Stigma - Balog Elemér novellája

Kategória: Irodalom
Megjelent: 2014. június 24. kedd

Mi cigányok a származásunkat jelként viseljük. Nincs nap, hogy valamilyen formában ne találkozzunk ennek, mint stigmának a hatásaival. Az emberiség jó része népünkre, mint a rossz hordozójára tekint. Ha valahol csoportosan megjelenünk és az nem etnikai rendezvény, akkor azonnal gyanúsan méregetnek minket.

Mi sem vagyunk egyformák - Balog Elemér novellája

Kategória: Irodalom
Megjelent: 2014. június 20. péntek

 Ha ez nem velem esik meg, el sem hiszem. Cigány vagyok és egy telepen születtem, ismerem a nélkülözést, és jó néhány hátrányos dolgot az életből. Kitörtem ebből. Húszegynéhány éves lehettem, amikor egy dupla udvaros házba költöztünk, több mint hetven lakó, függő folyosó, belső udvarra néző ablakok és kb.5-6 üresen álló lakás. Ezek a történet főszereplői. Az egyik lakás közvetlenül a szomszédomban volt. Annak rendje és módja szerint megigényeltem a hivataltól, de nem adták, hiába a kicsi gyerek, egy szoba fél komfortba lettünk kárhoztatva. Gondoltam, ha megkapnám, akkor egybe nyitnám és a két kis lyukból végre egy normál kis lakás lehetne.

Rejtőzködő

Kategória: Irodalom
Megjelent: 2014. június 15. vasárnap

Még régebben feltettem a honlapra egy elbeszélés-sorozatot Menedék (túlélők) címen, amolyan öszvér-regényt, ami egy elképzelt közel-jövőben játszódik hazánkban. Aztán a sorozat félbeszakadt. Most itt egy új rész, ezúttal egyes szám első személyben (a sorozat írásainak linkjei a mostani szöveg végén megtalálhatók):

Kényszerpályán

Kategória: Irodalom
Megjelent: 2014. június 11. szerda

Pályát módosítani nem lehet, képtelenség – mondta a felfüggesztett orvos. A kis Duna-parti falu büszke volt szülöttére, az első orvosa volt a településnek. Számon tartották, tudták, melyik városban praktizál, néha még tanácsért is elutaztak hozzá. Gyakran jött haza a szülőfaluba, amikor ideje, munkája engedte, s olykor szeretettel fogadták, még a díszpolgári cím adományozása is felmerült a falu vezetőségében.

A falu szeretete - Balog Elemér novellája

Kategória: Irodalom
Megjelent: 2014. június 05. csütörtök

Már megint egy zenei vetélkedő. A falu összegyűlt, hogy lássa, hiszen a kis Lakatos gyerek már a döntőig jutott. Összegyűltek, még kivetítőt is szereztek és még a polgármester is eljött! Itt van a tévé, és ezt nem lehet kihagyni! Itt ül az iskolaigazgató és mindenki aki számít, meg a falu apraja-nagyja.

Könnyek - Balog Elemér novellája

Kategória: Irodalom
Megjelent: 2014. május 21. szerda

- Van fájdalom benne, mi? - mondta a szomszédasszony, a tele-novellától könnyes szemmel, a gangon állva. Nagyon megrendítette a szegény főszereplő nő élete. A hihetetlen nagy mű arra épült, hogy az egyszerű sorban élő lányt befogadja egy család, aki aztán nagyon csúnyán bánik vele, kihasználva szegénységét és tehetetlenségét. Nagy érzelmek és szélsőséges, eltúlzott jelenetek tömege. A szomszédasszonyok még sokáig beszélgetnek, fejtegetik a sorozatban történteket.

Akarok... - Simon Judit elmélkedése

Kategória: Irodalom
Megjelent: 2014. május 15. csütörtök

rohanok ...
kapkodva veszem a levelgőt, zihálok
akarok ...
akarom a békét, akarom a boldogságot
akarom a jót
akarok ...

Elsötétült a Golgota - egy szép vers húsvétra

Kategória: Irodalom
Megjelent: 2011. április 21. csütörtök

Tavaszi Boróka testvérünk küldött egy szép verset, amit húsvétra írt, ezzel kívánunk áldott három szent napot mindenkinek! Kedvcsinálónak ide egy részlet, a kattintás után az egész vers olvasható!

"A cip? lábam is felszántotta,

Uram, messze van még a Golgota?

Lopva Uram rád pislogok.

Biztos unod, hogy nyafogok,

Nem sok hasznod van bel?lem:

Az els? kanyarban kid?ltem!"

Nagyi

Kategória: Irodalom
Megjelent: 2011. április 04. hétfő

"... Ha valamit nem akartam megcsinálni amit elvállaltam, így biztatott: Ha felkötted a kolompot, most már zörgessed!..."

A néni - Balog Elemér írása

Kategória: Irodalom
Megjelent: 2014. május 14. szerda

Egy gyönyörű napsütéses napon a néni állt a lakása előtt. 30 éve lakott benne. Csak nézte az omladozó vakolatot, a kopott vaskaput, a málladozó épületet. Olyan szépnek tűnt. Most, hogy el kell hagynia, minden szeglet, minden hajlat a házban régi barátnak tűnt, és megrohanták az emlékek.

A parttalan nép - Balog Elemér írása

Kategória: Irodalom
Megjelent: 2014. május 11. vasárnap

Ültem és merengtem, nem akartam semmire gondolni. Fájt amit tapasztaltam. Egy fárasztó, hosszú beszélgetésen voltam túl, idő kellett, hogy feldolgozzam ami történt.