A teljes búcsú lehetősége

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. március 21. szombat

Az Apostoli Penitenciária március 20-án dekrétumot adott ki, amelyben teljes búcsút engedélyez a koronavírusban szenvedő betegeknek, valamint azoknak, akik gondozzák őket és a világ minden hívőjének, akik imádkoznak értük.

Mit tett Don Bosco járvány idején?

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. március 19. csütörtök

A félelmetes hír júliusban érkezett Torinóba. A kolera Liguriában volt a legnagyobb, Genovában hirtelen 3000 ember halt meg. Torinóban az első halálesetek július 31-én történtek. A király a királynővel és az egész királyi udvarral együtt zárt kocsiban elutazott Torinóból. Egy királyi kastélyban, a Caselette nevű kis településen, a Lanzo-i és a Susa-i völgyek torkolatánál kerestek menedéket.

Hősies papok Olaszországban

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. március 19. csütörtök

Tíz olasz pap halt meg eddig a koronavírus járványban, és csak a cremonai egyházmegyében húsz papot kezelnek az orvosok. Közülük többen akkor kapták el a betegséget, amikor szentségeket szolgáltattak ki a kórházakban. Ambrózy Tamás móri plébános gondolatai a szomorú témában.

Általános feloldozás, tökéletes bánat, lelki áldozás...

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. március 18. szerda

Általános feloldozás, tökéletes bánat, lelki áldozás... néhány fogalom magyarázata a következő időkre:

A helyzet nyomasztó, de nem muszáj beleőrülni

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. március 17. kedd

Koronavírus - a rengeteg beérkező információ könnyen szorongáshoz vezethet, különösen akkor, ha az ember kénytelen otthon maradni, és az ideje nagy részét a hírportálok, meg a közösségi oldalak pörgetésével tölti. Ez bizonyos mértékben elkerülhetetlen, ám mindenki tehet azért, hogy csökkentse a benne felgyülemlett stresszt úgy, hogy közben saját magát és a szeretteit is biztonságban tartja. A félelem leküzdése pedig nemcsak a krízist teszi könnyebben feldolgozhatóvá, hanem az egészségünk megtartásában is segíthet.

Példátlan EU-s döntés a koronavírus miatt: Magyarország is hatalmas összegekhez jut

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. március 17. kedd

Olyan horderejű döntéseket jelentett be most az Európai Bizottság a koronavírus miatti válságkezelés támogatására, amelyekre még a 2008-2009-es globális pénz- és tőkepiaci válság során sem volt példa.

Legyünk bátrak! – Udvardy György veszprémi érsek videoüzenete veszélyhelyzet idején

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. március 17. kedd

Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzetben megerősítő, bátorító videoüzenetet tett közzé március 15-én: "Az elmúlt napok eseményei mindannyiunkat mélyen érintettek. Átéljük, hogy mindaz, ami számunkra természetes, megszokott, a mindennapi tevékenység a család körében, az oktatásban, a társadalomban, nem annyira magától értetődő.

Ferenc pápa Rómába sétált, a járvány végéért imádkozott

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. március 16. hétfő

Március 15-én, vasárnap este Matteo Bruni, a szentszéki sajtóközpont igazgatója közleményben arról számolt be az újságíróknak, hogy délután, röviddel 16 óra után, Ferenc pápa elhagyta a Vatikánt, és ellátogatott a Santa Maria Maggiore-bazilikába, hogy imában forduljon Szűz Máriához, a Salus populi Romani-hoz [a római nép menedékéhez], akinek ikonját ott őrzik és tisztelik.

A nagy ökoszisztémák gyors összeomlásának kockázatára figyelmeztetnek kutatók

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. március 15. vasárnap

A bolygó nagy ökoszisztémái, mint az amazonasi esőerdő és a korallzátonyok, a korábban feltételezettnél gyorsabb ütemben omolhatnak össze – figyelmeztetnek a kutatók egy új tanulmányban, ami a Nature Communications folyóiratban jelent meg.

Földtörténeti érdekesség

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. március 16. hétfő

A dinoszauruszok idején 23,5 óráig tartott egy nap, és 372 napból állt egy év - Egy puhatestű fosszíliájának elemzéséből belga paleontológusok arra következtetnek, hogy 70 millió évvel ezelőtt egy nap még csak 23,5 óráig tartott, egy évben pedig nem 365, hanem 372 nap lehetett. A Föld tehát gyorsabban forgott a saját tengelye körül, így többször kelhetett fel és térhetett nyugovóra a Nap, mialatt a a Föld egyszer megkerülte.

Koronavírus: Teréz nővér levele a kínai gyógyulásokról

Kategória: Cikkek, írások
Megjelent: 2020. március 15. vasárnap

"Regina nővérnek van egy kínai barátja Birminghamben. Ő mondta, hogy abban a városban (Wuhanban), ahonnan kiindult a vírus, van egy gyülekezet, amelynek minden egyes tagja (a gyülekezet pásztorát leszámítva) mindenki elkapta a korona vírust. A pásztor is megijedt, de elkezdett imádkozni, és megértette, hogy nem engedheti, hogy úrrá legyen rajta a félelem, mint a világon.