Újjászületés

Kategória: Eheti Megjelent: 2024. március 18. hétfő

A bűnbánat és megtérés meghirdetése nem öncél. Amikor Keresztelő János bűnbánatot hirdet, nem az a célja, hogy lelkiismeret-furdalást ébresszen – ez csak eszköz -, vagy hogy kínozza az embereket, esetleg ilyen módon nyerjen befolyást felettük. János célja a Messiás útjának előkészítése, hogy az emberek az újjászülethessenek Isten országába. De hogyan lehetséges ez?

Ezt kérdezi Nikodémus is Jézustól: hogyan lehetséges ez? Olvassuk el először párbeszédüket a János evangélium harmadik fejezetéből:
„Jézus azt felelte neki: Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát. Nikodémus megkérdezte: Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újraszülessék? Erre Jézus azt mondta: Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és (Szent)lélekből születik, az nem megy be az Isten országába. Ami a testből születik, az test, ami a Lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek. A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.
Hogyan lehetséges ez?” – kérdezte Nikodémus.” (Jn 3, 3-9)
Az újjászületés megértéséhez egy hasonlatot szeretnék mutatni. Az állatok is helyesen érzékelik a körülöttük lévő valóságot – különben nem is tudnának benne tájékozódni -, vannak érzéseik és érzelmeik, képesek ok-okozati összefüggéseket felismerni és lehet egyéniségük - ezt mindenki, aki barátságban él valamilyen háziállattal, megerősítheti -, de nincs személyiségük, mert nincsenek tudatában önmaguknak, nem tudnak reflektálni saját létezésükre. Ha az állatok „öntudatra ébrednének”, az radikális és forradalmi változás lenne az életükben…
Hasonlóképp, az embereknek vannak érzéseik, érzelmeik és gondolataik, reflektálnak önmagukra – öntudat -, és a világra – van kultúrájuk -, és a lelkiismeretük révén még valami homályos kapcsolatuk van Istennel is. Személyiségünk középpontja, lelki valóságunk lényege azonban a bűn következtében elhomályosult, „halott”, nincs eleven, élő kapcsolatban Istennel.
A vízből és Szentlélekből való újjászületés során lelkünk, szellemünk megelevenedik és a Szentlélek által személyes, istengyermeki kapcsolatba kerülünk Istennel. Mondhatjuk, ez a mi forradalmi „öntudatra ébredésünk”, azzal a kiegészítéssel, hogy ez az „öntudat” már nem „önző tudat”, hanem az önmaga helyett Isten felé forduló egész személyiség „istengyermeki tudata”.
Keresztelő János világosan fogalmaz: „Én csak vízzel keresztellek, hogy bűnbánatra, megtérésre indítsalak benneteket, de aki a nyomomba lép, az hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy a saruját hordozzam. Ő Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni.” (Mt 3, 11)
Az újjászületéshez a Szentlélekre van szükségünk! Isten az, aki megelevenít minket, „a test nem használ semmit”. Hiába okoskodunk emberi gondolatainkkal, mit sem ér. Egész filozófiai rendszereket összebarkácsolhatunk, élményfürdőket vehetünk kegyszerekkel és vegyszerekkel, sámánkodhatunk és energizálhatunk, okoskodhatunk és gurukká válhatunk – mindez csak a „test” gondolata, érzése, élménye. Felülről kell születnünk a Szentlélek által, mert csak a Lélek az, ami meg tudja eleveníteni, életté tudja tenni testünket és lelkünket.
A bűnbánat fürdője, a vízzel és Szentlélekkel való megkeresztelés – és itt most mindegy, hogy gyermek vagy felnőtt keresztségről, bérmálásról vagy konfirmálásról esetleg pünkösdista Szentlélek keresztségről beszélünk -, egy új valóságra nyit meg minket, az Istennel való személyes kapcsolatra – ennek minden következményével együtt -, és az Isten országában való növekedésre és építkezésre. Mert bár ez az újjászületés lehet egyszeri és radikális esemény, csak kezdete az útnak, ami bevezet minket Isten valóságába és az örök életbe a mennyek országában.
Hogy pedig újjászülettünk-e már, az könnyen megállapítható. Ha az imádkozás fárasztó gyakorlatból vágyott időtöltéssé válik, ha a Szentírás igéi megelevenednek és értelmet kapnak, akkor biztosak lehetünk abban, hogy szívünk megnyílt Isten felé. Ha el tudjuk ismerni bűneinket és vágyunk a bűnbánatra (gyónásra) és megtisztulásra, ha ki akarunk békülni embertársainkkal, akkor jó úton járunk. Ha hirtelen életünk legfontosabb részévé válik, hogy Istennel külön időt töltsünk és engedelmeskedjünk akaratának, akkor valószínű, hogy Ő szólított meg minket szeretetével…

Részlet Sípos (S) Gyula: A megtérésről című füzetéből. Megrendelhető: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.. A füzetről bővebben: https://szeretetfoldje.hu/index.php/konyveink/12849-a-megteresrol

You have no rights to post comments