Címlap
Dohányzás és Covid - röviden
A nemzetközi tapasztalatokkal összhangban itthon is bebizonyosodott, hogy a cigarettázók nemcsak nehezebben vészelik át a koronavírust, hanem könnyebben is elkapják azt. A dohányzók 60-80 százaléka könnyebben elkaphatja a koronavírust. Amellett, hogy a megfertőződés esélye nagyobb, nehezebben is vészelik át a betegséget, az eredmények pedig azt mutatják, hogy a cigarettázók 80 százalékkal nagyobb valószínűséggel kerülnek kórházba.
Egy jó példa: Palánki Ferenc püspök körlevele a szinódusi folyamat kezdetén
A 2021–23-as világszintű szinódusi folyamat egyházmegyei szakaszának kezdetén Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök körlevélben fordult egyházmegyéje híveihez, papjaihoz, amelyet október 24-én, vasárnap minden szentmisén felolvastak az egyházmegye templomaiban. A körlevélben több kérdést is feltesz a híveknek...
Jézus prófétai szavai
"Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában, íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!” (Lk 13,22–30)
Jézus prófétai szavai beteljesedtek és beteljesedésben vannak.
Köszönöm Uram, hogy meghívtál minket és országod polgárává tettél! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Őrült világ - több mint 100 embert ölt meg, de nem bánja
Egy holland pszichológus azt nyilatkozta egy újságnak, hogy már több mint 100 embernek adott öngyilkos port (Agent X), és az sem érdekli, ha börtönbe csukják, de ezzel szeretné felhívni a figyelmet az eutanázia kiterjesztésének fontosságára.
A Szűzanya 2021. október 25-i üzenete Medjugorjéból
Drága gyermekek! Térjetek vissza az imához, mert aki imádkozik, nem fél a jövőtől. Aki imádkozik nyitott az életre és tiszteli mások életét.
Kovásszá lenni
„Mihez hasonlítsam az Isten országát? Hasonlít a kovászhoz, amelyet fog az asszony, és elvegyít három véka lisztben. Az egész megkel tőle.” (Lk 13,18–21)
Isten országa velünk, bennünk és közöttünk is növekszik, ha akarjuk...
Használj engem Uram, hadd legyek élesztő kovász népünkben! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Pécsi Rita: Hétköznapi forradalmunk – Magunkat egészen odaadni, vagy „okosba” megoldani?
„Adni kell, adni, mindent odaadni: (…) S érte semmit sem kívánni!” – mondja és teszi Teréz anya. És Kolbe atya, a pesti srácok, megannyi vértanúnk és szentünk csakúgy, mint csendes hőseink, az anyák, apák, nagyszülők, a névtelen segítők, a hétköznapi boldogok és szentek.
Miért jó, ha rajzol a kisgyerek?
A rajzolás által a gyermekek remekül ki tudják fejezni magukat, rajzaik pedig olyan üzeneteket közvetítenek, amelyet talán szavakkal még nem tudnak elmondani. A rajzolás valójában elengedhetetlen feltétele iskolás korban az írás tanulásnak is...
9/4: Szentlélek szeminárium 3. hét: Jézus a te életednek Ura
A szeminárium harmadik heti előadása, elhangzott a Szeretetláng közösségi házban (2021). Előadó: Sipos Gyula
Szentírási igék a hétre:
Ha eléggé szeretnénk vezetőinket…
Ha tudnánk jobban szeretni őket, mint önmagunkat - vagy ha legalább Jézust jobban szeretnénk, mint önmagunkat, és az iránta való szeretetből el mernénk mondani vezetőinknek (és persze minden embernek), ha mernénk csak annyira ragaszkodni Jézus szavainak igazságához, mint amennyire Ő ragaszkodik hozzánk, és komolyan venni tanítását, akkor elmondanánk nekik, hogy…
Találkozás Istennel
"Ellenfelei e szavakra szégyenükben elpirultak. A nép pedig örvendezett, hogy Jézus ilyen csodát művelt." (Lk 13,10–17)
Vajon merünk-e, tudunk-e úgy beszélni a bűnökről, hogy az emberek bűnbánatot tartsanak?
Kenj fel minket Szentlelkeddel Urunk, hogy szavainkkal meg tudjuk nyitni az emberek szívét feléd! Ámen. (S)
---
Ingyenes mobiltelefonos app. letöltése: http://szeretetfoldje.hu/index.php/hirek-esemenyek/11749-elkeszult
Ferenc pápa: "Attól, aki mindent adhat, mindent kér."
Október 24-én a Szentatya a vasárnapi evangélium főszereplőjének, a látásért könyörgő vak Bartimeusnak az alakját állította példaképül az imádkozó keresztények elé. Az Úrangyala elmondása után a Líbiában rekedt migránsokért és menekültekért imádkozott, és köszönetet mondott a misszionáriusoknak. Ferenc pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.