Felföldi László pécsi megyéspüspök az Egyház jövőjéről
Az év elején Jövőszövő címmel kerekasztalbeszélgetés-sorozatot indított a Párbeszéd Háza, feltéve a kérdést: Milyen lesz az 1000 éves Magyar Katolikus Egyház, hová és meddig juthat a 40 évnyi kommunizmust követő 40 évnyi útkeresés után 2030-ra? A sorozathoz kapcsolódóan szűkebb körű műhelybeszélgetéseket is szerveznek. Június 10-én Felföldi László osztotta meg gondolatait a témáról.
Az Egyházi Fejlesztők és a Párbeszéd Háza a programsorozatban közös gondolkodásra hívta mindazokat, akiket komolyan foglalkoztat az Egyház jövője. Az előadók a résztvevőkkel együtt tekintenek előre, s különböző szempontok alapján és perspektívából vizsgálják meg a kérdést, hogyan lehetne a következő tíz évet a lehető legtermékenyebben megélni.
A január eleje óta folyamatosan jelentkező sorozatban többek között Martin Werlen (a svájci einsiedelni apátság emeritus apátja), Hortobágyi Cirill (pannonhalmi főapát), Tomáš Halik (teológus, filozófus, a Cseh Keresztény Akadémia elnöke), Jan-Heiner Tück (a bécsi egyetem dogmatikaprofesszora), Felföldi László megyéspüspök, Beer Miklós püspök, Kiss Ulrich SJ, Gájer László, Tereza Worowska (katolikus közösségszervező, lengyel műfordító), Versegi Beáta-Mária CB, illetve Hortobágyiné Nagy Ágnes (a Kecskemét-Széchenyivárosi Közösségépítő Egyesület szakmai felelőse) is részt vett.
Hogy a megkezdett párbeszéd valódi gyümölcsöket terem, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy számos résztvevő érezte úgy, hogy az erőteljes impulzust adó előadókat hosszabban hallgatná, s hogy egy-egy alkalom után a felvetett kérdésekben jobban elmélyedne. Ebből az igényből születtek meg a Nikodémus-beszélgetések és a Rojt-sorozat, amelyek során ugyancsak többestés beszélgetésekben fűzhetik tovább a szálakat az érdeklődők.
A korábbi alkalmak a Párbeszéd Háza YouTube-csatornáján visszanézhetők.
*
„Ha csak ruhája szegélyét (rojtját) érintem is, meggyógyulok” (Mt 9,21)
Az előadásokhoz kapcsolódóan az egyik legalapvetőbb kibontandó kérdés, hogy kik, mik valójában az Egyház erőforrásai? Felföldi László pécsi megyéspüspök a Rojt-sorozatban – mely alkalmak házigazdája Sajgó Szabolcs SJ – június 10-én este e kérdéskör emberi vonatkozásairól beszélt.
A főpásztor a május 15-én megtartott előadását követően a háttérbeszélgetésben is megerősítette: szükség van arra, hogy beszéljünk a hogyanról. Isten is úgy szólt Izajáshoz: „Jöjjetek, beszéljük meg.” A téma (Miből él az Egyház ma? Miből fog élni holnap?) kiapadhatatlan kút, szinte mindennap fel kell tenni e kérdéseket. Mindig érdemes közösen gondolkodnunk az Egyház jövőjéről, hiszen tagjai vagyunk egymásnak.
Felföldi László a következő képpel illusztrálta a mindenkori feladatot, ahogy már korábbi előadásában is hangsúlyozta:
itt az idő, hogy felnyissuk a bányáinkat, és felhozzuk a mélyben rejtőző kincseket
– utalva ezzel arra is, hogy ő maga is új kihívásokkal kellett és kell hogy szembenézzen Magyarország egyik bányavidékén.
„Most Pécsett, a bányák vidékén és a bányásztelepülések világában élek, tanulom is még ezt a közeget és a benne rejlő lehetőségeket. Hogyan nyithatjuk meg a mélységeket és hogyan találjuk meg a tárnákban a kincseket? Hogyan mozgósíthatjuk humánerőforrásainkat?” – tette fel a kérdést, majd hozzátette, Jézus is azzal kezdte, hogy HR-esként összeállította a csapatot. Az a csapatmunka pedig, amit Jézus elképzelt, működőképes. Nekünk is így kell tennünk.
Az emberek megtalálása, kiválasztása nem egy pillanat műve. Időbe kerül. Felföldi László a háttérbeszélgetésben rámutatott, nem lehet mindig a „paphiányra” mutogatni, hiszen ő maga úgy tapasztalja, ahol szükség van papokra, ott jelen is vannak, vagy előbb-utóbb megadatik a kegyelem, hogy legyen pap. Nem szabad viszont elfeledkezni a világiak előtt nyitva álló lehetőségekről és feladatokról sem, hiszen az Egyház működése így teljesedik ki.
A püspök már korábbi előadásában emlékeztetett Szent II. János Pál Christifideles laici kezdetű, 1988-as apostoli buzdítására, amelyben a világi hívőknek az Egyházban és a világban betöltött hivatásáról és küldetéséről szólt a pápa. Felföldi László szerint újra és újra elő kell vennünk ezt az iránymutatást ahhoz, hogy a megfelelő egyházi humánerőforrás-gazdálkodás fontosságát és lényegét pontosan megértsük. Előadásában idézte is a vonatkozó gondolatot: „[…] maga az Úr hívja az összes világiakat, hogy bensőségesebben kapcsolódjanak hozzá, és magukévá téve az Ő ügyeit (vö. Fil 2,5) fogjanak össze üdvözítő küldetésében. Krisztus most a világi híveket küldi mindazokba a városokba és falvakba, ahová maga is jönni készül.” (ChL 2.)
Minden hívás személyes hívás, legyen az papi hivatás vagy világi feladat. Felföldi László – maradva a bányászati hasonlatoknál – úgy fogalmazott:
Olykor próbafúrásokat is kell végezni, mert ha felületesek vagyunk, nem mindig egyértelmű, pontosan hol, milyen mélyen milyen kincs van.
A háttérbeszélgetésben a főpásztor a kisebb-nagyobb közösségek révén átadható erőforrások jelentőségére is felhívta a figyelmet. Az élő példa fontosságát hangsúlyozva elmondta,
a családi vasárnapi ebéd asztalától egészen az egyházmegyék közösségeinek működéséig minden ott dől el, hogyan tudnak kapcsolódni egymáshoz a tagok.
Példaként említette, hogy ha az asztalnál a szülők között veszekedés van, az ugyanazt a rossz mintát adja, mint amikor esetleg a sekrestyés nem ért szót a harangozóval, csak más szinten. Az egyik szűk család, míg a másik egy tágabb közösség, de összefüggés van; éppen ezért a béke és a szeretet hírnökeivé kell válnunk ahhoz, hogy Egyházunkba is életet és jövőt leheljünk közösen, tudva azt, hogy mind kapcsolódunk egymáshoz: egy test tagjai vagyunk. Hitelesnek is kell lennünk Jézus tanításának követése közben, hogy ne csak beszéljünk róla, hanem valóban váltsuk is életre azt. A főpásztor elismerte, ez sokszor nem könnyű, mégis ez az egyetlen járható út – ez maga az Egyház jövője.
Én például napról napra csodákat élek meg. Tegnap egy pár száz fős kis faluban voltam, ahol a vájárok, a fejtők, a csilletologatók viszik a hátukon a parányi közösséget. Ha jó példát és üzenetet látunk, megrezdül a szívünk. Máskor meg egy prédikáció után jelentkezett egy fiatal, hogy egyházi szolgálatot vállalna.
Ebből lehet építkezni” – idézte fel személyes élményeit a püspök, hozzátéve, sosem lehet tudni, milyen mélységből, milyen munkával kell felhozni a kincset, ráadásul nagyon sokszor nem is ott van, ahol gondoljuk. Ez azonban nem változtat magán a feladaton.
Élni kell az életünket, közben küzdeni, harcolni, dolgozni kell. Fogunk rossz döntéseket hozni, de higgyük el: szíveket fog vezetni hozzánk a Szentlélek.
Mindenkire szükség van ehhez a munkához, a családoktól elkezdve a hittanos- és cserkészközösségek, imacsoportok tagjain és vezetőin, a társadalmi küldetést vállalókon át az állandó diakónusokig, s mindenkinek megvan a nagy körforgásban a csak is neki szóló meghívás és feladat. Közösen teremthetjük meg a jövőt, amire meghívást kaptunk.
Felföldi László úgy látja, lehet mozgósítani a fiatalokat is, de élő példa és személyes jelenlét kell. Arról is beszélt, a mai fiatalok nagyon nehéz helyzetben vannak, hiszen sok és sajnos egyre több olyan dolgot látnak és élnek meg közvetlen és tágabb környezetükben egyaránt, ami látszólag nem sok okot ad a reményre. Nehézségek, kilátástalanság, széteső családok... Mégis hinnünk kell, hogy van lehetőségünk megfordítani, irányba állítani az ő életüket.
A püspök bevezető előadását Szent II. János Pál pápa egy imádságát idézve zárta: „Arra kaptak küldetést, hogy Krisztus világosságával ragyogjanak, és evangéliumi életük által az egész világban továbbadják a Szentlélek tüzét.” Majd hozzátette:
Minden közösség, minden egyházközség mélyében van egy kincsesbánya. Ezeket a bányákat fel kell tárni, ki kell nyitni, s hagyni kell, hogy az életnek és az embereknek ezek a gyönyörű kincsei Isten országát felvirágoztassák.”
A beszélgetés végén – mely leginkább e megelőző gondolatokra fókuszált – arra emlékeztetett: mindenki tegye a dolgát a maga helyén a legjobb tudása és képességei szerint, mert a befektetett munka megtérül. „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás urát, küldjön munkásokat az aratásra.” (Mt 9,37–38) Mindenhol más feladatok vannak; van, ahol a kevésnek kell nagyon örülni, máshol pedig a soknak, de mindig van helye a következő lépésnek.
Hiszek a misszióban, és hiszem, hogy az emberekben ott a vágy, hogy megszólítsuk őket."
A beszélgetés püspöki áldásal zárult.
*
A soron következő két alkalommal folytatódik a téma kibontása: június 11-én Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapát gondolatai nyomán az anyagi erőforrások kerülnek majd terítékre, azt követően, június 14-én pedig Versegi Beáta-Mária CB, a Nyolc Boldogság Közösség szerzetesnővére fejti fel, hol kereshetünk és találhatunk mindehhez életadó spirituális erőforrásokat.
Az alkalmakon való részvétel regisztrációhoz kötött.
Szerző: Horogszegi-Lenhardt Erika
Fotó (archív): Lambert Attila
Magyar Kurír