Maggy, az afrikai Teréz anya

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2021. május 17. hétfő

Az utca nevelte, majd gyerekkatonaságra kényszerítették. Megerőszakolták, átélte a burundi háború poklát. 2008-ban Quebec rendezte meg a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, itt hangzott el Marguerite „Maggi” Barankitse megrendítő tanúságtétele.

„Egy olyan országban születtem, ahol nem félünk ölni”– kezdte tanúságtételét Marguerite Barankitse. Burundiban meggyilkoltak már érseket, apostoli nunciust, nemzetközi segélyszervezetek munkatársait is. Marguerite 1993. október 24-én elhatározta, hivatásává teszi, hogy megvédi az embereket.
Burundiban 1993-ban robbant ki a hutuk és a tuszik közötti véres etnikai küzdelem. A tragikus események alapjaiban változtatták meg Maggy életét.
„Az emberek nem ismerik Burundi történetét. Még mi magunk burundiak sem ugyanazt a nyelvet beszéljük. Két nyelvünk van, a hutu és a tuszi. Én tuszi vagyok. Egy napon épp lázadó hutu anyákat és kisbabáikat segítettem menteni, amikor az ottani hadsereg egyik parancsnoka észrevett minket. Magával vitt, börtönbe akart vetni és azt mondta: „Isten büntetése vagyok.” Azt válaszoltam: „nem büntetés vagyok, hanem áldás! Szeretetből vagyok, hogy szeressek.”
Egy alkalommal Marguerite egy lázadó fegyveres hutu fogságába került. Fegyvert szegezett rá és azt kérte térdeljen le. A nő azt mondta neki: „csak Isten előtt térdelek.” A fegyveres megöléssel fenyegette. „Észrevettem, hogy van nála egy rózsafüzér. Rendben, letérdelek, de add kölcsön a rózsafüzéredet, mert én elfelejtettem magammal hozni az enyémet. Erre elcsodálkozott és azt kérdezte: imádkoznunk kell?” Marguerite azzal szembesítette fogvatartóját, hogy a rózsafüzér és a fegyver nem férnek meg együtt. „Add vissza a fegyvert annak, akitől kaptad, gyere velem, én pedig a Shalom Ház gyermekévé teszlek. Ma ez a férfi a sofőröm.”
A nő úgy fogalmazott, hogy elsősorban keresztény és csak utána tuszi. Maggy 1993 őszén tusziként végignézte, ahogy a hutuk lemészárolják számos családtagját. Elmenekült. 1993. október 24-én a hutuk féltek a tuszik bosszújától az érsekségen találtak menedéket, ahol Maggy titkárnőként dolgozott. Szembeszállt sajátjaival, hogy megvédje a menedékkeresőket. Ezt árulásnak minősítették a tuszik. Meztelenre vetkőztették egy székhez kötözték és a szeme előtt macsetével kivégezték 72 hutu ismerősét. Maggy így emlékezett vissza a véres eseményekre: „Ez a végtelen erőszak elborzasztott. Órákkal a vérengzést követően bújtak elő a rejtekhelyekről a gyerekek. Huszonöt árván maradt gyermek. Féltek, rettegtek és segítséget vártak tőlem. Isten válaszaként tekintettem rájuk. Eldöntöttem, hogy tovább kell élnem, értük” – mondta el tanúságtételében.
Szülőfalujában, Ruyigiben létrehozta a Maison Shalom központot. Befogadóházak sorát alapította. A díjak, elismerések mellett rengeteg ellenséget is szerzett magának. A nemzetközi figyelmet Maggy arra is felhasználta, hogy rávilágítson Burundi helyzetére. Ennek az lett a következménye, hogy Burundi elnökének első számú ellenségévé vált. Elfogatóparancsot adta ki ellene, ezért Ruandába menekült. Ott is folytatta mentő tevékenységét. Megalapította a Maison Shalom Ruanda szervezetet, amely több mint ötvenezer burundi menekültet segít Ruandában. A burundi kormány megtorlásul felfüggesztette a Maison Shalom Burundi működését, és befagyasztotta annak bankszámláit. Maggy etnikai hovatartozásra való tekintet nélkül segít, és több mint tizen­egyezer gyerek esetében sikerült a családegyesítés. Az otthonaiba befogadott gyerekek közül sokan értelmiségi pályára léptek. A szervezet működéséhez szükséges forrásokat Maggyék gazdálkodással, vendéglátással igyekeznek előteremteni.
(iec2020.hu)

You have no rights to post comments