Ferenc pápa az új bíborosoknak a szeretet logikájáról
Ferenc pápa február 15-én a Szent Péter-bazilikában együtt misézett – többek között – a szombaton kreált húsz új bíborossal. A Szentatya homíliájában a napi evangélium történetéből, a leprás meggyógyításából indult ki. "Ami Jézus számára fontos, hogy elérje és üdvözítse a távoliakat, gyógyítsa a betegek sebeit, és visszahelyezze őket Isten családjába. Ez megbotránkoztat egyeseket!"
Jézus együttérzése az együtt szenvedés
„Uram, ha akarod, megtisztíthatsz. Jézusnak megesett rajta a szíve, kinyújtotta kezét, és így szólt hozzá: »Akarom, tisztulj meg!«” – hangzottak el az evangélium szavai. Íme, Jézus együttérzése! Az az „együtt szenvedés”, mely elvitte őt minden szenvedőhöz – mutatott rá a Szentatya. – Jézus nem kíméli magát, sőt engedi, hogy magával ragadja az emberek fájdalma és szüksége, egyszerűen csak azért, mert ő együtt akar szenvedni velünk, és mert neki olyan szíve van, mely nem szégyelli, hogy együtt érez. „Emiatt Jézus nem mehetett nyilvánosan be a városba, inkább távolabbi, csendesebb helyeken tartózkodott”– szól az evangélium. Ez azt jelenti – mondta a pápa –, hogy Jézus, a leprás meggyógyításán túl magára vette a kirekesztettséget is, amit Mózes törvénye írt elő. Jézus nem fél attól a veszélytől, hogy magára vegye mások szenvedését, hanem a végsőkig megfizeti ennek az árát. Az együttérzés arra indítja Jézust, hogy konkrétan cselekedjen, hogy a kirekesztett ember visszakerüljön a helyére. Ez az a három kulcsfogalom, amit az egyház a mai nap az igeliturgiában felvet: Jézus együttérzése a kirekesztettekkel és a szándéka, hogy visszaillessze őket a társadalomba.
A kirekesztést is vállalva
A kirekesztéssel kapcsolatban Ferenc pápa elmondta: Mózes, amikor a leprások helyzetét jogilag tárgyalja, azt kéri, hogy távolítsák el őket a közösségből arra az időre, amíg szenvednek a betegségtől, és addig „tisztátalannak” nyilvánítja őket. Képzeljétek el, mekkora szenvedést és szégyent kellett elviselnie egy leprásnak, fizikai, társadalmi és lelki értelemben is! Nem elég, hogy a betegség áldozata volt, még bűnösnek is érezte magát, úgy érezte, a bűnei miatt büntetik. Egy élőhalott, olyan mintha „az apja köpte volna szembe” (vö. Szám 12,14). A lepra ezen túl félelmet, megvetést, undort szül, és ezért a leprást a családtagjai is elhagyják, elkerülik a többiek is, a társadalom kirekeszti, sőt elűzi őt, és arra kényszeríti, hogy az egészségesektől távol eső helyen éljen. Sőt, ha valaki egy lepráshoz közelített, azt szigorúan megbüntették, és őt magát is úgy kezelték, mintha leprás lenne. Igaz, ennek az előírásnak a célja az egészségesek oltalmazása, az igazak védelme volt. És hogy elkerüljenek minden kockázatot, kizárták a „veszélyt”, könyörtelenül bántak azokkal, akik megkapták a fertőzést. Végül így kiált fel Kaifás főpap: „Jobb, ha egy ember hal meg az egész népért, semmint elpusztuljon az egész nemzet.”
Visszafogadni a kirekesztettet
A kirekesztettek befogadásáról elmélkedett ezután a Szentatya, felhívva a figyelmet, hogy Jézus forradalmasítja és minden erejével felrázza ezt a félelembe zárkózott és az előítéletek miatt beszűkült gondolkodásmódot. Mindazonáltal nem törli el Mózes törvényét, hanem kiteljesíti azt, amikor például kijelenti, hogy a szemet szemért, fogat fogért törvénye hatástalan és káros; megállapítja, hogy Istennek nem tetszik, ha úgy tartják meg a szombatot, hogy közben megvetik és elítélik az embereket; vagy amikor a bűnös asszonyt nem ítéli el, sőt megmenti azok vakbuzgóságától, akik már készek voltak irgalmatlanul megkövezni, Mózes törvénye nevében. Jézus felrázza az emberek lelkiismeretét a hegyi beszédben, amikor új távlatot nyit meg az emberiség előtt, feltárva előttük Isten gondolkodásmódjának teljességét. A szeretet logikáját, mely nem a félelemre, hanem a szabadságra, a szeretetre, az egészséges buzgalomra és Isten üdvözítő vágyára épül: „Isten, a mi üdvözítőnk, … azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.” „Irgalmasságot akarok és nem áldozatot” – mondja Jézus.
Gyógyítás érintéssel
Jézus, az új Mózes meg akarta gyógyítani a leprást, meg akarta érinteni, vissza akarta helyezni a közösségébe, anélkül hogy az emberek uralkodó mentalitásához alkalmazkodna, anélkül hogy aggodalmaskodna a fertőzés miatt. Jézus késlekedés nélkül válaszol a leprás könyörgésére, a helyzet és a lehetséges következmények tanulmányozása nélkül. Ami Jézus számára fontos, hogy elérje és üdvözítse a távoliakat, gyógyítsa a betegek sebeit, és visszahelyezze őket Isten családjába. Ez megbotránkoztat egyeseket!
A kétféle logika – a botrányokat is vállalva
Jézus azonban nem fél az ilyen típusú botránytól. Nem foglalkozik a saját világukba zárkózott emberekkel, akik megbotránkoznak egy gyógyítás miatt, és megbotránkoznak bármiféle nyitáson, bármiféle lépésen, mely nem fér össze az ő elméleti és lelki sémáikkal. Megbotránkoznak mindenféle kedveskedésen és gyengédségen, mely nem felel meg a gondolkodásmódjuknak és a rituális tisztaságuknak. Ő be akarta fogadni a kirekesztetteket, üdvözíteni „azokat, akik a táborhelyen kívül vannak”. A gondolkodás és a hit kétféle logikája ez: a félelem, hogy elvesztjük a megmentetteket, illetve a vágy, hogy megmentsük az elvesztetteket. Ma is megtörténik nem egyszer, hogy egymást keresztezi ez a két logika. A törvénytudók logikája az, hogy zárjuk ki a veszélyt, eltávolítva a megfertőzött személyt. Isten logikája pedig az, amely irgalommal átölel és befogad, visszafogad, átalakítja a rosszat jóvá, az ítéletet üdvösséggé, a kirekesztést örömhírré formálja.
Ez a két logika – kirekeszteni és visszahelyezni – végigköveti az egyház egész történetét: kirekeszteni és befogadni. Szent Pál az Úr parancsát követte, hogy az evangéliumot vigye el a föld végső határáig, és ezzel botránkozást keltett, erős ellenállásba ütközött főleg azok részéről, akik a mózesi törvény feltétel nélküli megtartását követelték, még a megtért pogányok részéről is. Szent Pétert is kemény kritika érte a közösség részéről, amikor belépett a pogány Kornéliusz százados házába.
Az egyház útja a befogadás útja
Az egyház útja a jeruzsálemi zsinattól kezdve mindig Jézus útja: az irgalomé és a befogadásé. Ez nem azt jelenti, hogy alábecsüljük a veszélyeket, sem azt, hogy farkasokat engedünk a nyáj közé, hanem azt, hogy visszafogadjuk a bűneit megbánó tékozló fiút; bátran és határozottan gyógyítjuk a bűn sebeit; nekiveselkedünk és nem maradunk passzív szemlélői a világ szenvedésének. Az egyház útja az, hogy nem ítél el örökre senkit sem, hogy kiárasztja Isten irgalmát minden emberre, aki azt őszinte szívvel kéri. Az egyház útja valóban az, hogy kilép a falai mögül, és azok keresésére indul, akik távol tőle, az élet egzisztenciális perifériáin élnek. Az egyház útja, hogy teljes egészében Isten gondolkodása szerint éljen, hogy kövesse a Mestert, aki azt mondta: „Nem az egészségeseknek, hanem a betegeknek van szükségük az orvosra, és nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket.”
A befogadás testvért ad az „igazaknak”
A leprás meggyógyításával Jézus nem okoz kárt annak, aki egészséges, sőt megszabadítja a félelemtől; nem veszélyt hoz rá, hanem testvért ad neki; nem veti meg a törvényt, de megbecsüli az embert, akiért Isten a törvényt sugalmazta. Valójában Jézus megszabadítja az egészségeseket attól a kísértéstől, hogy az idősebb fiúnak érezzék magukat (vö.: Lk 15,11–32) és megszabadítja őket azoknak a munkásoknak az irigységétől és zúgolódásától, akik az egész nap terhét és a hőséget viselték. Következésképpen: a szeretet nem lehet semleges, érzéktelen, közömbös, langyos vagy tárgyilagos! A szeretet megfertőz, szenvedéllyel tölt el, kockáztat és felforgat. Mert az igazi szeretet mindig meg nem érdemelt, feltétel nélküli és ingyenes. A szeretet kreatív módon találja meg a megfelelő nyelvet, hogy szólni tudjon mindazokhoz, akiket gyógyíthatatlannak és így érinthetetlennek tartottak. Ez nagyon fontos, megtalálni a helyes nyelvezetet! Az igazi, kommunikációra képes nyelv az, amellyel érintkezésbe lépünk valakivel, és ez ugyanaz a szeretetnyelv, mely a leprásnak a gyógyulást közvetítette. Mennyi gyógyítást tehetünk és közvetíthetünk, ha elsajátítjuk az érintkezés nyelvét! Aki egykor leprás volt, most Isten szeretetének hírnökévé vált. Az evangélium mondja: „Ám az, alighogy elment, mindenfelé híresztelni és terjeszteni kezdte a dolgot.”
Mária gyengédségével befogadni a kirekesztetteket
Kedves új bíborosok – fordult Ferenc pápa hozzájuk a homília befejező részében –, Jézusnak ez a logikája az egyház útja: nemcsak elfogadni és befogadni evangéliumi bátorsággal azokat, akik az ajtónkon kopogtatnak, hanem kimenni, elindulni és megkeresni a távoliakat, előítéletek és félelem nélkül, átadva nekik ingyenesen mindazt, amit mi is ingyenesen kaptunk. „Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak úgy is kell élnie, ahogyan ő élt” (1Jn 2,6). Teljes odaadással szolgálni másokat, ez a mi megkülönböztető jegyünk, ez a mi egyetlen tiszteletbeli címünk! Gondoljatok csak arra, hogy ezekben a napokban, amikor megkapjátok a bíborosi titulust, Mária, az Egyház Anyja közbenjárását kérjük, aki elsőként szenvedte el a kirekesztést a rágalmak miatt és a száműzetést, azért, hogy elérje számunkra, hogy Isten hűséges szolgái legyünk. Ő – aki az Anya – tanítson bennünket, hogy ne féljünk gyengéden befogadni a kirekesztetteket, ne féljünk a gyengédségtől! Hányszor van bennünk félelem a gyengédségtől! Mária öltöztessen minket türelembe, amikor elkísérjük a kirekesztetteket az útjaikon, és segítsen, hogy ne a világi sikereket keressük. Mutassa meg nekünk Jézust, és adja, hogy azon az úton járjunk, amelyen Ő jár!
Lássátok meg az Urat minden kirekesztettben
Kedves új bíborosok, Jézusra és Anyánkra tekintve arra buzdítalak benneteket, hogy szolgáljátok az egyházat oly módon, hogy a keresztények – a ti tanúságtételetek által – ne úgy akarjanak együtt lenni Jézussal, hogy közben nem akarnak a kirekesztettekkel lenni; ne legyenek egy kasztként elszigetelődve, melynek semmi egyházi hitelessége nincs! Arra buzdítalak benneteket, hogy lássátok meg az Urat minden – bármiféle okból – kirekesztett emberben, aki éhes, szomjas és ruhátlan; az Úr az, aki jelen van azokban is, akik elvesztették a hitüket, vagy akik távol kerültek a megélt hittől, vagy akik ateistáknak mondják magukat; az Úr az, aki börtönben van, aki beteg, akinek nincs munkája, akit üldöznek; az Úr van jelen a – testében vagy lelkében – leprásban, Ő van jelen a kirekesztett emberben. Nem fedezzük fel az Urat, ha nem fogadjuk be hiteles módon a kirekesztett embert!
Szent Ferenc példájával, a leprást átölelve
Emlékezzünk mindig Szent Ferenc példájára, aki félelem nélkül ölelte át a leprást, és befogadta azokat, akik a kirekesztés bármiféle fajtájától szenvedtek. Mert hiszen, kedves testvéreim, a kirekesztettek evangéliumán múlik, ebben található és ebben mutatkozik meg, hogy hitelesen élünk-e – zárta homíliáját Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisén, melyen vele együtt koncelebráltak a szombaton kreált új bíborosok.
Forrás és fotó: Vatikáni Rádió
Magyar Kurír
Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.