"Muszlim vagy? Már nem, hanem református..." - egy szerzetes nővér írása
Én nem az igen/nem kérdésben kampányolok, agitálok. Mindenkinek meghagyom a lelkiismereti szabadságát, hogy úgy szavazzon, ahogy a lelkiismerete vezérli a megszerzett ismeretei alapján. Amit szeretnék, az az, hogy a keresztény szempontok érvényesüljenek, az egyház szociális tanításának fényében, a pápa álláspontjával összhangban. Nem jó, hogy ma kijátsszuk egymás ellen a jogos önvédelmet és a szolidaritást, irgalmasságot. Mindkettőre szükség van.
Én nem a korlátlan befogadás mellett kardoskodom, hanem úgy érzem, mintha a valódi keresztény értékek (irgalmasság, sőt még az ellenségszeretet is) le lennének söpörve az asztalról. És ez nagyon fáj nekem.
Engem 2011 óta foglalkoztat a téma, mióta kitört Szíriában a háború, ahol korábban dolgoztam. Fél éve önkénteskedem a bicskei menekülttáborban, különböző segélyszervezetekkel. Az infókat első kézből (is) igyekszem megszerezni. (Közel-keleti barátaim, nálunk lévő menedékkérők, stb.)
Nem gondolom, hogy jól cselekedtek a nyugati vezetők, amikor segítették a korlátlan beáramlást. (Nemcsak az elmúlt évre gondolok, hanem kb. az elmúlt évtizedre.) De hát, azért alapjában milyen jogon állítjuk meg a menekülőket, ha háborúkat exportálunk a Közel-Keletre, végtelenítjük a konfliktusokat világszerte és a fegyverkereskedelemből profitálunk? (Bizony, még mi, azaz Magyarország is része vagyunk a rendszernek, mert NATO tagok vagyunk, mert mi is szállítunk fegyvereket a Közel-Keletre, stb.) Szomorú.
Biztos vagyok abban is, hogy az integráció a más földrészekről érkezettek nagy százalékánál szinte lehetetlen. Már csak azért is, mert legtöbbjük, a nem háborús menekültek is (!!!) traumatizált emberek, akiknek gyógyulásra volna szükségük. A bicskei tábor vezető szocmunkásától tudom, hogy milyen jellemző a PTS (Poszt-traumás tünetegyüttes). Sokan, akiknek már nincs erejük továbbmenni Németország felé, miután a táborba érnek, hónapokig ki sem mozdulnak a szobájukból, éjjel nem tudnak aludni, nappal próbálkoznak, depressziósak. Én még olyannal nem találkoztam, aki ne bánta volna meg, hogy elindult. Mindig hallom tőlük, hogy ha ezt tudják, mi vár rájuk, biztos, hogy nem indulnak el. Ezen kívül az integráció azért is nehéz lesz itthon, mert mi, magyarok sem akarjuk őket integrálni... (Könnyebb hárítani, mint lépéseket tenni a megismerésre, stb.)
A másik, hogy hiába szavazunk így, vagy úgy, akkor is pár év alatt itt lesznek a menedékkérők, migránsok (nevezzük, ahogy akarjuk). Mivel nincs politikai akarat a nagyhatalmakban, hogy véget vessenek a háborúnak, nem fog megállni az áradat, épüljön bármilyen kerítés, fal. Jönnek azok is, akiket visszatoloncoltak Nyugatról. (Őket, akik itt adtak ujjlenyomatot, kénytelenek vagyunk visszavenni.) Másrészt a Nyugaton már menedéket kapottak gyerekei is előbb-utóbb jönnek, munkát vállalni, stb. (Még van számos más ok is - pl. klímamenekültek - de ezt most nem részletezem tovább.) Félni tehát jogos. De mi van, ha Isten ezt mégsem "véletlenül" engedi meg, hanem célja van vele? Én ezt keresem, ezért imádkozom, hogy ezt meghalljam.
Ez a hergelés, a féligazságokkal operáló kampány viszont, ami most megy, súlyos következményeket fog magával hozni. Kísértetiesen hasonlít a retorika, az eszköztár akár az I, akár a II. világháború előtti Magyarország retorikájára. És ez a félelmetes! Biztos, hogy jó úton vagyunk, amikor tovább szítjuk a félelmet, az idegengyűlöletet? Csak egy kis provokáció - és egymásnak esnek a népek, vagy mi, magyarok a magyaroknak. (Mellettünk forronganak a Balkán népei, forr Ukrajna.) Biztos, hogy mi, keresztények ehhez akarunk asszisztálni?
Nem lett volna jobb, ha az állam csak csendesen teszi, amit gondol (ahogy eddig is), kiszűri a gyanús elemeket, stb, és esetleg egy olyan plakátkampányt indít, hogy mondjuk: "Nehéz idők elé nézünk, de hozzuk ki a legjobbat a helyzetből! Fogadjunk be pár ezer embert azok közül, akiknek lebombázták mindenét, elvesztették családjaikat! (Mondjuk, humanitárius folyosón, azaz helyből idehozva az igazolt, átvilágított embereket, ahogy az olasz és lengyel püspöki kar is megtette. A szlovákok is próbálkoztak, az nem jött jól össze, de erre most nem térek ki.) A szeretet gyógyító, átváltoztató erő! "Stb. Naivan hangzik, tudom. De én mégis azt gondolom, ezt Isten megáldotta volna. Ha mi, keresztények felállunk, beállunk abba az evangelizáló munkába, amire Ő hív, lesznek gyümölcsei. Ahogy ezt látom németországi barátomnál (egykori libanoni menekült), aki muszlimok között evangelizál egy Nürnberg melletti táborban, nem kis sikerrel! Sok tanúságtétel van fenn a Youtube-on is, arról, hogy a muszlimok éhezik az Evangéliumot, többen térnek meg manapság, mint eddig bármikor a történelemben.) Vagy van egy segítő egy alapítványtól, aki szintén Bicskén dolgozik. Ő Iránból menekült korábban, mára magyar felesége, gyerekei vannak. Nagyon szeretem, kedves, végtelenül jó ember. Amikor egyszer megkérdeztem, hogy muszlim-e, csendesen ezt válaszolta: "Már nem. Református vagyok."
Szeretettel: Gabi