Szegregáció és/vagy integráció?

Kategória: Cikkek, írások Megjelent: 2015. június 05. péntek

Egy nagyon érdekes beszélgetés, amit a budapesti Café Pióban  tartottak a szegregáció kérdéséről a Huszár-telepi görögkatolikus iskola kapcsán Kocsis Fülöp érsek-metropolita, Székely János esztergom-budapesti segédpüspök és Hofher József jezsuita részvételével:

György László, a Budapesti Műszaki Egyetem adjunktusa, a társadalmi felzárkózás gazdaságpolitikai aspektusaival foglalkozó kutató vezette a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége által szervezett sajtófórumot, amelynek már a címe – Legalizált szegregáció!? Romagettó vagy romaparadicsom Nyíregyházán? A jó példa is lehet rossz? – is elárulta, hogy nehezen megválaszolható kérdésekre keres válaszokat. A beszélgetés kiindulópontja a Kúria áprilisi döntése volt, amely szerint a nyíregyházi Huszár-telepi iskola nem folytat szegregációt.

Kocsis Fülöp metropolita, a Huszár-telepi iskolát fenntartó Hajdúdorogi Metropólia érseke az Üdvözlégy elimádkozásával kezdte a beszélgetést: „Akkor vagyok nyugodt, ha a Szűzanya is segít” – tette hozzá. Ezt követően kereste a választ arra a nehéz kérdésre, hogy hol a határ a felzárkóztató és a hátrányos elkülönítés között. Elmondta, hogy a Huszár-telepi gyerekek nincsenek elkülönítve, többségük más iskolába jár. Ő maga amikor elkezdett a roma emberekkel foglalkozni, nem gondolkozott integrációs kérdéseken, csupán folytatta elődei lelkipásztori munkáját. Sokszor találkozott cigány emberekkel, megtalálta velük a hangot, és büszke rá, hogy szeretik. Hosszú ideje kapcsolatban vannak a Huszár-teleppel, kispapok végeztek ott utcai pasztorációt. Sója Miklós hetven évvel ezelőtti hodászi példáját követve keresték a módját, hogyan tudják megszólítani az ott élő embereket. Működött, és mára az iskola is szép eredményeket mutat fel. Foglalkoznak az integráció kérdésével, a gyerekeket rendszeresen viszik a másik iskola uszodájába, programokat szerveznek, amelyek lehetőséget adnak a találkozásra.

Hofher József jezsuita, a Jezsuita Roma Szakkollégium korábbi lelkivezetője, a Párbeszéd Házában működő Cigánypasztorációs Műhely házigazdája ellentétes álláspontot képviselt. Szerinte a jogvédők az ellen léptek fel, hogy az alapítók szándékától függetlenül, spontán módon szegregátummá lett az iskola. Csobánka példáját idézte fel, ahol hasonló jelenség történt: a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek arányának növekedésével egyre csökkent az iskola nívója, mígnem csak azok a gyerekek maradtak ott, akik nem tudtak másik intézménybe menni. Ilyen helyzetből aztán csak segítséggel lehet kijutni, és ez nem cigánykérdés, hanem a hátrányos helyzetű gyermekek integrálásának kérdése – szögezte le. Véleménye szerint Nyíregyházán is be kellett volna vinni a tehetségesebb gyerekeket a városi iskolába.

Hofher József szerint a városnak egyszerűbb volt a szegregáció, mint az integráció, az iskola pedig az áldozata lett ennek a folyamatnak, pedig nem akart szegregálni. És ezzel példa lett, megnyílt a kapu afelé, hogy a szegregátumban ragadt gyerekeket továbbra is ott tartsák az iskolák. Ebből a helyzetből pedig nem lehet kijönni – hangsúlyozta.

Kocsis Fülöp elmondta, hogy nyitva van az út a másik nyíregyházi iskolájuk felé, volt is olyan gyerek, aki átment. Ők maguk nem válogatnak a gyerekek között sem származás, sem tehetség alapján, a szülőknek pedig joguk és lehetőségük van iskolát választani. A Huszár-telepi iskola jó eredményeket mutat fel a tanulás terén. A szocializációs eredményeket nehezebb mérni, de abban is előbbre jutottak.

György László felvetette a kérdést, kell-e feltétlenül választani, utalt arra, hogy a nyugati kultúra a „vagy-vagy” választására épül, míg a keleti kultúra az „és” kultúrája.


Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia romapasztorációs bizottságának elnöke szerint jó irány az integráció, középút az asszimiláció és a szegregáció között. Elmondta, hogy véleménye szerint ugyanakkor a szegregáció nagyon képlékeny fogalom, pontosítani kellene. Saját tapasztalata, hogy ha külön foglalkozik cigány gyerekekkel, őszintébbek tudnak lenni hozzá. A külön oktatás olyan, mint egy híd az integráció felé – mondta. Az Esztergomban végzett romapasztoráció példájával érzékeltette, mennyire nehéz eldönteni, mit jelent a szegregáció. Itt van külön cigány mise, ahol cigány nyelven olvasnak, énekelnek. Más a hangulata, szívesen vesznek részt rajta a romák. A cigány miséken eleinte nagy nyüzsgés, beszélgetés volt, senkinek nem lett volna jó, ha beviszik ezt a közösséget a nagymisére. Mára eljutottak oda, hogy csendben hallgatják a misét, be lehet menni velük a templomi közösségbe.

Székely János fontosnak tartja, hogy európai összefüggésbe helyezzük a kérdést, és ne gondoljuk, hogy Magyarország rosszul áll az integráció terén. Történelmileg a cigányság és a magyarság békességben élt egymással, és erre büszkék lehetünk. Megosztotta azt az adatot, hogy jelenleg a felsőoktatásban a hallgatók két-három százaléka roma, és ezzel Európában az élen járunk.

Hofher József hangsúlyozta, hogy az integráció során nemcsak a gyerekekkel, hanem a szülőkkel is foglalkozni kell. Példaként említette a 2008 és 2012 között sikeresen működő Szeretet Iskoláját, ahol tanulni vágyó felnőtt cigányokkal foglalkoztak, hogy sikeresen befejezhessék a nyolc osztályt: elkötelezett értelmiségiek ültek le a cigány felnőttek mellé tanulni. Kereszténységünk azt követeli, hogy magyarok és cigányok együtt legyünk – tette hozzá. Elmondta, hogy ha az iskolarendszer nem antiszegregációs gondolat mentén épül, akkor nem lesz sikeres.

Székely János rávilágított arra, hogy a Szeretet Iskoláját, amely nagyszerű intézmény volt, szintén lehet szegregációnak nevezni – a gyakorlatban olykor nincs más út. A lehetséges kiutak között sorolta, ha a leszakadó térségekben lévő iskolákat fejlesztjük, minőségi iskolát hozunk létre kicsi cigány falvakban; hátrányos helyzetű gyerekeket segítünk bekerülni olyan iskolákba, ahová segítség nélkül nem juthatnának be. De még ekkor sem elég csak a diákkal foglalkozni, kísérni kell a gyereket és a családját is, sok emberi erővel és anyagi ráfordítással – fűzte hozzá.

György László a szingapúri maláj közösség példáját említette: ezt a kisebbséget differenciált oktatással sikerült felzárkóztatni a többségi társadalomhoz, ehhez nagyon fontos volt a családok bevonása. Lehet, hogy a szegregáció-integráció kérdése meddő vitákat szül csupán, és inkább olyan modelleket kellene létrehozni, amelyek nemcsak a gyerekre, hanem a családra is fókuszálnak? – tette fel a kérdést.


Székely János püspök elmondta, hogy az egyház sokat tesz a romákért: 54 közösségi házból álló hálózata van, sokszínű szolgáltatást nyújt. Fontos bevonni a cigány embereket a kezdeményezésekbe, ezért közösségvezetőket is képeznek közülük. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat tapasztalatát is felidézte, amely szerint helyben kell megismerni a viszonyokat, úgy lehet egy kistelepülés életén javítani.

Az álláspontok végül a gyakorlat terén közeledek egymáshoz. Hofher József felajánlotta, hogy személyesen is segít a Huszár-telepen, szívesen foglalkozna például a szülőkkel. Kocsis Fülöp érsek elmesélt egy történetet: amikor egy konferenciára menet megálltak autójukkal egy parkolóban, egy kávé elfogyasztása közben kiderült, hogy ő éppen cipőket keres a Huszár-telepi gyerekeknek, Hofher József pedig épp egy zsák gyerekcipőt visz a kocsijában – gyorsan át is rakták a csomagot Kocsis Fülöp autójába.

Az érsek-metropolita elmondta, hogy indulatosan nem lehet megoldani ezt a problémát. Véleménye szerint az oktatáspolitikában a hátrányos helyzetűekkel foglalkozó szakemberek elkötelezettek, széles látókörűek. Nem lehet csak a saját igazunkat szajkózni – még ha helytálló is, tágabb kontextusban elveszítheti az érvényét. A leegyszerűsítő problémakezelés oda vezet, hogy tovább fokozzuk a társadalmi feszültséget. Szerinte az egyház jó lélekkel közeledik a problémához. Vannak pozitív kezdeményezések, az egyházi romapasztorációs közösségek például minden évben Egerben tartanak három-négy napos konferenciát. Pozitív példaként említette a roma szakkollégiumokat.

Hofher József a kérdésekre válaszolva elmondta, miért fontos nekünk, keresztényeknek közösségben lennünk a szegényebb romákkal: Ha együtt vagyunk, a szegényekkel minél szorosabb kapcsolatot teremtünk, akkor esélyünk van arra, hogy szolidárisabbak legyünk, emberek maradjunk. Esélyt jelentünk egymás számára, sok áldozaton keresztül.

Kocsis Fülöp Sója Miklós példájával magyarázta el, mennyire fontosak a keresztény értékek a romákkal való foglalkozás során. Székely János hozzátette: a Sója Miklós-féle misszió büszkeséget, kultúrát adott a romáknak, a hit által erősödött az önbecsülésük, megértették, hogy minden ember az Úristen remekműve. 

Fotó: Lambert Attila

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés