titkárnőjének, hogy tegye át a vacsorát a Tisza szálló éttermébe a szokott helyre, foglaljon asztalt három személyre, aztán hívja fel titkárt, hogy a vendéget a szálló bárjába vigye. Ő is menjen oda, szórakoztassák a vendéget és érezzék jól magukat, amíg ő is odaérkezik.

- Tanácsnok úr, itt vagyok – szólt bele a mobilba. – Rendben van, lenyomozom neked ezt az éjszakai baglyot és kitömve leszállítom neked. De ez pénzbe kerül. Le kell nyomoznom a vonalakat, fel kell törni a blog kódját, ez mind idő és pénz.

- Ne szórakozz velem, ti vagytok a biztonsági cégünk, a polgármesteri hivatal már így is rengeteg lóvét ad nektek!

- És mi el is látjuk a munkát tisztességesen. – Felemelte a hangját, épp csak annyira, hogy a vonal túlsó végén érezni lehessen a burkolt erőszakot. - De bazmeg, akik ott állnak a kapuban, azok izomemberek, nem az agyukért kapják a zsozsót! Azok annyit tudnak a netről, hogy pornót nézhetnek rajta - őket bízzam meg a nyomozással? Ehhez szakember kell, mégpedig a legjobb, az pedig nincs ingyen!

- Jól van, jól van, ne kiabálj! Mennyit akarsz?

- Még nem tudom, utána kell nézni. De ne aggódj, megcsináljuk okosan. Holnap kötünk egy szerződést a hivatal számítógépes rendszereinek biztonságtechnikai felülvizsgálatáról. Adtok tíz guriga előleget, én meg megcsinálom a felülvizsgálatot – legalább kiderül, ha onnan nyomja ki valaki az infót -, és mellékesen lenyomozom ezt a baglyot is.

- Tíz guriga?

- Előlegnek. Lehet, hogy ennyi elég lesz, de lehet, hogy nem. Attól függ, milyen gyorsan végzünk.

- De nem lehet sokkal több! És csak akkor fizetjük a végszámlát, ha eredményt érsz el!

- Természetesen!

Innen a megegyezés már gyorsan ment, a Tanácsnok úr is megnyugodott, két perc múlva a Főnök sóhajtva tette le a telefont. Aztán az asztalhoz lépett és egy jegyzetlapra felírta, hogy másnap fel kell hívnia a cég számítógépes rendszergazdáját. Ügyes fiú volt, évek óta neki dolgozott és eddig még minden feladatot megoldott. Nem volt kétséges számára, hogy ezzel is megbirkózik majd. Lenyomozza neki ezt a szolnoki baglyot sec-perc alatt, legalább ő is megtudja, kivel áll szemben.

Egészen megvidámodott. Öt perc alatt keresett egy kalap pénzt, szívességet tett egy politikai verőlegénynek, ami még hasznos lehet, ráadásul kiderül, hogy van-e bármi alapja a cigánylány jóslatának. Visszafordult az ajtóból és ezt is felírta a lapra: „a lányt is megkeresni”. Aztán elindult, hogy végre megszerezze magának a Mágust.

Sípos (S) Gyula