Az Istenre hangolt élet következménye – Pál Feri az örömről, derűről, boldogságról
Pál Feri katolikus pappal, mentálhigiénés szakemberrel a keresztény ember alapvető jellemzőiről, az örömről, derűről, és boldogságról beszélgettünk. Korábbi interjúnkat szerkesztve adjuk közre a farsangi idő apropóján.
A hűség nem unalmas – Idén is megrendezik a házasság hetét
Keresztény egyházak és civil szervezetek összefogásával immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg hazánkban a házasság hete rendezvénysorozatot február 9. és 16 között. A több mint húsz országban működő nemzetközi mozgalom a házasság és a család értékeire szeretné felhívni a figyelmet. Az esemény programjairól, céljairól Budapesten tájékoztatták a sajtó képviselőit február 6-án.
Elkészült a rákbetegségek térképe, alapjaiban változhat meg a rákkezelés
Több mint ezer tudós felépítette a daganatos betegségek eddigi legteljesebb profilját, a korszakalkotó tanulmány teljesen megváltoztathatja a rák kezelését – írja a BBC.
Jól működik a tiszai szemétszedő munkagéplánc
Sikeresen állja útját a Felső-Tiszán a Magyarországra érkező PET-palack- és uszadék-szennyezésnek az a hulladékmentesítő munkagéplánc, amelyet kedden alkalmaztak először éles üzemben, tájékoztatta Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az MTI-t.
Egy nagyon jó interjú a leendő erdélyi magyar érsekkel
Ferenc pápa 2019. december 24-én gyulafehérvári érsekké nevezte ki Kovács Gergelyt, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetőjét, akit február 22-én szentelnek püspökké és iktatnak be érseki hivatalába a gyulafehérvári székesegyházban. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele a kinevezéséről, a készületről, életéről és értékekről.
Az apák elképesztő hatása gyerekeikre
Egy pszichológiai kutatás arra a következtetésre jutott, hogy az apák olyan módon tudnak hatni a gyerekeik kortárs kapcsolataira, iskolai előmenetelére, ahogy az anyák nem. Természetesen az anyák szerepe is óriási a gyerekek nevelésében, de egy apa pozitív jelenléte, fejlesztő hatása sokkal erőteljesebb, mint azt korábban gondoltuk.
Strasbourg megint felszólította a kormányt, hogy adjon enni a menekülteknek
Az Emberi Jogok Európai Bírósága felszólította a hazai hatóságokat, hogy haladéktalanul adjanak enni a Magyar Helsinki Bizottság afgán ügyfelének. A szervezet szerint az afgán menekült hetedik napja nem kap enni a magyar hatóságoktól, ezért a terhes és súlyos beteg felesége és kislánya ételmaradékain kellett élnie. Ez a huszonnyolcadik olyan eset, hogy a kötelezettség ellenére a magyar hatóságok rendszerszinten nem hajlandóak élelmet adni a tranzitzónában rekedt menekülteknek.
Két magyar is szerepel egy amerikai katolikus magazin Év embere toplistáján
Az „Inside the Vatican” (A Vatikánon belül) amerikai katolikus havilap minden év januári számában közzé teszi az Év embere tizes listáját. A magazin szerkesztői kiválasztanak olyan személyiségeket, akik katolikus szempontból kiemelkedő hatást gyakoroltak tevékenységükkel környezetükre, szerepeltek a hírekben, illetve a világ és a hit fontos kérdéseiben jelentős szerepet vállaltak. 2019 eseményeire visszatekintve az amerikai katolikus havilap két magyart is besorolt toplistájába.
Egy apa üzenete: “Kedves szülők, abba kell hagynunk a tanárok lebecsülését!”
Blair King, blogger, édesapa egy nagyszerű írást tett közzé saját blogján, amely körbejárta a világhálót, és amelyet még a kanadai Huffington Post is átvett. Íme:
A bátor indiai nővér megmentette a miséző olasz papot
A genovai Sestri Ponente Szent Ferenc-templomába január 31-én délután berohant egy férfi, azt kiabálva, hogy ő a sátán. Kést vett elő, az általános ijedelem közepette egy indiai származású fiatal nővér sietett a plébános segítségére. A zavart férfi megsebesítette Divya nővért, majd a helyszínre érkező rendőrökre támadt.
Vírus és politika: ilyen a világ természete
A kínai lakosság megnyugtatása helyett felháborodást váltott ki, a kínai politikusok vuhani látogatása, amelynek célja az volt, hogy megmutassák: az ország vezetése felelősségteljesen kezeli a koronavírus-járványt. Egy videóbejátszás miatt azonban rosszul sült el a dolog: az látható rajta, hogy a kórházba érkező politikusokon vannak azok a maszkok, amelyeket az orvosi dolgozóknak szántak, miközben a fertőzöttekkel foglalkozóknak gyengébb minőségű vagy semmilyen védőmaszkjuk nincs – derült ki a Guardian cikkéből.