7 dolog, amit ma megtehet egy jobb párkapcsolatért

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. március 05. csütörtök

Egy párkapcsolat soha sincs kész, soha nem nyeri el végső formáját: az ugyanis nincs neki. Ahogy a párkapcsolat elemei, vagyis mi is folyamatosan változunk, alakulunk, ahogy vannak az életünkben jobb és rosszabb napok, időszakok, úgy hullámzik, formálódik dinamikusan a párkapcsolatunk is.

Minden, ami történik velünk, ahogy éppen érezzük magunkat, minden személyes krízisünk, kétségünk tükröződik a párkapcsolatunkban is. Nem véletlen, hogy azok a viszonyok vészelik át könnyebben a kríziseket, melyekben a felek a párkapcsolatukat egy közösen járt útnak, és nem egy már elért célnak tekintik. Az előbbi esetben ugyanis az emberek tudják, hogy a kapcsolatot óvni kell, figyelni rá, hogy mindig van és lesz is vele munka, hogy kell bele az energiánk, hogy nem hagyhatjuk magára. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy oda kell figyelnünk a partnerünkre és önmagunkra is, hogy követnünk kell mind a partnerünkben, mind az önmagunkban zajló változásokat, fel kell ismernünk és reagálnunk kell arra, ami vele és velünk történik.
Egy párkapcsolat minőségét - vagyis azt, hogy mennyire érezzük magunkat jól benne - meghatározza, hogy mi magunk mit teszünk a kapcsolatunkért, és mit teszünk magunkért. Theresa E. DiDonato szociálpszichológus a Psychology Today-ben most 7 olyan egyszerű, de bizonyítottan hatékony viselkedést szedett össze, amiket érdemes gyakorolnunk akkor, ha egészségesebb és boldogabb párkapcsolatban szeretnénk élni.

Többet kell aludni
Ez mondjuk nem újdonság. Mindenhez többet kell aludni. Az alváshiány levertté tesz, figyelmetlenebbé, rossz kedvűvé, ráadásul csökkenti a vércukorszintet, ami hatással van arra is, mennyire vagyunk képesek kontrollálni magunkat, az életünket. A kutatások szerint az önkontrollnak fontos szerepe van abban, hogy jó-e egy párkapcsolat: minél magasabb az önkontroll szintje annál konstruktívabban reagálunk a partnerünkre. Ahol pedig a felek konstruktívak, ott jobban működik a kapcsolat, és mindenki elégedettebb. Tehát aludni kell. Tudjuk, hogy ez nem olyan könnyű, az átlag Dívány-olvasó legalábbis keveset alszik, és még fel is ébred közben, de szerencsére az alvási szokásaink megváltoztathatóak, fejleszthetőek: itt olvashat arról, hogyan.  

Tenni, azt kell
A kutatások szerint létezik hét olyan jellemző viselkedés, melyek rendszeres felbukkanása együtt jár a párkapcsolati elégedettséggel, erősíti a másik iránti szeretetet és elköteleződést. A pozitív megerősítés, azaz a boldogság kifejezése, a másik meghallgatása, megértése, a közös jövő tervezése, az önfeltárás, a nyitottság, a feladatok megosztása és a másik családjával, barátaival eltöltött idő mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy kapcsolatban jobban érezzük magunkat. Ezek a viselkedések általában természetesen, maguktól alakulnak, és válnak szokásokká a kapcsolatokban, de ha tudjuk, hogy szükség van rájuk, akár tudatosan is gyakorolhatjuk őket.

A hálát nem csak megélni érdemes
Az, hogy hálásak vagyunk a sorsnak a partnerünkért, és a partnerünknek, hogy olyan, amilyen, nagyon klassz dolog, de jóval többet ér, ha ezt ki is fejezzük. Ha az ember megosztja, mennyire szerencsésnek érzi magát, az mindkét félben erősíti a partnerről kialakított pozitív képet, és segít abban is, hogy a felmerülő problémákat meg tudják beszélni. A hála kifejezése tehát segít fenntartani egy egészséges párkapcsolatot.

Az éhség ellenség
Amikor a nagy élemódváltó-projekt keretében új étrendre állunk át, esetleg felesleges fogyókúrába kezdünk, gyakran követjük el azt a hibát, hogy tartósan éheztetjük magunkat. Az éhezés pedig nem túl bölcs dolog. Éhesen feszültek vagyunk, dühösebbek, agresszívabbak, és ezt leginkább otthon fejezzük ki. Az, hogy milyenek a mindennapok, hogy odahaza milyen a hangulat, az befolyásolja azt is, hogy összességében mennyire vagyunk boldogok a bőrünkben.

Gyakoroljuk az alázatot
Korábban is írtunk már arról, hogy létezik egy olyan tulajdonság, ami mind a nőknek, mind a férfiaknak ugyanúgy kell egy kapcsolatban: ez pedig az alázat. Az alázatos partner ugyanis segítőkész, nagyvonalú és konfliktus idején is tiszteletet tanúsít a másikkal szemben, ami nemcsak a párkapcsolat minőségének tesz jót, de a partnerhez való viszonyulásnak is. Az alázatos partnert ugyanis értékesebb embernek tartjuk, és könnyebben is bocsátunk meg neki.

Minőségi együtt töltött idő, az kell
Itt az unalomig ismételt mantra: szükség van a minőségi együtt töltött időre. Ez azonban a hiedelemmel ellentétben nem feltétlenül egy rakás új program megszervezését jelenti, nem kell hirtelen Opera-bérletet venni, sem bungee jumpingolni, egyszerűen figyelni kell egymásra, amikor együtt vagyunk. Kell, hogy legyen a mindennapokban olyan helyzet, amiben akkor és ott a másik a legfontosabb, amikor ő a lényeg. Teljesen mindegy, hogy ezt séta közben, a kanapén vagy az Operába menet történik meg, a lényeg, hogy rendszeresen megtörténjen. A kutatások szerint a távkapcsolatban élők  - akik az együtt töltött idő mennyiségét tekintve hátrányban vannak - éppen olyan elégedettek lehetnek párkapcsolatukkal, mint azok, akik együtt élnek. Vagyis nem a mennyiség, a minőség számít.

Önmagunkhoz is kedvesnek kell lenni
Ahhoz, hogy jó társak lehessünk, érdemes megpróbálni önmagunkkal is kedvesnek lennünk. Ha kegyesek vagyunk magunkhoz, ha a hibáinkat, tökéletlenségünket, alkalmatlanságunkat elnézően, lágyan kezeljük, ha nem ostorozzuk magunkat, ha elfogadjuk, hogy ez is velünk jár, akkor a kutatások szerint sokkal megértőbben és pozitívabban kezeljük partnerünk tökéletlenségeit, hibáit is. Így akkor ha a partnerünk éppen nehéz helyzetben van, ha épp egy krízist él át hajlamosabbak vagyunk gondoskodni róla, megérteni őt, és ha ilyenkor képesek vagyunk mellette állni, sem ő, sem mi nem leszünk magányosnak a párkapcsolatunkban.

A lényeg tehát az, hogy egy párkapcsolat minősége sokban rajtunk múlik, azon, hogy mi magunk hogyan viselkedünk benne. Így ha valami nem jó, ha hiányzik, hibádzik, érdemes először azt megnézni, mi mit tehetünk érte.
(divany.hu)

You have no rights to post comments